2021.02.28. 07:00
Festetics juhai a patyi haraszton
A juhászatról keveseknek jut eszébe Vas megye. Ez rendben is van, mert az állattartásnak ez az ága inkább az ország más vidékeihez kötődik. Nálunk a juhászatnak nincsenek hagyományai. Talán egyedül a Kemeneshát északi része, a Cser vidéke kivétel, de a juhtartás ott sem volt gyakori. És mégis: itt van Mimus!
Fotó: Orbán Róbert
A nagyobb gazdaságok máshol is próbálkoztak, s elő-előfordult, hogy egy-egy uradalom területén akár két-háromezer birka legelt, de ez átmeneti időszakokat, néhány évet, esetleg egy-két évtizedet jelentett. Az őrségi birtokaik egy részét az 1700-as években a Batthyányak is erre szerették volna használni, de az ott élők nagyon hevesen tiltakoztak ellene. Azzal érveltek, hogy a juhtartás sohasem volt szokásban közöttük, a birka pedig a tehenek legelőjét is tönkretenné.
Mindezekkel együtt a XIX. század első felében a Vas megyei Nagypatynak (ma Kőszegpaty) esélye volt arra, hogy a juhtenyésztéssel kapcsolatos kutatások központja legyen. Az ipari forradalom a textilgyártás fejlődésével járt együtt. Megnőtt a kereslet a jó minőségű gyapjú iránt. A birkatartáshoz nagy terület kellett, de kevés ember.
Festetics Imre a kőszegpatyi birtokán tartott juhokat. Genetikai kutatásairól és azok igen jelentős eredményeiről már sokan hallottak. Valamivel kevesebben tudnak arról, hogy ezek a sikerek a juhtartáshoz kapcsolódnak. A címben említett Mimus a kedvenc merinói kosa volt. Az állatot kiállításokra vitte, többször ott volt vele a „pesti mezőn” megrendezett nagy „állatmutatáson”. Festetics célja olyan juhfajta létrehozása volt, amelyik kitűnő minőségű gyapjút ad. Ennek az új fajtának is a mimus nevet adta.
Örökléstani vizsgálódásaival együtt a juhtenyésztés népszerűsítésén dolgozott. Ő maga már 1803-tól foglalkozott juhokkal, de csak 12 évi tapasztalat és tanulás után határozta el, hogy továbblép. 1814-ben részt vett a brünni „juhos társaság” összejövetelén, majd felhívást tett közzé a Juhtenyésztést Tökéletesítő Társaság megszervezésére. Patyot a magyar juhászat egyik központjává szerette volna tenni. Ezért 1815-ben azt kezdeményezte, hogy a juhtartással foglalkozók „minden évben május utolsó vasárnapján Patyon összegyülekezzenek”. Terve végül kevés sikerrel járt.
A XIX. század első felében a Vas megyei uradalmak közül több is átállt a birkatartásra. A Kőszegpatyhoz közeli Tömördön például a Chernel családnak volt nyája. Oladon 1820 táján Széchenyi Pál (Széchenyi István testvére) foglalkozott juhászattal. A „patyi haraszton” Festetics Imre nyájait terelgették, a terület, amit birkalegelőként használtak, Pusztacsótól és Benkeházától egészen a Kozár-majorig terjedt. Juhtartással az ország más vidékeitől eltérően nálunk csak a nagygazdaságok foglalkoztak. A kisebb gazdák – néhány kivételes esettől eltekintve – nem láttak benne fantáziát. Számukra fontosabb volt a szarvasmarha, aminek a tejét fogyasztották, feldolgozták. Lova keveseknek volt, ezért igavonásra is a teheneket használták. A birkagulyás – bár finom – ma sem tekinthető hagyományos vasi ételnek.
Festetics 1847-ben halt meg, kőszegpatyi birtoka később az Esterházyak tulajdona lett. A század második felében a gyapjú iránti kereslet alábbhagyott. Ezzel együtt a juhállomány is csökkent. A XX. század elején új ipari növény jelent meg, a cukorrépa. A Nyugat-Dunántúlon is egyre-másra épültek a cukorgyárak. Azok igényeit kellett kielégíteni.