A derű püspöke, dr. Beer Miklós

- Ön népszerű főpap. Honnan ered a közvetlensége?

- Örökség édesapámtól, édesanyámtól. Van egy drága tanárnő Esztergomban, Németh Mara. Határozott, katonás alkat. Amikor az esztergomi bazilikából a püspöki miséről kijöttünk, odaállt elém, s katonásan ennyit mondott: Atya, maradjon normális ember. Dicsértessék . Mindig kérem az Úristentől a segítséget, hogy a szolgálat felelősségét és az őszinte magatartás harmóniáját meg tudjam tartani. Nem könnyű dolog. A sok szereplés óhatatlanul kialakít az emberben valamiféle rutint, amivel vigyázni kell. A munkatársaim, a baráti köröm őszintén jelzi, bomlik-e ez.

- A püspökség teher is?

- Nagyon nagy teher. Az intézmény vezetése nem, de állandóan változó körülmények között kell képviselni az egyházat, Krisztus evangéliumát. Az ars poeticám: Uram, adj bátorságot, hogy merjek változtatni a külső kereteken, formákon, adj alázatot, hogy ne akarjak változtatni a maradandó értékeken, adj bölcsességet, hogy meg tudjam különböztetni, mi a változtatandó forma és mi az örök érték. Ez az igazán nagy teher. Pilismaróti, dömösi plébános koromból hoztam magammal: a tavalyi hitemmel idén már nem boldogulok. A püspöki jelmondatom sem véletlenül ez: Rendületlenül a hitben . Ha a tavalyi hitemmel akarnék a mai társadalmi problémákkal szembe nézni, nem működne. Új lendületre, nagyobb tartalommal megtöltött hitre, személyes Istenkapcsolatra van szükség.

- Ön szerint mi ma az örök érték mindnyájunk számára?

- XVI. Benedek pápa nagyon bölcs ember. A legnagyobb hatású tanítása számomra: A teremtésben Isten az embert saját képére formálta . Az ember személyi méltóságának forrása ez az istenképűség. Ez jelenti számomra a legnagyobb értéket, ehhez próbálok viszonyítani mindent. Az emberi méltóság Jézus Krisztus személyében kapja meg az igazi felértékelését: ilyennek akar bennünket az Isten. Ez a vonatkoztatási pont. Csak ebből vezethető le a társadalmi szolidaritás, az önzetlenség, az igazság védelme, a becsület. Abból, hogy a személyi méltóságot tudjuk-e a másikban tisztelni.

- Esztergomban rektor volt, a jövő papi nemzedékét képezte. Milyen fiatalok jelentkeznek ma papnak?

- Krízisben van a papságunk. Valakitől hallottam azt a frappáns megfogalmazást, hogy a krízis lehetőség, az újjászületés, a megújulás lehetősége. Ilyen értelemben mondom, hogy a papságunk krízisben van. Tény, hogy hagyományos módon alig jelentkezik már valaki papi szolgálatra, s évről évre csökken a jelentkezők száma. Azt is látjuk, nagyon nagy bizonytalanság van a jelentkezők között. Egyik püspökbarátom fogalmazott így: Amikor mi jelentkeztünk a szemináriumba, azért mentünk, mert papok akartunk lenni, ma pedig azért jelentkeznek a fiatalok, hogy majd ott eldöntsék mik akarnak lenni. Nincs határozott elképzelésük. A plébániai rendszerünk szempontjából is látom: keressük a helyünket. Nem tartható, hogy a falvaink ott maradnak pap nélkül, egy papra rábízunk hat-hét, akárhány falut. Ez nem működik. Az utóbbi években a váci egyházmegyében, mint más egyházmegyében is, elkezdtük a plébániai vezetők kiválasztását, felkészítését. Ők civil emberek munkahellyel, családi háttérrel, de hiteles, hitüket megélő emberek. Ők az akolitusok. Már több mint százan vannak az egyházmegyében. Kétéves képzési rendszerüket mi dolgoztuk ki. Úgy látom, a helyi közösségeknek vezetőt kell adni, akik azt a közösséget összefogják, másrészt szükségük van arra, hogy legyen egy lelki irányító fölöttük. Szent Pál is sok helyre elment, beszélt Krisztusról, kiválasztott vezetőket, utána ment tovább, írt nekik leveleket, esetleg meglátogatta őket. Így képzelem el a hagyományos papság feladatát.

- Az interneten olvastam, Vácon milyen jól bevált programok várják a fiatalokat. Péntek este sport, a tánc világnapját Néked táncolok, Uram címmel ünneplik. Öntől erednek ezek az ötletek?

