A közművelődés új székháza

2020.08.09. 07:00

A Nemzeti Művelődési Intézet épületének homlokzatán magyar őstörténeti motívumok

Két hét alatt 12 ezer ember látta a Nemzeti Művelődési Intézet lakiteleki új székházát. Vas megyéből csaknem háromszáz ember kelt útra, hogy megnézze – indultak szervezett buszos utak és számos magánautó.

Merklin Tímea

Az egyik Vas megyei csoport a lakiteleki székház előtt Fotók: a szerző

Közösségi kultúránk címmel rendezték a programsorozatot, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával szervezte az utazásokat, amelyek során nemcsak az új székházat mutatták be, hanem a közeli Hungarikum Liget építményeit is. A Nemzeti Művelődési Intézet Vas megyei igazgatósága is szervezett csoportokat. Eredetileg a tavasz folyamán online kurzussá alakult színház­iskola hallgatóit hívták meg, mivel a vírushelyzet miatt ők kimaradtak a színházi élményből, amiben az őszi első kurzusok résztvevőinek még részük volt; majd ez a kör bővült Vas megye kisebb-nagyobb településeinek érdeklődőivel: amatőr művészeti és civil közösségek tagjaival, településvezetőkkel és önkormányzati munkatársakkal, közművelődési szakemberekkel, közintézmény-vezetőkkel és munkatársaikkal, de jelentkeztek családok, magánszemélyek is.

A látogatássorozatban két hét alatt az ország 240 településéről jöttek el, hogy megnézzék a székházat és környezetét, az egészségbiztonsági előírásoknak megfelelően kisebb csoportokban, harminc egyetemi hallgató idegenvezetésével járták be a komplexumot. Lakitelek nincs közel, az ország közepén (de mondhatni azt is, hogy a Kárpát-medence közepén) található; oda-vissza tíz óra busszal, a hosszú utazás alkalmas volt a tapasztalatcserére, és az élmények megbeszélésére is.

Az egyik Vas megyei csoport a lakiteleki székház előtt Fotók: a szerző

A látnivalók sorában a legnagyobb izgalmat a Nemzeti Művelődési Intézet homlokzata váltotta ki, sokakat érdekelt a fríz művelődéstörténeti üzenete, megcsodálhattuk az épület szerves műveltséget megidéző, szép vakolathímzéseit. A homlokzati sgraffitók motívumai részben a teremtésmítoszból és a magyar őstörténetből valók Makoldi Sándor művei alapján. Az épületen belül batikolt függönyök vezetik hasonló világba a tekintetet, egyebek közt Tündérfát, Életfát, Csodaszarvast (is) ábrázolnak, kívülről világítja meg őket a napfény. A modern előadótermek, közösségi terek az emeleten rózsakertekkel nyitnak újabb dimenziót a feltöltődés felé. Az épületben vendéglátóegység, ajándéktárgyak boltja és népművészeti tárgyak kiállítása színezi a látogatás óráit.

Vakolathímzések (a síkból kiemelkedő magyar népművészeti minták) az épületen

A Hungarikum Ligetben tett körséta során bemutatták a Bolyai Ház, a Kölcsey Ház épületét is, a tiltott pálinkafőző eszközök múzeumát, a Vaspatkó Lovarda közelében álló jurtákat, a footgolfparkot, az Alföldi Borok Katedrálisát. A ligetben van zenepavilon, a gyógyászathoz kapcsolódóan fedett fürdőt is létrehoztak. Láttuk a készülő Hungarikumok Házát, a működő zöldségfeldolgozót és az üvegházat a Nemzeti Művelődési Intézet országos központja mögött; a terményekből vásárolni is lehet.

A Nemzeti Művelődési Intézet székházának sgraffitója

A helyiek szerint élénk civil élet zajlik Lakiteleken, sok hagyományos és újszerű programmal. A település turisztikai vonzerejét a Tőserdő adja, amely a Kiskunsági Nemzeti Park része, növény- és állatvilága gazdag, a Holt-Tisza is ad kikapcsolódási lehetőségeket. Az ország legkülönbözőbb pontjairól idesereglett látogatókat a tőserdői kempingben látták vendégül egy ebédre, és az ideiglenesen felállított cirkuszsátorban ingyenes színházi előadások megtekintésére nyílt lehetőség. Az egész napos programban alkalmanként más-más előadás szerepelt, köztük Olt Tamás Szájon lőtt tigris című Rejtő-estje, a Békéscsabai Jókai Színháztól a Két összeillő ember, de hozott műsort a Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Gyulai Várszínház és a Gózon Gyula Színház is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!