A hatlábú és a betyárromantika

A Pityer Szőlős határához volt hozzákapcsolva, s Gyöngyöshermánnak is volt egy „nyúlványa”, amely elért egészen a Hatlábúig.

A két vendéglő közül a Pityer volt a régebbi, a története az 1600-as évekig visszavezethető, s a XVIII. században már az Erdődyek szőllősi uradalmához tartozott. A Hatlábú valószínűleg valamikor az 1800-as évek elején épült, s tulajdonosai egykor a gyöngyöshermáni kastélyt is birtokló Szegedyek voltak. A régi időkben mindkét vendéglőt bérlők működtették.

A csárda kifejezést elsősorban utak mentén álló, de mindenképpen a városon kívüli fogadók elnevezésére használták. A csárdák a XIX. században jöttek divatba, abban az időszakban alakult ki a csárdaromantika, amihez a betyárok is hozzátartoztak. A késői utókor úgy vélte, a Hatlábúban Sobri Jóska is többször megfordult. 1922-ben például a Balaton–Sopron–Balaton autós túraút résztvevőinek is figyelmébe ajánlották a helyet: „Ütött-kopott csárdaépület a jobb oldalon. Történelmi idők történelmi jelentőségű emléke. Úgy hívják: Hatlábú-csárda, közvetlenül mellette még egy. Ennek a neve: Kispityeri-fogadó. Mind a kettő Sobri Jóskának a tanyája volt Ráday Gedeon idejében. Itt kopogott lovának patája ezen az országúton, ahol most kocsink pneumatikja kavarja fel a sáros törmeléket” – olvashatjuk az egyik tudósításban.

Marketingszempontból talán nem is lenne rossz, ha valaki bizonyítaná, hogy a híres betyár valóban a Hatlábúban hajtotta álomra a fejét. A valóság az, hogy a csárda neve száz évvel ezelőtt is ritkán került be az újságokba, akkor is meglehetősen hétköznapi hírekkel – verekedés, bicskázás, borvizezés...

A csárda szó a legtöbbször nem fényes-puccos vendéglőt jelentett. Egyszerű utazók, fuvarosok, kocsisok álltak meg itt hosszabb-rövidebb időre. Lovaikat beállították a szekérállásba, ha kellett, megitattak az udvaron lévő jó vizű kútból, majd maguk is betértek néhány pohárra a fogadóba. A szekérállás itt egy olyan szín volt, amely hat téglalábon állt. Az elnevezés később átcsúszott magára a csárdára is. A név először 1830 táján bukkan fel a térképeken, később a „Hatlábusi” elnevezéssel is találkozhatunk.

A régi épületek egy része ma is megvan, de a lakásokat kényelmi szempontokat figyelembe véve átalakították. Azt, hogy miként nézhetett ki a hely akkor, amikor még működött a fogadó, nehéz elképzelni. A körmendi úttal párhuzamos ház déli szárnya például csak 1929-ben készült el. A melléképületek egy részét lebontották, de kisebb bővítésekre is sor került. Most csak találgatjuk, hogy hol lakhatott a csárdagazda, melyik ajtón lehetett belépni az ivóba. A XX. század első felében hosszabb ideig Fekete Ferencnek volt itt kocsmája. Aztán az is megszűnt, s a Hatlábú egyszer csak „külterületi lakott hellyé” vált.

Időközben megváltozott a környezet is. A Perint, amely korábban szinte az udvar végén kanyargott, a szabályozás során jóval távolabbra került. Már nincs meg az itt állt fahíd sem, ha Hermánba igyekszünk, kerülnünk kell.

A Hatlábú már nem csárda, hanem egy néhány épületből álló parányi „település” elnevezése. Jó kétszáz éve létezik, így múltja és története van.