Fő a hatékonyság

2019.07.06. 07:00

50 ezerrel kevesebb kamion?

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) legfrissebb éves elemzéséből kiderül, hogy a vasúti, vízi és a közúti fuvarozás hatékonyabb együttműködésével évi mintegy 50 ezer kamionnal lehetne kevesebb a magyarországi közutakon.

Vas Népe

Illusztráció - Shutterstock

A kombinált árufuvarozás fejlesztésével jelentősen csökkenne a közutak környezeti terhelése, új megrendelésekhez jutna a vasúti és vízi ágazat, és enyhíthető lenne a logisztikai szektor egyik legnagyobb kihívását jelentő sofőrhiány is. Ennek eléréséhez megfelelő ösztönző rendszer kidolgozására, a vasúti szabályozók egyszerűsítésére és beruházásokra is szükség lenne.

Az MLSZKSZ éves elemzése szerint évente mintegy 50 ezer kamiont válthatna ki az intermodális
fuvarozás fejlesztése
Fotó: Shutterstock

Az intermodális fuvarozás hazai helyzetének javítása összhangban van az Európai Unió közlekedéspolitikájával, amely célul tűzte ki, hogy 2030-ra a 300 kilométer feletti közúti áruszállítások 30 százalékát, 2050-re pedig több mint felét vasúton vagy vízi úton bonyolítsák. Míg Nyugat-Európában kiemelt figyelmet fordítanak az olyan beruházásokra, melyek lehetővé teszik a közúti pótkocsik – elsősorban a nem daruzható pótkocsik – vonatra rakását. Magyarországon ugyanakkor még nincs olyan terminál, amely képes lenne erre.

Tavaly tovább növekedett a közutak leterheltsége, minthogy az építőipari beruházások miatt jelentősen, mintegy 15 százalékkal bővült a belföldi fuvarozás volumene. 2018-ban a Magyarországon bejegyzett vállalkozások által szállított áruk 78 százalékát fuvarozták közúton, ami mintegy 169 millió tonna áru fuvarozását jelentette. A vasúti áruforgalom eközben némileg csökkent 2018-ban (-0,9 százalék), a vízi árufuvarozás volumene pedig a Duna alacsony vízállása miatt drasztikusan, 18 százalékkal visszaesett az előző évhez képest. Mindössze az áruk 3 százalékát fuvarozták vízen, a vízi konténerforgalom majdnem a felére, 4792 darabról 2732 darabra esett vissza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!