A soknevű vasi patak völgyében

A legtöbb térképen Kőhídi-patakként szerepel, van, ahol Kőkúti-patakként említik, és akad, ahol egyszerűen csak Alsórönöki-patak. Mivel a községet évszázadokon át németek lakták, ezért ehhez hozzájönnek még a német nevek is: Steinbruck-Graben, Steinbrunnen-Bach, Wolfsgraben és még jó néhány további változat. A helynevek hozzátartoznak a múlthoz és a jelenhez egyaránt. Ma már vannak olyan települések, ahol próbálják védeni, megőrizni a régi földrajzi neveket.

Hajdan a patak mentét végigjárni nem okozott különösebb gondot. A faluból induló út végigvezetett a völgyön, majd csekély emelkedővel érkezett meg a szomszédos Alsómedvesre (Grossmürbisch). Onnan, ha valakinek úgy akadt dolga, továbbmehetett akár Németújvár (Güssing) felé. Ne forgalmas főútra gondoljunk, hanem egyszerű mellékútra, de olyanra, amit évszázadokon át használtak!

Ha ma indulunk el, arra kell számítanunk, hogy a régi út határ előtti szakaszát már benőtte az erdő. Ha mindenképpen tovább akarunk menni, meg kell keresnünk az „alkalmas helyet” (egy nyitva hagyott kiskaput) ahhoz, hogy át tudjunk kelni a vadvédelmi kerítésen. A következő akadály patak lesz, de ne ijedjünk meg, alig csordogál benne víz. Aztán már csak egy kevés tüskés bozót, és ott van előttünk a jól járható kocsiút. Hogy mindeközben a határvonalat is átléptük, valószínűleg észre sem vesszük. A 8-as úttól indulva csak 3-4 kilométert tettünk meg, és már a völgyfőnél járunk.

Az 1930-as években Alsómedves lakosságának fele még horvát anyanyelvűnek vallotta magát, de ma már csak néhányan beszélik őseik nyelvét. A patak forrásának környékét a régebbi német nyelvű térképek is Kúti névvel jelölik.

Az Alsórönök és Alsómedves közötti határvonalat még az első világháború után meghúzták. Ennek ellenére a közlekedési kapcsolat a két település között megmaradt. A határ végleges és hermetikus lezárása 1948-ban történt meg. 1946-ban kitelepítették a németeket, Alsórönökről körülbelül 350 embert, a lakosság 90 százalékát. Egy sokszínű vidék vált így homogénné. A Nyugat-Magyarországon élő németekre (a hiencekre) úgy tekintenek a német néprajzkutatók, mint ahogy mi tekintünk a csángókra. Számukra különösen érdekesek azok a népdalok és balladák, amelyeket ezen a területen énekeltek. A kitelepítés után ezek már nem öröklődtek tovább. Szerencsére a megmaradtak között vannak alsórönöki népballadák is. Baumgartner Mária 1936-ban még itthon „dalos füzetekben” jegyezte fel azoknak az énekeknek a szövegét, amelyeket ismert.

Amikor Alsórönök és Felsőrönök 1950-ben egyesült, a lakosság nagy részét már az újabban érkezett „telepesek” alkották. Nekik már nem voltak emlékeik arról, hogy volt idő, amikor Alsómedves és Alsórönök között erdei vonat közlekedett. A keskeny nyomközű vasutat egy magáncég létesítette 1934-ben. A pálya a patakvölgyet követte, több helyen párhuzamosan haladt a két falu közötti közúttal. A határ közelében az egykori vasúti töltés ma is kivehető. A vonattal elsősorban fát szállítottak, de a kocsikra alkalmanként civilek is felkapaszkodtak. A vasút hét és fél kilométer volt, ebből négy kilométer esett Magyarország területére. Rövid ideig működött, 1937-ben megszüntették, majd a síneket is felszedték.

Ha valaki a térképet nézegeti, különös neveket fedezhet fel Asórönök környékén – Hunn-kert, Erdélyi-völgy, Turul-hegy. Valaha itt németek éltek, hogy kerülnek ide ezek a nevek? A magyarázat egyszerű és egy kicsit talán meglepő. Itt nem ősi elnevezésekről van szó. Több olyan korszak is volt, amikor a magyar közigazgatás a földrajzi nevek magyarosítására törekedett. A névváltoztatások elsősorban a településneveket érintették. 1933-ban, az új kataszteri térkép elkészítésekor „mintaként” az alsórönöki határrészek új nevet kaptak. A gyakorlatban egyszerűen oldották meg, a régi neveket áthúzták és föléje írták az újat. A térkép szélére pedig odakerült három „hivatalos ember” hitelesítő aláírása és pecsétje.

A névadást feltehetően a revízió gondolata inspirálta. Így lett például a Dickeleiten nevű terület Revíziós-erdő, a Hartlerből Horthy-erdő, a Hinterleitenből pedig Kárpát-szántó és így tovább. A nevek többségét az 1945 utáni rendszer sem kifogásolta, így később is a térképen maradtak.