A család: mindenekfölött!

Nyurga fiatalember volt, elég csinos. Megteszett, eleveníti föl Bözsi néni. Ő Zsigi, mutatott rá a barátnőm, mert éppen egy színdarabban ilyen nevű illetőt játszott. Mindjárt meg is hívott bennünket a Koronába, hogy igyunk valamit.

Te meg azt felelted, hogy kapálni kell menned, folytatja az emlékidézést a családfő, József.

De utóbb mégsem ellenkeztem, hogy nem megyek be..., mosolyog a felesége.

Mégsem kellett kapálnia, ugye..., évődik József. Utána találkozgattunk, egy-egy órácskát eltöltöttünk vendéglőkben, megittunk néhány üdítőt. Komolyra fordult az udvarlás.

Fél év sem telt el, s egybekeltek 1957 elején. A polgári igen Szentgotthárdon mondatott ki; ünneplő gyülekezetről nem beszélhetünk, hiszen a két tanúval együtt mindössze öten voltak jelen a házasságkötő teremben. Az egyházi frigyre lépésre Körmenden került sor. Titokban. Megcsipkedtek volna, ha kiderül, fűzi hozzá József, aki tűzoltóként szolgált. A legszűkebb családi körben azért csaptak kis ünnepi vacsorát.

Kezdetben apósoméknál laktunk. Szoba-konyhában heten. Öt hónapig bírtuk. Utána költöztünk ide, ahol egy szobát kaptunk. Azóta is itt élünk, meséli József.

A házasságkötést követő kilencedik hónapban megszületett László, rá két és fél évre József fiuk.

Jó ideig ingáztak mind a ketten. Szerencse, hogy Körmenden a vasútállomás kőhajításnyira van otthonuktól, és Gotthárdon sem kellett sokat bandukolniuk a munkahelyükig. Erzsébet majd másfél évtizedig a szociális otthonban ténykedett gondozóként; nagyon szerette a betegeket. József a hetvenes évek elejétől, amikor elkészült a körmendi tűzoltóság, dolgozott szülővárosában, ahol párja - aki, mint említi, soha nem akart ugyan suszter lenni (annak ellenére, avagy éppen azért: édesapja lábbelikészítő volt) - , a cipőgyárban húzott le öt esztendőt. 1974-ben rakták le új házuk alapjait, mert a régi már teljesen lepusztult. Jóformán semmink nem volt, mindent a két kezünknek köszönhetünk. Nem kaptunk, de nem is várhattunk el semmit sehonnan, a szüleink is éppen hogy csak megéltek, morfondírozik József.

Csak addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk ért. Mindig volt annyi, amennyi kellett, soha nem tartoztunk senkinek, fűzi hozzá Erzsébet. Leszámítva persze azt a százezer forint hitelt, amit az OTP-től a ház építésére kaptak, aminek a felét a tápszergyár, az akkori EGYT adta (Erzsébet 1971-től 1985-ig, nyugállományba vonulásáig dolgozott ott), s ez után nem kellett kamatot fizetni.

A többit meg összespóroltuk, jegyzi meg rezignáltan József. Az építkezés összköltsége 360 ezer forintra rúgott. A családnak nagyon össze kellett fogni. Ikerházat építettünk, szerencsére a sógorom, a húgom férje nem ismert nehézséget, lehetetlent sem. A mama és a gyerekek is rakták a téglát, jöttek segíteni a tűzoltó kollégák, barátok, a fúvószenekar tagjai is, hiszen sokáig voltam az együttesben.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer négyszobás lakásunk lesz! Mindenkinek jut hely kényelmesen!, érzékenyül el Bözsi asszony.

Amikor azt firtatom, hogy hol voltak nyaralni az elmúlt fél évszázad alatt, tekerik a fejüket.

Várjunk csak!, böki ki Bözsi asszony: Olyan azért volt, hogy három napra elmentünk a fiamékkal Borgátára, éppen tavaly!

Kirándultunk többször is a fúvószenekarral, bár azért ezek messze voltak az igazi nyaralástól..., egészíti ki párját József.

Nekünk a család a mindenünk. Két aranyos menyünk van, mindenkinek ilyeneket kívánunk. Nincs olyan, amit meg ne tennének értünk, mondják szinte egyszerre. A szemünk fényei pedig az unokák! Laciéknak, akikkel egy fedél alatt élünk, két gyermekük van: a huszonkét éves Anikó ápolónő, a húszéves Ildikó főiskolai hallgató. Józsefék Tímeája huszonegy éves, egy hamarosan nyíló nagyáruházban helyezkedik el, a nála két évvel fiatalabb Szabolcs főiskolás Egerszegen. Segítőkészek, aranyosak, kedvesek; meg nem bántanák az embert a világért sem.

Arra a felvetésre, miként is telnek napjaik, előként az a reagálás, hogy bizony a különféle betegségek egyiküket sem kerülték el. Ketten összesen 19-féle gyógyszert szednek... Amúgy sokat olvasnak, tévéznek, beszélgetnek; a reggelek pedig lapunk olvasásával indulnak.

Meg az a helyzet - fordul a férj a nejéhez (szemében huncutság lakozik) -, hogy mindig neked van igazad.

Ez igaz, helyesel Bözsi asszony. Jóska bá kacsint egyet: Mert azt kiharcolod.... Fénykép készítésekor nevetve megkérdezi: Esetleg úgy nem lehetne, hogy pofozkodunk?