30-as éveibe lépett

2021.08.08. 07:00

A fiatalabb templomok sorát gazdagítja a döbörhegyi

Harminc év vajon sok vagy kevés? Attól függ ez is, hogy honnan nézzük. A döbörhegyi templom most múlt harmincéves.

Feiszt György

Három évtized egy ember életében jelentős idő, de egy templom történetében – ha például egy közel ezeréves múltra visszatekintő román stílusú katedrálisra gondolunk – már kevésbé. A jáki templomhoz képest a hegyháti, alig százlakosú Döbörhegy község kis temploma még ifjúkorban van, ugyanis harminc esztendeje, 1991. július 22-én szentelték fel. A szertartásra érkező megyés főpásztort az egyházközségi képviselő-testület elnöke, az „ebben a faluban még nem járt püspök, ebben a faluban még nem volt bérmálás…” szavakkal fogadta.

Konkoly István megyés püspök mindezt megerősítette, hiszen az 1777-ben alapított szombathelyi egyházmegye összeírásaiban Döbörhegy mindvégig „templom nélküli filiaként” szerepelt. Azt csak az egyháztörténeti kutatásokból tudjuk, hogy Döbörhegynek a középkorban volt már temploma. Ez derül ki Márton hídvégi és Bereck újlaki plébánosok által 1468 nyarán kiállított, a döbörhegyi Szent Erzsébet-kápolnában okozott károkkal kapcsolatban lefolytatott vizsgálatról szóló oklevélből. Ez a kis templom minden valószínűség szerint már jóval a török kiűzése előtt, legkésőbb 1664-ben elpusztulhatott, amikor a szentgotthárdi csata után menekülő törökök feldúlták a Vasi-Hegyhát falvait.

Kazó főesperes az 1698. évi egyházlátogatása idején mindenesetre már nem tett a döbörhegyi templomról említést. A Döbörhegyen élő katolikusoknak, akik emberemlékezet óta Szarvaskendre jártak misére, régi vágyuk volt, hogy saját templomuk legyen. Sőt: lépéseket is tettek a cél elérése érdekében. Az építkezéshez szükséges első adakozás már 1942-ben kezdődött, a már és még zajló háború azonban közbeszólt. Az összegyűlt pénzből vásárolt közel ötvenezer téglát széthordták, a templomépítés meghiúsult.

A rendszerváltozás után újra elindított akció motorja Rimfel Ferenc szarvaskendi plébános volt. Közös elhatározással döntöttek arról, hogy a falu főutcájára ne a huszadik század stílusjegyeit viselő modern épület, hanem a hagyományos templom épüljön. Az ennek megfelelő terveket Mangliár Károly szombathelyi építésztől rendelték meg. A magyar szentek és a Boldogasszony védelme alá helyezendő templom alapkövét 1990-ben, a nemzet ünnepén, március 15-én helyezték el, majd a falu összes lakója által önkéntesen végzett munkával alig több mint egy év: tizenhat hónap alatt felépítették.

Harminc év egy ember életében mindenképpen jelentős idő – és a döbörhegyi templom történetét tekintve még egy templom életében sem elhanyagolható időtartam. Ötszáz év múlva az utódok már másképp gondolják.

Kiemelt képen: Boldogasszony védelme alatt: a templom a döbörhegyi Fő utcán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!