Pisztolylövés AZ ÉJSZAKÁBAN

2021.06.13. 07:00

Nívós elismerés a legendás szombathelyi történelemtanárnak – Vigh Kálmánnal beszélgettünk

Apáczai Csere ­János-díjat kapott a pedagógusnap alkalmából dr. Vigh Kálmán, a szombathelyi ­Bolyai János Általános Iskola és Gimnázium legendás történelemtanára. Az emberi erőforrások minisztere által adományozott kitüntetés a szakmában elérhető legmagasabb rangú elismerés.

Merklin Tímea

20210609 Szombathely Kiemelkedő hatású oktatási – nevelési – munkájáért, illetve a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenysége elismeréseként Apáczai Csere János-díjat vehetett át Vigh Kálmán, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium történelem–orosz nyelv és irodalom szakos tanára Fotó: Unger Tamás UT Vas Népe

Fotó: Unger Tamás

Dr. Vigh Kálmán Csepregről indult, ami akkor község volt, de volt gimnáziuma, ahonnan elindíthatták a fiatalokat a továbbtanulás útján. A helyi középiskola a futballpályával, a templommal és a fürdési lehetőséget is nyújtó Répce folyóval egységben védőernyőt képezett számukra.

– Gimnazistaként rengeteget olvastam a tanáraim könyv­ajánlatai alapján. Az osztályfőnököm, Karáthné Bognár Éva magyar–történelem szakos volt, kiválóan bánt velünk, süvölvény fiatalokkal, a hiúságunkkal, az önérzetünkkel. Megtanított bennünket értően olvasni, és a tantárgyai szeretetére, ez hozta bennem a történelem iránti vonzalmat. Második-harmadik osztályos koromban adta a kezembe Stendhal Vörös és fekete című művét – mesélte a történelemtanár.

– Kovács Zoltán igazgató pedig mindent elkövetett azért, hogy a tehetséggel rendelkező fiatalokat eljuttassa valamilyen felsőfokú képzésre. Történelem–orosz szakra jelentkeztem, fel is vettek a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre. Jól beszéltem oroszul, aminek később is sok hasznát vettem, hiszen a témáim egy része szláv nyelven íródott, a bolgárt és az ukránt is el tudtam olvasni. Több konferencián is voltam szláv nyelvterületen.

Vigh Kálmán azt is a csepregi gimnáziumnak köszönheti, hogy a katonaságnál híradós lett, mert technikaórán tanultak morzézni, vizsgáztak is belőle, emiatt kiemelték. Ma is a fülében cseng az S. O. S. nemzetközi morzekód vészjelzés: a Save Our Souls, ami azt jelenti: mentsétek meg a lelkeinket! Azon az úton meg a jól megalapozott orosznyelv-tudás vitte, hogy később – már főiskolai tanárként – a hadsereg-parancsnokság beiskolázta katonai akadémiára, tolmácsképzőbe, ahol olyan társai voltak, akik Harkovban jártak műszaki egyetemre. Amelyik napon doktorált, azon a napon volt a katonai tolmács záróvizsgája is. Az oroszt azonban ilyen célra sosem kellett használnia, csak a történelmi szakirodalom olvasására.

Dr. Vigh Kálmán az Apáczai Csere János-díjjal, amely a pedagógusok legrangosabb elismerése. A szombathelyi Bolyai-gimnázium történelemtanára: „A középiskolában a történelem egészét tanítjuk”
Fotó: Unger Tamás

Előtte azonban még magába szívta a cívisváros levegőjét és kultúráját, kialakította a máig folytatott értelmiségi létet, színházba, moziba járt, és rengeteget futballozott. Ott ismerte meg a feleségét, dr. Krakomperger Anna belgyógyászt, aki Debrecenben járt orvosi egyetemre. Nyíregyházán kezdték a pályájukat, Vigh Kálmán a Vasvári Pál Gimnáziumban tanított, ahol testnevelés és katonai tagozat is volt, így megint csak sok társa akadt kollégái között a futballhoz.

Középiskolai tanárként tapasztalta meg a tanítás örömeit, nehézségeit, illetve azt a „gyönyörű kötelességet”, amit a diákokkal való mindennapi kapcsolat jelent, és kibontakozásukban tetten érhető a pedagógus keze nyoma. De haza szeretett volna jönni a ­Dunántúlra. Először a felesége kapott állást Szombathelyen, aztán neki is segített az egészségügy: az Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskolában taníthatott 1981–1984 között, ahol aztán felfigyeltek kiemelkedő pedagógiai vénájára és hatalmas tudására.

