2020.06.21. 07:00
Kosárfalu kőművesei
Hegyhátszentjakab történetét a szájhagyomány többféleképpen örökítette meg. Avas Kálmánné fél évszázada rögzített leírása úgy tudja, hogy a települést egykor Kosárfalunak nevezték.
Hegyhátszentjakab kőművesei híresek. A szövetkezet épülete a Kossuth utcában
Fotó: Szendi Péter
A vidéket a históriák szerint a törökök teljesen feldúlták. Ekkor pusztult el a szomszédos Kerekboldogasszonyfa, amelynek emlékét ma már csak a Boldogasszony-major nevű dűlő őrzi. A Kosárfalu veszedelmét túlélő földesúr védőszentjének, Jakab apostolnak a tiszteletére templomot épített, azóta hívják a falut Szentjakabnak. De Hegyhátszentjakabon közszájon forog a „kőművesfalu” legenda is.
A hagyomány egyik verziója úgy tudja, hogy az elnevezés az idetelepedő olasz kőművesektől ered. A másik, nyelvészetileg valószínűbbnek hangzó változat szerint a helyi szóhasználatban „Fölöstömmé” egyszerűsödött Fürstenfeldből idevándorolt mesterek utódaitól erednek a kőműves-dinasztiák.
A Grószinger nevű kőművescsalád egyik tagja Rapcsányi Lászlónak egy 1975-ös rádióriportban valóságos „bibliai eredetmondát” mesélt. Ő úgy tudta, hogy dédnagyapját egy nyári hajnalon három kaszálni induló asszony a nagy fűben rongyokba burkolva találta. A kisfiút egy gyerek nélküli stájer eredetű házaspár vette magához, a nevét pedig, mivel a mezőn találták, a német „Grass in” („a fűben”) szókapcsolatból alkották meg. Ez a nép nyelvén azután Grószingerré magyarosodott.
Az tény, hogy az 1929-es foglalkozási statisztika a hegyháti faluban közel háromszáz kőművest írt össze, többet, mint ahány kőműves Szombathelyen volt akkoriban. Ennyire persze helyben nem volt szükség, ezért a kőművesek, akárcsak Szent Jakab apostol, zarándokoltak. A munka után járó „szabad farkasok életét élték”, jellemezte őket találóan egyik vezetőjük.
Hátukra kapták a kőműveszsákot, amelyben a szerszámuk és többnapi hideg élelem volt, majd elindultak Ausztriába, az akkori Jugoszláviába vagy Budapestre építőmunkát keresni. A „szentjakabi kőművesek” jó híre, a szorgalmas apák, nagyapák hagyománya a háború után is öregbedett. 1954-ben alakult meg itt az Őrségi Lakáskarbantartó Ktsz., amelynek fő profilja a családiház-építkezés volt.
Az elvégzett munkát Kisrákoson, Pankaszon, Körmenden, Hegyhátszentmártonban, Őrimagyarósdon, Horvátnádalján otthonok tucatjai dicsérik. Az 1957-től már Hegyhátszentjakabi Építő Ktsz. néven működő vállalkozás építette egyebek mellett az őrségi népi építészet emlékeit őrző bajánsenyei határátkelő állomást, az őriszentpéteri kenyérgyárat, de munkálkodtak az 1991-es pápalátogatás helyszínein és egészen napjainkig megszámlálhatatlan más épületen.