A CSIPKEREKI villanyfény

2021.01.03. 07:00

Hatvan éve ért véget a falvak villamosítása Vas megyében

A Szabad Föld című hetilap hat évtizede, 1961 januárjában adta hírül, hogy „múzeumot nyithatnak a petróleumlámpák részére Vas megyében”.

Feiszt György

Hatvan éve villanyfényben a csipkereki Dózsa György utcában is

Fotó: Szendi Péter

Merthogy újabb 15 vasi község villamosítását végezték el, és 1960 utolsó napjaiban Szemenyén és Oszkón is kigyúlt a villanyfény.

„Ebben az évben, – áll a tudósításban – 10 további községbe vezetik be az áramot, és ezzel befejeződik Vas megye villamosítása.”

A vasi települések elektromos világításának folyamata 1895-ben, az ikervári vízierőmű működésbe állításával vette kezdetét, és a második világháború befejezéséig már 55 városban és községben volt villanyáram. 1948-tól, a fordulat évétől az állami propaganda kiváltképp Leninnek a „kommunizmus = szovjet hatalom + villamosítás” ósdi jelszavát szlogenszerűen ismételgette, de a szakmai fejlesztések révén 1949 végére újabb 24, majd 1957-ig további 94 vasi falu kapott villanyt.

Az 1961-ben induló második állami ötéves terv egyik megfogalmazott fontos célkitűzése volt az „egész ország villamosítása”. Vas megye, hála az intenzív előkészítő munkálatoknak és nem utolsósorban a „társadalmi hozzájárulásnak”, vagyis az elvégzett ingyen munkának, a feladatot egy év alatt teljesítette. Amíg az 1946-49 közötti években még gyakran előfordult, hogy falvakban villamosítási gyűléseken ismételten elhangzott, hogy „nem kell nekünk villany, mert ha öregapánknak jó volt, akkor nekünk is jó lesz úgy, ahogy van”, 1956 után már sehol nem agitálnak a villamosítás ellen és a falvak lakosai a villanyoszlopok felállításához szükséges gödrök ezreit ásták meg ingyen.

Hatvan éve villanyfényben a csipkereki Dózsa György utcában is
Fotó: Szendi Péter

Nem véletlen, hogy Vas megyében az Őrség és a Hegyhát villamosítására kellett a legtovább várni. Ennek érdekében 10 km nagyfeszültségű hálózatot és az egyes községekhez 5-6 km hosszúságú egyedi kisfeszültségű vezetéket kellett létesíteni. „Az Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat, a Szombathelyi Üzletigazgatóság dolgozói Gödörháza, Velemér és Csipkerek lakóinak lelkes támogatásával azonban legyőzték a legnagyobb akadályokat is” – írta a megyei lap újságírója.

A falu legnagyobb ünnepe maga az avatás. Hónapokkal előbb készülnek rá az iskolások, az egész község. Az avatás napján lelkes baráti hangulatban, ünneplőbe öltözve várják a lámpák kigyúlását, megváltozott életük nagyszerű jelképét:

„A küzdelmes évek után 1961. december 31-én avatták a villanyt a csipkereki községházán és otthonokban. Nevezetes nap volt ez, befejeződött a falu-villamosítás Vas megyében.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!