Díszkút madarakkal Répceszentgyörgyön

A madarakat ábrázoló darabokat összerakták és az épület előtt felállították. Így tulajdonképpen nekik köszönhető, hogy a díszkút nem tűnt el örökre, hanem ma is áll. Arról, hogy mikor készülhetett, és mikor szedték szét, egyelőre nincsenek adataink. Van ugyan egy feltételezés, hogy a kutat Batthyány Lajos ajándékozta a szentgyörgyi Horváthoknak, de ezt semmilyen forrás nem támasztja alá. Ez a vélekedés talán abból eredhet, hogy a Batthyány család címerében a gyermekeit a saját húsával tápláló pelikán látható. A madarakhoz jól értők azonban egyöntetűen állítják, hogy a kút domborművén megjelenő madár nem pelikán, hanem gémféle vagy daru. A „megszületésében” pedig valószínűleg a szobrásznak is szerepe volt. A legendáknak fontos szerepük van a kastélyokhoz kapcsolódó kultuszok kialakulásában. A valóság azonban néha még azoknál is érdekesebb lehet.

A szentgyörgyi Horváth család répceszentgyörgyi kastélya gyakran megjelenik a sajtóban. A múltjával két kitűnő könyv is foglalkozik, az egyik Benczik Gyula rövid falutörténete, a másik Réthey-Prikkel Miklósnak a MÁV-nevelőintézetről szóló munkája. A kutatások ellenére van, amit ma sem tudunk. Nincs megbízható adat arra vonatkozóan, hogy ki tervezte a kastélyt. Itt két vélemény feszül egymásnak. Az egyik, hogy a stílusjegyek alapján a tervező csakis Hefele lehet. A másik álláspont szerint viszont Hefele szerzőségét semmilyen forrás nem támasztja alá, és az építészeti megoldások is eltérők.

A szentgyörgyi Horváth család gyakran kerül szóba az általuk elindított füredi Anna-­bálok révén, és az övék volt az a vendéglő is, amelyhez a majd mindenki által ismert Legyen a Horváth-kertben Budán kezdetű dal kapcsolódik. Már a XVIII. század végén volt egy olyan társasági esemény, amelyik hozzájuk kötődött, s vers is született róla: a „Jósef napi öröm Réptze-Szent-Györgyön” 1788-ban nyomtatásban is megjelent. A szerző – akinek nevét nem tudjuk – a családnál valószínűleg többször is vendégeskedett. A szöveg kicsit nehézkes, de informatív. A kastély („a nyájas barátságnak felemelt épület”) akkor már állt, s kialakították a parkot is, amit később tovább fejlesztettek. Az épület keleti oldalán franciakert jött létre, a nyugatin és az északin pedig nagy angolpark. A vendégeket sokféle ínyencséggel várták. Volt például „kalbász-szekér”, sárgadinnye, barack. Akinek kedve támadt, tekézhetett, társasjátékot játszhatott, sőt biliárdozhatott. Benn meg lehetett csodálni a festményeket, falképeket, műkincseket is. A franciakerthez hozzátartoztak a díszkutak is. A vers nem említi, de feltételezhetjük, hogy már a szentgyörgyi Horváth család idejében volt ilyen, talán a madaras kút is a XVIII–XIX. század fordulóján készült.

A család 1850 körül a birtokot a bécsi Adalbert Zinnernek adta el. Ő az Angol–Osztrák Bank igazgatója volt, csak időnként tartózkodott

Répceszentgyörgyön. Művészetpártolóként tartották számon. A század végén ő finanszírozta a falu templomának átépítését, felújítását. Kováts János a „Répcze-szent-györgy gyász és örömnapjai” címmel 1889-ben megjelent alkalmi kiadványban azt írja, hogy ott „Magyarország és Ausztria első művészei dolgoztak”. 1903 és 1946 között az épület a szombathelyi püspökség tulajdonában volt.

A régi kút lebontására és „félretételére” valószínűleg a keleti oldalon lévő új díszkút felépítésével egy időben került sor. Az időpont nagyon bizonytalan, talán az 1800-as évek végén lehetett, amikor a tulajdonos úgy ítélte meg, hogy a régi építmény elhasználódott: egyes elemei mállásnak indultak.

Kiemelt képünkön: A répceszentgyörgyi kastély egykor a híres Horváth családé volt