Három régi dedikáció nyomán

A jelen írásban szereplő első dedikáció Heimler Jenő Örök hajnal című verseskötetének belső címoldalán olvasható. A 17 éves szerző, Heimler Jenő nagyrabecsüléssel ajánlja első könyvét Ősz Ivánnak. Első ránézésre nincs ebben semmi különös. Mindketten szombathelyiek voltak. Legalább látásból, de lehet, hogy személyesen is ismerték egymást. Ősz Ivánnak akkor már hét-nyolc kötete megjelent, és folyóiratokban is rendszeresen publikált. Az is természetes, hogy az újonnan jelentkező átad egy példányt az idősebb „pályatársnak”. A megajándékozott ilyenkor általában a kezét nyújtja és gratulál az éppen indulónak. Ma már kideríthetetlen, hogy valóban megtörtént-e a kézfogás. Ősz Iván könyvtára később szétszóródott, de ez a dedikált kötet valamilyen szerencse vagy véletlen folytán bekerült a városi könyvtárba. Az Ősz Iván írói név mögött Mészáros Hugó állt, aki akkor a város jegyzője volt. A közélet szereplője az ifjú költő apja, Heimler Ernő is. Ő a szociáldemokrata párt színeiben jutott be a városi képviselő-testületbe. 1944 tavaszán a németek tizenhárom másik társával együtt letartóztatták és elhurcolták. Valamelyik koncentrációs táborban lelte halálát.

Ebben az időben a város polgármestere már Mészáros Hugó volt. Nyáron az ő hivatali ideje alatt deportálták az zsidókat, köztük Heimler Jenőt is. A polgármesternek az elhurcolás megakadályozására nem lett volna lehetősége. Ezzel együtt, személyétől függetlenül is felteendő a kérdés: mikor válunk egy bűnös rendszer kiszolgálóivá? Heimler Jenő egy későbbi művének címét idézve: vannak helyzetek, amikor mindenképpen ellen kell állnunk a zsarnokságnak. A második dedikáció Felleg György Lobogj te dal! címmel 1960-ban Izraelben megjelent könyvében szerepel. Így hangzik: „Jancsinak, gyerekkori barátomnak szeretettel Gyuri.” A címzett alighanem a fentebb emlegetett Heimler Jenő. Visszaemlékezésében Heimler is többször megemlíti, hogy szülei s barátai Jancsinak hívták. Kortársak voltak, ugyanabban a városban nőttek fel. Ez a dedikáció aligha jutott célba. A könyv egy antikvárium révén került hozzám, előttem nem sokan lapoztak bele. Ez is első kötet, bár amikor megjelent, a szerző már 40 éves volt. Felleg 22 éves koráig élt Magyarországon. 1942-ben Palesztinába szökött, Izrael akkor még nem létezett.

Valószínűleg a szökésnek köszönhette, hogy nem vált a holokauszt áldozatává. Foglalkozását tekintve statisztikus volt, de Izraelben megjelenő magyar nyelvű lapoknak is dolgozott. Költői pályája Magyarországon indult. A legbüszkébb arra volt, hogy Kassák Munka című lapjában is jelent meg verse. Őt tekintette példaképének. Felleg édesapja a szombathelyi zsidó temetőben nyugszik. Itt találkozunk a harmadik, egészen különleges dedikációval. Versként, az egyik sírkövön olvasható. A megszólított bizonyos Gyuri, akiről annyit tudhatunk, hogy a sírban nyugvó és a verset író Viola Miksa barátja volt. (Nem lehet azonos Felleg Györggyel, hiszen ő Viola halálakor csak négyéves volt.)

Az ebben az írásban szereplő írók, költők közül egyedül ViolaMiksa az, akinek fő hivatása volt az irodalom. Mégis ő az, aki szinte teljesen ismeretlen a magyar olvasók előtt. Ennek fő oka, hogy Viola Miksa (Max Viola) – bár jelentek meg magyar nyelvű munkái is – főleg németül publikált. A múlt századfordulón a Pester Lloyd szépirodalmi rovatát vezette. Ez a lap 1854-ben indult és (internetes kiadásban) a mai napig megjelenik. Viola Miksa Maximilian Veigelstock néven 1855-ben született Szombathelyen. Első írásai még ezen a néven jelentek meg. Nemcsak a Pester Lloydban írt, hanem más hírlapokban is. Mintegy másfél tucat önálló munkája, regénye, elbeszéléskötete jelent meg. A dedikáció szakrális értelemben felszentelést, útra indítást is jelent. Viola Miksa szombathelyi síremlékén a „Gyuri!” kezdetű mellett egy másik sírvers is olvasható. A címe Mein Grab (Sírom). A költő ezekkel a versekkel búcsúzik barátaitól, indul el utolsó útjára.