- Ahol valami jó ötletet látok, próbálom hazahozni. Továbbra is számomra a cserkészet marad az ideál, ennél jobb pedagógiai rendszert még nem találtak ki. Személyiségformáló, csodálatos rendszer, ami nem találta meg még mindig a helyét a magyar társadalomban. Itt most el vagyok kényeztetve, mert Vácon van két nagyszerű cserkészcsapat, az egyházmegyében is működnek csapatok. Ez nekem nagyon nagy öröm. A rádióban hallottam a ping-pong dokit - körzeti orvos volt Szentendrén -, a csellengő gyerekeket összegyűjtötte pingpongozni. Ezt hoztam ide Vácra. A pénteki sportot egy nagyszerű ember vezeti. Az utóbbi időben még fontosabbnak tartom a táncházmozgalmat. Egy öreg cserkész mondta a televízióban: szíve vágya, hogy minden fiatalt áthozzon a diszkóból a táncházba. Hál Istennek remekül működik a Credo-házban a táncház. Találtam egy fiatal papot, aki a fiatalokkal szót ért. Régiókba szervezte őket, hetente összegyűjti az ifjúsági hittanosokat valahol, hogy megkapják a kortárs közösség megtartó erejét. Most készülnek Madridba. Nagy reménységem, hogy ezeket a fiatalokat nem sodorja el ez a konzum társadalom. Családközösségeink vannak, itt a városunkban hét működik, de vannak másutt is. Négy-öt család segíti egymást a gyereknevelésben, ruhacserében, közösen imádkoznak, együtt nyaralnak. A mi egyházmegyénkből, Dunakesziből indult el a Szentjánosbogár mozgalom, elterjedt országosan. Egy lengyel származású pedagógus azt mondta: mi lesz a gyerekeinkkel, elsodorja őket ez a világ, kapaszkodjunk össze.

- Húsvét van, számomra a legszebb keresztény ünnep.

- Magától értetődik: ez a csúcs. Régóta is nagyon szerettem a húsvétot. Amióta itt vagyok Vácon a húsvéti vigilián, éjszakai virrasztáson felnőtteket keresztelünk. Ez egészen új színbe hozta a húsvétot. Most kezdjük igazán fölfogni, mit jelent, hogy Jézus megváltó halálának titkából következik a mi keresztényi életünk. Évszázadok óta a mi nemzedékünk kapta ajándékul az Úristentől, hogy lát felnőtteket keresztelkedni. Ha ők ezt így vállalják, akkor szedjük össze magunkat, újítsuk meg a mi keresztségünket, elköteleződésünket. Húsvétot ünneplünk a mai Magyarországon. Nekünk keresztény embereknek az Úristen azt adta feladatul, hogy feltámadáshoz segítsük a népünket. Valamikor a bencéseket kérte meg Szent István: tanítsa meg népünket imádkozni és dolgozni. Megtanítani az embereket imádkozni, azt jelenti, megtanítjuk őket arra, hogy az egymás iránti bizalomnak, összetartozásnak a titka nem rajtunk múlik. Ki kell könyörögni az Istentől, hogy ne irigykedjünk, ne acsarkodjunk egymásra. Példát kell adni nekünk, hívő embereknek, hogy a falvainkat meg kell menteni. Újra meg kell tanulni a földet szeretni megművelni. Nincs munkanélküliség Magyarországon, amíg parlagon vannak földek. Ebben az egyházunknak nagy a feladata.



Duna, kenu, alföldi gazdák (jegyzet)

A 90-es évek első felében találkoztam először vele. A szombathelyi 51. számú Sík Sándor Cserkészcsapat tagjai pünkösd táján évről évre kenuba szálltak. Járták a Dunát. Mindig azon igyekeztek, hogy a vasárnap reggel Dömösön érje őket. El nem mulasztották volna a találkozás örömét a mosolygós plébánossal, aki kint állt a templom kapujában, ott várta a híveket (a mise végén is ott búcsúzott tőlük), s a szentmisében külön köszöntötte a szombathelyi cserkészeket. Beer Miklós így vált ismerősünkké. Olvastuk, filozofálni a Duna partjára jár, s nem lepődtünk meg azon sem, amikor hallottuk: a pilismaróti-dömösi hívektől búcsúzóul egy új biciklit kapott ajándékba a régi csotrogány helyébe, amikor kinevezték az esztergomi papi szeminárium rektorává. 2003-ban Rómában találkoztunk vele. Batthány- Strattmann László boldoggá avatásakor egy fogadáson a Római Magyar Akadémián a sok ember között odafurakodtunk hozzá, csak hogy üdvözölhessük. Most Vácon, ebben a gyönyörû városkában, ahol barokk angyalszobrok köszöntik az odaérkezőt, ahol a régi, földszintes Magyarország hangulatát sikerült az épületekben megőrizni, Beer Miklóstól kérdeztük: jár-e le a Dunához, hiszen itt folyik a püspöki kert végében. Kiderült, egyre ritkábban jut ideje rá, uszodára viszont igen. Örömmel újságolta, milyen élénk víziélet folyik Vácon. Kenuznak, kajakoznak a fiatalok. Mi viszont elmulasztottuk közölni vele, mennyire tetszett az egyik templomajtón olvasott hirdetmény: a püspöki palota alsó részében alföldi gazdák terményeit lehet megvásárolni.