A fecsegő titkok kultúrája

Elfriede Jelinek nevével és korábbi, de már híreshírhedt műveivel (Die Klavierspielerin, Das Burgtheater, Raststtte) germanisztika szakos hallgatóként irodalomtörténeti kurzusokon - a főiskolán, illetve később az egyetemen is találkoztam. Ebben az időben zajlottak az akkor még nem Nobel-díjas írónő hangos botrányai, amelyeket elsősorban pornográf prózájával, valamint Ausztriát támadó és sokkoló drámáival váltott ki. Ekkor kerül nyílt összetűzésbe az Osztrák Szabadságpárt (ÖFP) elnökével, a ma már halott Jörg Haiderrel, aki plakátokon kampányolt Jelinek és a hozzá hasonló fészkét bepiszkító osztrák baloldali értelmiség ellen. És ekkor - 1996-ban - jelent meg a tőlünk nem távoleső, oberwarti romagyilkosságot feldolgozó Stecken, Stab und Stangl című, nagy port kavaró színdarabja is.

Közbevetőleg: ez az a darab, amelyet sok év után - 2010-ben - a magyar közönség is megismerhetett, sőt, a Kézimunka című PanoDráma-előadás a Kőszegi Várszínház programjában ugyancsak helyet kapott. Az utóbbi időben valami történt tehát, bár a magyarországi Jelinek-recepció - főleg, ami a hagyományostól több szempontból radikálisan eltérő színdarabokat illeti - ma is erősen hiányosnak mondható. Menjünk akkor sorjában.

Takács Dóra úgy látja, hogy Magyarországon sem a szakma, sem a közönség nincs még felkészülve Jelinek szókimondó, provokatív, de mélységesen elgondolkodtató darabjaira, mint ahogy ezt a PanoDráma Kézimunka című 2010-es kőszegi bemutatója is csodálatosan példázza. Jelinek magyarországi igazi színpadi recepciója egyébként is csak 2009. november 11-én, a Münchner Kammerspiele német nyelvű vendégjátékával kezdődött meg: a budapesti Thália Színházban, A Rohonc. Az öldöklő angyallal. A darabot a Jelinek-specialistaként is ismert, svájci származású rendező Jossi Wieler rendelte meg az írónőnél. A 2008-as müncheni ősbemutató a 2008/2009-es évad legjobb rendezéséért járó díját kapta, Jelineket pedig a Mülheimi Színházi Napok zsűrije az év legjobb drámaírójává választotta .

A Rohonc-dráma pedig nekünk különösen fontos lehet - a témája okán is: Jelinek ebben a drámájában az osztrák-magyar törénelem egy sötét és máig feldolgozatlan fejezetét tárja elénk. A burgenlandi településen élő grófnő, Batthyány-Thyssen-Bornemissza Margit röviddel a háború befejezése előtt búcsúpartit szervez magas rangú náci barátainak, amely végül 180 magyar kényszermunkás lemészárlásával zárul. Az írónő egy konkrét történelmi eseményt dolgoz fel, de a címen és néhány mondatfoszlányon túl mellőz minden további konkrét utalást. Jelinek célja egyértelműen nem a tisztázatlan események dokumentálása, illetve rekonstruálása, hanem az úgynevezett Schweigemauer, a hallgatás falának ledöntése, valamint a geschwtziges Schweigen, a fecsegő, locsogó, szószátyár elhallgatás, eltussolás, eltitkolás, elbagatellizálás kultúrájának kíméletlen bírálata. Itt is - mint sok más művében (In den Alpen; Burgtheater; Stecken, Stab und Stangl) - emlékezni és emlékeztetni akar.

A Rohonc-drámának nemcsak a témája provokatív, hanem - más Jelinek-drámákhoz hasonlóan - a megformálása is: A több mint száz oldalas összefüggő szövegfolyam a dramatika minden hagyományos eszközét nélkülözi: nincs cselekmény, nincsenek hősök és nincsenek párbeszédek. Az antik drámákra csak a névtelen hírnökök emlékeztetnek, akiknek számát a mindenkori rendezői koncepció határozza meg. Ezeknek a modern hírnököknek nincsen identitása vagy karaktere, kizárólag gondolatokat, érzéseket, véleményeket közvetítenek. Gyakran változtatják nézőpontjukat, néha gyilkosként, néha áldozatként szerepelnek. Klasszikus értelemben nem cselekednek, csak beszélnek. A müncheni  előadás budapesti vendégjátéka után mindenesetre valóban érzékelhető némi fellendülés Jelinek színpadi recepciójában, hiszen az elmúlt években több kisebb kísérleti színház is foglalkozott a műveivel: Az Első Pesti Gyárszínház, a Bakelit Multi Art Center, 2010. januárjában tűzte műsorára a Kis csukák című regény dramatizált változatát A szerető nő címmel magyar-francia kooprodukcióban; francia, valamint magyar felirattal. Nem sokkal később aztán a PanoDráma színtársulat - mely elsősorban kortárs külföldi drámák magyarországi, illetve a magyar drámák külföldi megismertetését tűzte ki céljául - rendezett háromnapos workshopot Vadászünnep és B közép. A szembenézés három napja Elfriede Jelinekkel címmel. Itt került sor a Kézimunka című darab műhelybemutatójára is. Ezt a darabot 2010. nyarán - az oberwarti romagyilkosság 15. évfordulója alkalmából - a PanoDráma Kőszegen, a várszínházban is bemutatta, Halasi Zoltán fordításában. A kritikusok és az irodalmárok egyöntetű véleménye szerint egyébként Jelinek az ő személyében találta meg igazi magyar hangját. A Kézimunka a Holmi folyóiratban jelent meg, A Rohonc. Az öldöklő angyal nyomtatásban sajnos még nem hozzáférhető.

Elfriede Jelinek nálunk mindent összevetve még mindig inkább prózaíróként ismert: A legtöbben A zongoratanárnő című film alapjául szolgáló regény Nobel-díjjal kitüntetett írójaként tartják számon. Három fontos regényén (A zongoratanárnő mellett a Kis csukák és a Kéj) kívül eddig egyetlen drámája, az 1998-ban írt Sportdarab jelent meg kötetben magyar fordításban, Tandori Dezsőtől az Ab Ovo kiadásában 2006-ban. Provokatív, heves vitákat kiváltó színdarabjai, mint a Burgtheater (1985.), az In den Alpen (2002.) vagy a Das Werk és a Bambiland (mindkettő 2003.) nem szerepelnek a magyar köztudatban, holott ezek a drámák és főként botrányoktól hangos színpadi bemutatójuk vezettek leginkább ahhoz az áthidalhatatlan szakadékhoz, amely az írónő és hazája között tátong. Ausztriában Jelinek már nem ragaszkodik régebbi tilalmához, hogy darabjait nem játszhatják az osztrák színházak, viszont fontosnak sem tartja az ottani bemutatókat, szerinte ez egyébként is csak a már megtérítetteket (Preaching To The Choir) érdekelné.