A rózsák neve Kolozsváron

2018.04.28. 09:00

Tompa Andrea és legújabb regénye Szombathelyre érkezett

Nagy várakozás előzte meg Tompa Andrea legújabb regénye, az Omerta – Hallgatások könyve bemutatóját a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Ölbei Lívia

Tompa Andrea először kapott meghívást Szombathelyre, de mindjárt két helyre: előbb a Bolyai iskolában diákokkal találkozik, aztán a Berzsenyi Dániel Könyvtárban várják – de nagyon.

Az a helyzet, hogy már a pótszékekkel bőven fölszerelt földszinti előadóig nehéz eljutnia, azon a rövid kis útszakaszon is lépten-nyomon megállítják. És ő örömmel üdvözli például a barátait, Szabó Tiborékat. Itt van az egész színészcsalád: Tibke, Bálint Éva és a gyerekek, Bálint meg Dorka. A barátság nyilván a közös erdélyiségben gyökerezik. Tibke és Éva a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen tanult, aztán a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház hozta őket össze; a Weöres Sándor Színház pedig Szombathelyre. (Már ennek is több mint tíz éve.) Tompa Andrea Kolozsváron él, Budapesten született. Író, színikritikus, a Színház folyóirat főszerkesztője. Regényei erdélyi színtereken, különböző érzékeny – több tekintetben máig tabuként kezelt, eléggé föl nem dolgozott – korszakokban játszódnak. Bár a történelem csak egy vonatkozási pontja a sok közül bármely jó regénynek.

A Berzsenyi könyvtár igazgatójának a Fejtől s lábtól című 2013-as Tompa Andrea-regény éppen a trianoni trauma feldolgozása okán adott olyan sokat, mással nem pótolhatót. Nagy Éva duplán is hangsúlyozza: nagy öröm, hogy az író elfogadta a szombathelyi meghívást; a találkozó nyélbeütésében Lőcsei (Tóth) Péter működött közre. És hogy miért nagy az öröm? Azért, mert az utóbbi évek, hónapok tapasztalata szerint (az Omerta 2017-ben jelent meg a Jelenkornál) bármely társaságban, ahol könyvekről esett szó, inkább előbb, mint utóbb előkerült Tompa Andrea neve és a kérdés, hogy „olvastad-e”. A hóhér házát (a 2010-ben megjelent első regényt többen Kolozsvár regényének aposztrofálják), de főleg a Fejtől s lábtólt és legújabban az Omertát, amely az ötvenes évek Romániájának, Kolozsvárjának mélyrétegeibe pillant négy szereplő négy nagymonológja által. (Hogy ennek a négy szólamnak – három nő, egy férfi – van-e köze mondjuk Dosztojevszkijhez, aki a világirodalomban elsőként tett meg mindent azért, hogy egyetlen szöveg se hajthassa uralma alá, ne tehesse tárggyá a mindig mozgásban és dialógusban lévő személyiséget? Lehetséges. De az is lehet, hogy a kapcsolat – ha van – nagyon távoli.)

Folytatódó beszélgetések. Tompa Andrea, Szabó Tibor, Bálint Éva, Szabó Bálint (Dorka épp elkószált) Fotó: Unger Tamás

A délutáni könyvbemutatón Lőcsei Péter azt mondja, ez egy délelőtti beszélgetés folytatása a könyvtári nyilvánosság előtt, ő pedig nem nagyon szeretne ismétlésekbe bocsátkozni. Így aztán rögtön eleven dialógus kellős közepébe kerülünk: ha a Faust nyomán elfogadjuk, hogy a név – lényeg tükrözése, akkor vajon mit gondol Tompa Andrea a nevekről? A Fejtől s lábtól regényben „hosszan titkolja a szereplők nevét”, az Omertában viszont minden meg van nevezve. Sőt: (rózsa)megnevezési bizottság is működik. Nem, ilyen bizottság nem volt, írói lelemény – de akár lehetett volna. Beszédesek a korabeli (valódi) rózsanevek: például Komszomolka – ennek az író oroszosként különösen tudott örülni. A bizottságosdi pedig bizonyos értelemben mindig a tehetetlenség, az üres szócséplés jele; és nem csak az ’50-es évek Kolozsvárján. Tompa Andrea a ’90-es évek elején parlamenti jegyzőkönyvek lektoraként dolgozott Budapesten (éjszakai munka), vannak erről a területről tapasztalatai. Egyébként pedig „majdnem névadásból doktorált”, Nabokov életművét vizsgálva ebből a szempontból. Mindig érdekelte, milyen eljárással adnak nevet, hogyan neveznek meg az írók: hogyan töltődik föl jelentéssel a név. Akár úgy, hogy egy másik név elfedi, hiszen például „a hatalom mindig mindent átnevez”, mindegyik réteg alatt van egy másik. Vagyis „a név mindig elbeszéli az időt”. De az ember sem állandó: változása (ne mondjunk fejlődést) akár a névjegykártyái változásában is megragadható. Vagy abban, hogy Tompa Andrea neve a román nyelvű anyakönyvi kivonatban „Andreea”; két e-vel. Ezért kapta bizonyos helyeken sokáig a kérdést: egy e – vagy kettő? (Két betű – hány identitás?)

Az Omerta négy hangjából három (erős) női hang: egyes szám első személyben szól Kali, a mesélő széki cseléd; aztán Vilmos, a rózsanemesítő, Annuska, a hóstáti parasztasszony és Eleonóra, a ferences apáca. Körülöttük, bennük a diktatúra, amely visszavonhatatlan bélyeget nyom az életükre.

Az író mindeközben tematizálja az Omertában az önmegsemmisítést – mint életmintát –; a provinciát, amely természetesen mindig valamely centrumhoz képest határozza meg önmagát. De nagy tanulság, hogy Tompa Andrea szerint minden centrum tud provincia lenni – egy másik, vágyott centrumhoz képest.

Ha ez a könyvtári könyvbemutató egy folytatódó beszélgetés, akkor lezárni sem lehet, csak abbahagyni. Lőcsei Péter az Omerta egyik kritikusát, Takáts Józsefet idézi, aki sok más mellett a regényben megszólaló hangok – főleg a női szólamok – sodrását, ízét, emlékezetes nyelvi erejét dicséri. Lépjünk dialógusba velük. Vagy hallgassuk őket.

Kali szerint úgyis „le vannak az emberek arról szokva, hogy szép meséket s történelmeket hallgassanak.” Vagy mégsem?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!