– Egyre több szakfelügyelő jött az óráimra, méghozzá elég sűrűn, amit utólag értettem meg, amikor jött a telefon a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskoláról. Varsányi Péter tanszékvezető hívott, hogy tanítsak ott, nekem akarják adni a pályázati lehetőséget. A következő héten már mentem előadásokat tartani. Olyan emberek jártak akkor oda, mint Joós Tamás, Vízi László, Szabó Gábor, Mayer László, Molnár András, Söptei Imre, Dominkovics Péter, Kalocsai Péter – a jelenlegi tanszékvezető –, később Majthényi László, Török Tibor, Vágvölgyi András, Gajdán István, Török Gábor, Laczó Tamás…

Az órának már vége volt, de még jöttek velem, mentünk-mentünk a városban, és a történelemről beszélgettünk – tudjuk meg a meghatározó főiskolai évekről, amikor nemcsak ő vált legendás tanárrá, hanem „nagyra nőttek” keze alól a tanítványai is, olyan vezetők, igazgatók, meghatározó személyiségek lettek, akik azóta is jelentős szerepet töltenek be a kulturális és társadalmi életben. A kosárlabda szeretetét is a főiskolás tanítványainak köszöni, köztük Kalamár Zsuzsának és Sterbenz Lászlónak.

Török Gábor politológus nyilatkozta egyszer, hogy dr. Vigh Kálmán olyan volt számára, mint a pisztolylövés az éjszakában, és lenyűgözte azzal, hogy „megmutatta, mit jelent a valódi tudás”.

– Ezt olvasva döbbentem rá igazán, sok év tanítás után, hogy a pedagógusnak még annál is nagyobb felelőssége van, mint amit addig gondoltam – fűzte hozzá. Majd előkereste gyorsan egy egykori középiskolai tanítványának, Babos Andrásnak azt a nyilatkozatát, amelyben kifejtette: „A Tanár úr mottója két szóban: gondolkodás és tudás.

Az ehhez való következetes ragaszkodása fenntartja a diákok motivációját és pozitívan hat a tanuláshoz való hozzáállásukra is… A Bolyai-gimnáziumban eltöltött négy évem alatt a tudás mellett egy olyan értékrendet és gondolkodásmódot ismerhettem meg neki köszönhetően, amely rengeteget segített abban, hogy magabiztos, mégis talán kellően alázatos, értelmes fiatalemberré váljak.”

– Ez a két mondat az életpályám. Büszke vagyok az állami kitüntetésre, de a tanítványaim tükrében mérem magam – fogalmaz Vigh Kálmán, majd tovább gördíti azt a gondolatot, hogy a főiskoláról miért ment újra középiskolai tanárnak. A Nagy Lajos Gimnáziumba Wagner András polgármester hívta át először érettségielnöknek, aztán a gimnázium óraadónak.

Egy darabig párhuzamosan tanított itt is, ott is, és megcsapta ugyanaz, amit már a nyíregyházi gimnáziumban is érzett: milyen nagyszerű az a napi együttlét a diákokkal, amelynek köszönhetően a négy év alatt látható, átélhető és pontosan követhető a fejlődésük. Iker János akkor már építette a Bolyaiban a nyolc­osztályos gimnáziumot, és meghallotta, hogy Vigh Kálmán a Nagy Lajos Gimnáziumban tanít. Tudta, hogy kilencedik osztálytól kell majd történelemtanár, ezért szólt, hogy „Kálmán, ugorj majd be!” Beugrott, és maradt. Nem fogadta el dr. Gál László főigazgató ajánlatát sem, habár nagy megtiszteltetésnek vette, hogy legyen mellette tanulmányi főigazgató-helyettes.

– Akkor már megvolt a terv, hogy a Bolyaiban nyolcosztályos után indítunk egy négy­osztályos gimnáziumot is biológia és történelem tagozattal, és nekem az kellett, hogy naponta benne legyek a diákjaim életében, hogy alakíthassam a gondolataikat. A főiskolán korszakokat tanítunk, a középiskolában a történelem egészét. Gimnáziumban leverem a cölöpöket, és a végén megvan a ház, amely már a diáké, ő lakik benne.

Ez jó érzés, amint az is, hogy megtanítom őket értő módon olvasni, gondolkodni, a vélemény szabadságára. Addig beszélgetek, addig csűröm-csavarom a témát, amíg le tudja vonni a következtetést – mondja Vigh Kálmán, a gimnázium szónak azt a jelentését is taglalva, hogy az ókori görögöknél a testgyakorlás után a „szellem gyakorlásának” helye lett.

– Olyan iskolában akarok tanítani, ahol kitárjuk a gyerekeknek a kapukat, ahol szabad szellem van, ahol megmutatjuk, hogy a gondolkodás milyen ­sokrétű – summázza a középiskolához való kötődésének lényegét.

Azt is elárulja, hogy nagyon érzelmes típus, könnyen elérzékenyül, ezért meg sem meri nézni a DVD-t, amit bolyais diákjaitól kapott két éve. Felvették a sza­lagavatós műsort, amelyet élőben is előadtak – és amelynek része volt, hogy Vigh tanár úr elvesztette a boldogságát, és meg kell találni. A gyerekek a Holt költők társaságát játszották, és amikor felálltak a pad tetejére, Vigh Kálmánnak szólt, hogy: „Ó Kapitány, Kapitányom!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!