A miskei kő közelről, távolból

A Magyarországot ábrázoló első nyomtatott atlasz, az Atlas Parvus Hungariae 1689-ban jelent meg Bécsben. A térképlapok itt másfél milliós méretarányúak. Ez a lépték nagy területek ábrázolására alkalmas. Az ilyen térképekre nem kerülhet rá minden település, de az arányok és az összefüggések jobban áttekinthetők. A 40 térképlaphoz több mint 2600 település- és folyónevet tartalmazó lista tartozik. A könyv szerzője, Hevenesi Gábor jezsuita szerzetes az átfogó és rendszerező munkák híve volt. Nemcsak ennél a művénél tapasztalhatjuk ezt, hanem például a Régi magyar szentség címmel megjelent könyvében is, ahol a Magyarország területéhez kötődő valamennyi szentet számba vette.

Hevenesi 1656-ban Miskén született, 1671-ben lépett be a jezsuita rendbe. Élete nagy részét Nagyszombatban, Grazban és Bécsben töltötte. 1711 és 1714 között a rend tartományfőnöke volt. Több mint harminc könyve jelent meg. Gyermekkoráról gyakorlatilag semmit nem tudunk. Ennek ellenére bátran eljátszhatunk azzal a gondolattal, hogy járt a szülőfalujához tartozó hegyen, ahol már az ő korában is voltak kőfejtők.

Most vegyük elő a másik méretarányt! Az 1:50-es térkép 2002-ben készült a Vásárosmiskéhez tartozó Pet-hegy bazalttufa barlangjáról. Ennél a léptéknél már egy ököl nagyságú kő is ábrázolható. Itt egy olyan kis üregről van szó, amely egy felhagyott bánya oldalában nyílik. Hossza mindössze hat és fél méter, az átlagos magassága pedig ötven centiméter. A felmérést annak idején a vulkáni kőzetekben kialakult barlangokat kutató és dokumentáló Eszterhás István végezte. A geográfia számára a rész és az egész egyaránt fontos.

A vásárosmiske-gércei tufagyűrű kőzeteinek kialakulásához évmilliók kellettek. Hogy mióta fejtenek követ a vásárosmiskei hegyen, nehéz megmondani. Az biztos, hogy évszázadok óta, de az is lehet, hogy már a rómaiak idejében is folyt ez a tevékenység. Aki most arra jár, a Belső-hegy nagy bányaudvarára figyel fel először. Ha jobban körülnéz, a közeli területen még sok kisebb-nagyobb felhagyott gödröt, árkot talál, mindegyik azt jelzi, hogy a kő kitermelésének itt nagyon régi múltja van. A régi időkben a legnagyobb bánya a földesúr, a Batthyány család tulajdona volt. Onnan követ csak az ő engedélyükkel volt szabad hazahordani. Miske esetében a falunak volt közös bányája is, amivel a gazdák rendelkeztek. A jobbágyvilág megszűnte után a saját telkükön többen álltak neki a kő kitermelésének.

A XX. században a miskei kő fogalommá vált. A húszas években már több fuvarozó árjegyzékében szerepel, mennyiért szállítja ennek a kőnek az öljét. 1960 körül a „nagyüzemesítéssel” együtt, iparvágány építését tervezték, robbantómester kiképzésére is sor került. (A falut az 1975-ben megszüntetett Sárvár–Zalabér–Batyk-vasútvonal érintette.) A „nagy bumm” végül elmaradt, s lassanként a kő iránti igény is csökkent. A kőfejtésnek – bár kisebb sebeket ejtett a tájon – van egy másodlagos hozadéka is. A bányászat láthatóvá tette, hogyan rakódnak egymásra a tufarétegek, ez pedig kirándulók és szakemberek számára egyaránt érdekes lehet. Ha valaki Sárváron, Celldömölkön vagy a környéken régebbi ház felújításába kezd, könnyen megeshet, hogy a padlózat alatt miskei kőre bukkan.