2019.12.22. 15:30
A főszerkesztő és a helyismereti könyvtárosok kifőzték a szombathelyi vendéglátás történetét
Az Életünk folyóirat legutóbbi tematikus száma lényegében egy ötletcsomag, amit üdén, fiatalosan, egyúttal komolyan és tudatosan építkezve bontott ki egy szerkesztőcsapat: kifőzték a szombathelyi vendéglátás történetét.
Helytörténeti csemege: szombathelyi vasúti étterem anno – Spiegler Tibor gyűjteményéből Fotók: VN
A főszerkesztő/konyhafőnök Alexa Károly mellé beállt séfnek Szalainé Bodor Edit, kuktának pedig Spiegler-Kutasi Nikoletta, és összehoztak egy olyan lendületes helytörténeti mozaikot, amely a hasonlók sorából érdekes, színes tálalásával, értékes, gazdag képi illusztrációival emelkedik ki.
Az Életünk folyóirat időről időre jelentkezik egy-egy tematikus számmal, amely mögött nem először áll a Berzsenyi Dániel Könyvtár anyaga, de a háttérből most kifejezetten előlépnek, és betérnek az Életünk éttermébe, megérkeznek egy szerkesztőségi vendégségbe a helyismereti könyvtárosok, és „terített asztalt” raknak.
A könyvtárosok a Savariensia helyismereti gyűjteményben mazsoláztak, újságcikkeket, fotókat, aprónyomtatványokat is összevadásztak, és az ötleteiket jó ízléssel, kellemesen, harmonikusan fűszerezve készítették el ezeket a „történeti falatkákat”, amiket a kiadvány „étlapként” rendez egységgé.
A folyóirat képanyaga részben a könyvtáré, részben Spiegler Tibor magángyűjtőtől származik. Az anyaggyűjtéshez mindemellett felhasználták Horváth József Szombathely vendéglátása a helyi sajtóban (Szombathely, 2018) című kéziratát is.
A helyismereti „terülj asztalkám” kínálata az 1800-as évektől a rendszerváltásig mutatja be a kóstoltatás módszerével a város vendéglátásának trendjeit, fordulópontjait, olykor meglepő eseményeit.
Minőségi alapanyagokat hoztak a „beszállítók”, igényesen sütöttek-főztek a szerkesztőségi konyhán, és előállt „Előételek, Főételek, Köretek, Savanyúságok, Desszertek, Italok” tagolásban az érintett időszak fontos vendéglőinek, éttermeinek, szállóinak, csárdáinak, kertjeinek jó emlékű, szinte megízlelhető világa, amelyben helyet kapott az Izis Bár, a Casino és a Helyőrségi Klub is.
A fejezeteket egy szép, Szombathely és vidéke ÁFÉSZ címerrel ellátott grafika nyitja.
Az egykori étel- és itallapok kínálata mellett a sajtó is fontos forrása a vendéglők világának. Például a Dunántúli Esti Hírlap egy 1924-es számából bevágtak egy (esetleg a mai vendéglátóknak is ötletet adó) hirdetést, amely arról tudósít, hogy Meinl Gyula a fióküzletében egyik nap tea-, másik nap kakaó-, a harmadik nap kávépróbafőzést rendez, és az alkalmakra meghívja „igen tisztelt vevőit és azok ismerőseit”.
A Vasvármegye egy 1895-ös lapszámából idézik meg a szerkesztők (a korabeli írásmód szerint) Schreiner Ferencz fiait, akik azt kívánják közzétenni, a szűkszavú hirdetésszövegekhez képest meglehetősen bőven fogalmazva, hogy sörtelepükön „képesek lesznek a legnagyobb igényeknek is megfelelni”, illetve hogy az a törekvésük, hogy a vevőiket „a legjobban kielégítsék”.
A lapok azt is elárulják, hogy a hírek gyakran származtak a vendéglátóegységekből, nem véletlenül, hiszen már akkor is ott zajlott az „élet”, a vendéglők, kávézók egyben társadalmi színterek is voltak.
Az Életünk legújabb tematikus számát lapozgatva többször adódik okunk arra, hogy az ízlelőbimbóink vágyni kezdjenek az olyan hajdani harapnivalók után, mint a jércebecsinált leves velőgombóccal, a fogaskocsonya tartármártással, az őzgerinc és -comb makarónival és csitkenyével vagy a hizlalt kacsa és malac gombás rizzsel és párolt káposztával.
A kortyolnivalók között az ósomlói és a Felsőbüki Nagy-féle badacsonyi adhat szárnyat a fantáziánknak.
Köretként szellemi táplálék a helyi lapok korszakot megfestő mozaikkockáinak spiritusza, a letűnt idők nyelvi leleményei ma már sokszor viccesnek hatnak. Ilyenformán kiderül például a Vasvármegye századelői számaiból, hogy a Deákligeti vendéglő „a szalmaözvegyek állandó találkozóhelye” volt, Kikaker pedig a lap hasábjain jelenti be, hogy az éttermét „bodegaszerűen” fogja szélesebb mederben vezetni, meleg ételt megrendelésre kínál.
A múltidéző játékban a Vas Népe is megkerülhetetlen: a hetvenes-nyolcvanas évek közétkeztetésről szóló cikkei például „szesz- és füstmentes” éttermet is nevesítenek.