Nosztalgia

2021.10.16. 16:30

Vasiak Sztálinvárosban

„Vas megye dolgozói, hív benneteket SZTÁLINVÁROS” – 1952 tavaszán a szombathelyi székhellyel működő 72/1 számú Építőipari Vállalat tette közzé ezt a felhívást.

Orbán Róbert

Fotó: Orbán Róbert

„Harcoljatok a boldog, szebb jövőnkért, jelentkezzetek Sztálinváros építésére!” – olvashatjuk a szövegben. Az új szocialista város létrehozásához munkáskezekre volt szükség, és ebben a párt- és állami vezetés szerepet szánt Vas megyének is. A régi híreket, visszaemlékezéseket olvasva jól látszik, hogy a kampány átgondolt és szervezett volt, és egy mai kommunikációs szakember számára is érdekes információkkal szolgál. A felhívást – mindig kicsit másra helyezve a hangsúlyt – többször is megismételték, majd rövidesen jöttek a jelentések a vasi sztahanovisták sikereiről.

A Sztálinvárosban dolgozók közül többen is olvasói levélben számoltak be arról, mennyire örülnek annak, hogy ilyen módon harcolhatnak a béke ügyéért. A toborzott dolgozókat munkásszállásokon helyezték el, a nyári diák-építőtáborok résztvevőit (ilyeneket is szerveztek) sátrakban. Az építkezést a szombathelyi Nagyszállóban az Ötéves tervünk – a béke terve elnevezésű kiállításon mutatták be, a TIT-ben pedig Így épül Sztálinváros címmel tartottak előadást. A vasiak 1953 tavaszán különvonattal látogathattak el a városba, az első utazáson az egykori tudósítás szerint kétezren (!) vettek részt. Ez is azt a célt szolgálta, hogy minél több embert rávegyenek arra, hogy ott vállaljanak munkát. Hasonló programokat a következő években is szerveztek, de akik akkor vállalkoztak az útra, már Sztálinvárosi emlék feliratú képekkel, kendőkkel, csecsebecsékkel térhettek haza, s ha úgy kívánták, vásárolhattak egy doboz Sztálinváros cigarettát is.

A felhívásokból kiderül, azt szerették volna, ha valaki rászánja magát, hogy ne csak néhány hónapra menjen, hanem hosszabb időre. Egy év után négyszáz forint jutalom járt, ami akkor még jelentősebb öszszegnek számított. Elsődlegesen a sztálinvárosi építkezésre hívták, küldték, csábították az embereket, de munkaalkalmat kínáltak más iparvárosokban, így például Tatabányán is. Azt, hogy a vasiak közül hányan fordultak meg ezeken a helyeken, nehéz megmondani.

Voltak, akik magasabb keresetre vágytak, ipari munkásnak lenni előnyökkel járt. Akadtak olyan falusi emberek, akik korábban gazdálkodtak, de az ötvenes évek elején bizonytalannak érezték a helyzetüket. S volt, aki abban a reményben vállalta ezt a munkát, hogy így családtagjai elkerülhetik majd, hogy kulákként kitelepítsék őket valahová az Alföldre. És mentek sokan a szegény sorsú emberek közül is. A Vasmű felépítéséről 1949- ben döntött a párt, helyszínként előbb Mohácsot, később Dunapentelét jelölték ki. A település és az üzem 1951-ben vette fel Sztálin nevét. A kezdeményezés alulról jött, legalábbis így „kommunikálták” annak idején. A pentelei dolgozók levelét, amelyben azt kérték Rákosi Mátyástól, hogy a település neve Sztálinváros legyen, a vasműé pedig Sztálin Vasmű, 14 800-an írták alá. Ez a településnév változott tíz év után, 1961- ben Dunaújvárossá. (A vasmű neve már 1956-ban Dunai Vasműre módosult.) A sajtóban megjelent írásokat olvasva idilli kép rajzolódik ki előttünk. A magánleveleket és visszaemlékezéseket böngészve már kicsit más a helyzet.

A szállók – legalábbis a kezdeti időkben – szűkösek voltak, az ott lakók pedig nemegyszer öszszekülönböztek egymással. Az itthoniakkal való kapcsolattartás sem volt könnyű. A nyugati határszélről származók dolgát még nehezítette az is, hogy ha pár napra hazalátogattak, határsávi engedélyt kellett beszerezniük. Az idő előrehaladtával lassan a körülmények is kényelmesebbé váltak. A Vas megyéből érkezettek többsége idővel hazatért, de voltak – nem kevesen – olyanok is, akik ott maradtak, véglegesen letelepedtek, családot alapítottak. Egy olyan város épült fel, ahol az ott élők nagy része az ország valamelyik másik vidékéről származik.

Kiemelt képünkön: Ez a rendelőintézet is 1952-ben épült Sztálinvárosban – a mai Dunaújvárosban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!