A hordozható kiskert és a piros szolgálati ridikül

Mert mostanában megint valóságos kultusza van az eleven szerzőnek, az ember hajlamos rögtön arra a következtetésre jutni, hogy Turbuly Lilla költő, író, színikritikus gyerek- és ifjúsági könyvei pont azt a szelíd (hovatovább bölcs), vonzó és nyugalmas derűt sugározzák, amit ő maga – ezért jó a közelében lenni. Akárhogyan is, A Károlyi-kert nyuszija (Manó Könyvek 2020) című – megjelenésében is rokonszenves – kötet ilyen: derűs, bölcs, finom humorral van teli, észrevétlenül korrajzot ad, néhány vonallal pontos karaktereket rajzol (csipetnyi iróniával), és még az élet nagy körforgásáról is mond csöndben, de kristálytisztán valami fontosat.

Nem ítél, nem magyaráz, ábrázol és fölmutat. Mesél. Vagyis – a jó gyerekkönyvek hagyományát követve – a felnőtt olvasónak legalább akkora élmény, mint a gyerekeknek. A főszereplők első osztályosok, ajánljuk akkor elsősorban nekik, ennek a korosztálynak. Vékony, szemüveges és félénk kisfiúknak – meg csörfös, beretvaeszű kislányoknak, akik egy kis ugratásért nem mennek a szomszédba.

Huba és Dzseni – és már a névadás útjelzőként szolgál titokban, hogy hol, mikor és merre járunk. De ajánlhatjuk a gyereküket túlféltő, allergiás anyukáknak (Huba mamája), szigorú és szabálykövető parkőröknek, akiknek azért a helyén van a szívük (jaj, Piroska és az a piros szolgálati ridikül – mint a dobogó szív). És nagymamáknak föltétlenül: Sass néni nem hiányozhat a Károlyi-kertből, rejtvényt fejt, és mindenhez hozzászól – hetente szkájpol az unokájával (akinek általában nem sok ideje van). És akkor még nem beszéltünk Rudiról, akinek háza nincs, hordozható kertje azonban igen: „Egy nagy nejlonszatyorban vitte magával mindenhová a paradicsompalántáit.”

A hajléknélküliség, a kiűzetés – és a paradicsom iránti örök vágyakozás – szebb megfogalmazásával ritkán találkozik az ember. Horváth Ildi (talán a sztereotípiák ellenében) nagy pocakkal ábrázolja Rudit, aki Karcsi láttán nyúlpaprikásról álmodik, becsempészve a történetbe a legendás Tersánszky Józsi Jenőt. Ez a történet különben egy jó nagy sikítással kezdődik – és befogadással, elfogadással, együttműködéssel folytatódik.

Karcsi kedvéért. A kedvünkért. Meg Zebulonért (és így tovább.)