Képekkel írt történelmet Farkas Géza – Még az utolsó napján is ment a fotólaborba dolgozni

A rendezvényen zsúfolásig megtelt a Megyeháza díszterme a helytörténet és a fotótörténet iránt érdeklődőkkel, akik között Szombathely mai jeles fotósai is ott voltak (épp munkában).

Farkas Géza műterme a Kisfaludy utca 1. szám alatt volt, ott írta egy fontos korszak képi történetét. Az Őrvidékről származott, Szombathelyen letelepedve teremtett egzisztenciát, igazi lokálpatrióta lett, és a város és a megye egyik jelentős dokumentátorává vált. Farkas Géza szemével, a fotóin keresztül nézhetünk rá egy korszakra, az akkori Szombathelyre. Örökítette is a mesterséget: két gyermeke született, Kornélia (1923) és Géza (1924), akik közül a lány fotózni is megtanult, és folytatta édesapja alkotótevékenységét.

A méltó emléket állító album létrehozása dr. Gibba Edit ötlete volt. A kiadó Farkas Csaba felidézte, hogy a fényképész egy másik helyi hírességénél, Knebel Jenőnél töltötte a tanulóéveit, majd tanulmányait Münchenben folytatta, ahol képzőművészetet is tanult. Ez határozta meg a látásmódját.

Dr. Székely János megyés püspök a fényképész kimagasló tehetségét méltatta, minthogy már 22 éves korában aranyérmet nyert a munkáival Bécsben. De a kommunista diktatúrában ez nem kellett, klerikálisnak bélyegezték, kirekesztették a támogatott és tűrt kultúrából. Rengeteg fájdalma volt a valóságban, mégsem látott szelektíven. Nem hiányzik képeiről sem a jelen, sem a múlt, sem a gazdag, sem a szegény.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a Megyeháza dísztermét nem lehetett volna rekonstruálni a korabeli fotók nélkül, Farkas Géza fényképe is forrásul szolgált.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere az albumot az előző nap bemutatott Finta Sándor kötettel állította párhuzamba, ami szintén nem jöhetett volna létre az unoka értékeket megbecsülő, gyűjtő, rendező munkája nélkül. Prikazovits Ferenc Márai Sándor Füveskönyvéből olvasott fel.

Benkő Sándor fotóriporter, aki Farkas Géza képeit digitalizálta, azt idézte fel, hogy nem ismerte e munka előtt a fényképész tevékenységét, a negatívok azonban felcsigázták, és nagy kihívás volt számára a feldolgozás, nemcsak technikailag, hanem mert betekintést nyerhetett egy elődje alkotó folyamataiba. A digitalizálás több évig tartott, több állomása volt.

Asbóth Mária, az unoka már évekkel ezelőtt szeretett volna a nagypapának egy kiállítást, ami ugyan nem jött létre, de a kinyomtatott képei szerepeltek tavaly a Savaria Múzeumban, a szombathelyi fényképészeket bemutató kiállításon.

– Amikor készítjük a képet, nem gondolunk arra, hogy „megörökítünk”, hogy a fényképészetnek és az örökkévalóságnak kapcsolata van, hogy a történelem találkozik a fotográfiával és a művészettel – mondta Benkő Sándor a könyvbemutatón. – Farkas Géza a haláláig magán viselte két háború nyomait, testileg-lelkileg. 1945-ben bombatalálat érte a műtermét. Át tudom érezni, milyen fájó, hogy nemcsak a felszerelés lett oda, de az üvegnegatívok is, ami lényegében az archívuma volt, alkotómunkájának eredménye. A fotóriporter kiemelte elődje képei közül a művészi portrékat, amelyek szinte életre kelnek a papíron. Mint mondta, ez úgy lehetséges, hogy nem egyszerűen exponált, hanem előtte megismerte az illetőt, és a tulajdonságait kódolta a képen, amely mindig a fotós empátiáját is tükrözi.

– Nem csak az arisztokrácia fényképésze volt, ahogy nevezték. A tájat, az állatokat, a parasztokat ugyanúgy fényképezte. Ez volt a hivatása. Emberségből, szeretetből dolgozott. Napról napra tette a dolgát, szerényen, soha nem akart többnek látszani, mint ami volt – fogalmazott Benkő Sándor.

Asbóth Máriától megtudtuk, nem volt véletlen a könyvbemutató napja: október 2-án, az Őrző Angyalok napján indult el égi útjára a nagyapja, 48 évvel ezelőtt.

– 81 éves korában még dolgozott, a megélhetésért. Mindig mondogatta, hogy a megrendelőket meg kell becsülni. Még az utolsó napján is ment a fotólaborba dolgozni, utána lefeküdt, elbúcsúzott minden családtagjától, még a kutyától is, és csak aztán halt meg – mesélte az unoka. A nagypapa zsenialitása kapcsán azt a történetet is megosztotta, hogy Farkas Géza Ukrajna nyugati részén került hadifogságba, így öt hónapos „intenzív nyelvtanfolyamra” kényszerült. Arra használta az időt, hogy folyamatosan beszélgetést provokált a fogvatartóival, és amit hallott, latin betűkkel lejegyezte a kapcájába. Amikor pedig érzett elég merszet magában, hazaindult…

– Az élet szeretete, a munka becsülete élete végéig elkísérte – hangsúlyozta Asbóth Mária.

– Ő büszke volt arra, hogy a város legjobb adófizetői közé tartozik.