2010.10.16. 06:30
A hatalmi elit titkai
Dőzsölés, zárt telefonhálózat, vadászatok, nőügyek, luxus ellátottság, a szocializmus hatalmi elitjének titkai - erről szól Alexa Károly Szövegvendégség című írása, amely nemrég jelent meg az Életünk című folyóiratban.
OLDALTÖRÉS: Az anekdota, a pletyka él
Az anekdota, a pletyka él (Merklin Tímea jegyzete)
Irodalmár szegénylegényként keveredett bele a hatalmi elitbe – mondja Alexa Károly, s hozzáteszi: „mióta a nyilvánosság politikai erővé vált, egyre több hírlapírónak van komoly betagozódási lehetősége ebbe a világba, de kussolnak tapasztalataikról, élményeikről.” Esszéjéből kiderül, milyen is volt az igazi „szocialista realizmus”, illetve azon belül az uralkodó osztály – az egyszerű ember számára (át)láthatatlan – életmódja. Az egészre egy sajátos „kint is vagyok, bent is vagyok” helyzetből lát rá, a 90-es évek elejére visszanézve. Személyes emlékeket idéz és dokumentál. Olyan szociálpszichológiai képeket fest, amelyek irodalmi adalékokká is váltak és válhatnak. Érzékelhetően szórakozik, és szórakoztat írás közben. Meséli, hogy az 50-es évek elején a Gundelben egy libasült 80 forint volt, mikor az apja havi bére 400. Egy menü 2 forintba került. Ezeket az ellentéteket most már humorforrásként is tudja szemlélni. Mulatságos a hokedli a koloniál mellett. Ha nem kell átélni, vicces, a személyes viselkedés bugrissága, az alárendeltekkel szembeni szemétség. Egy régi úr attól volt igazi úr, hogy emberként bánt a cseléddel, mondja az író. És ma? – kérdezem. „Az új hatalmi elit struktúrája valószínűleg ugyanolyan, mint régen – egyben a politikai és a gazdasági hatalom. Egy biztos: ez a szociológiai „katyvasz” nem tekinthető nemzeti középosztálynak. Azaz: példaadó nemzeti polgárságnak. Reméljük: csak egyelőre, még. Talán szociológiailag nyitottabb. Irodalom nem születik, talán majd 50 év múlva. A pletyka él, ez a tipikus magyar beszédmód. Az anekdotizálás, amit Mikszáthnál úgy szeretünk.”
Az anekdota, a pletyka él (Merklin Tímea jegyzete)
Irodalmár szegénylegényként keveredett bele a hatalmi elitbe – mondja Alexa Károly, s hozzáteszi: „mióta a nyilvánosság politikai erővé vált, egyre több hírlapírónak van komoly betagozódási lehetősége ebbe a világba, de kussolnak tapasztalataikról, élményeikről.” Esszéjéből kiderül, milyen is volt az igazi „szocialista realizmus”, illetve azon belül az uralkodó osztály – az egyszerű ember számára (át)láthatatlan – életmódja. Az egészre egy sajátos „kint is vagyok, bent is vagyok” helyzetből lát rá, a 90-es évek elejére visszanézve. Személyes emlékeket idéz és dokumentál. Olyan szociálpszichológiai képeket fest, amelyek irodalmi adalékokká is váltak és válhatnak. Érzékelhetően szórakozik, és szórakoztat írás közben. Meséli, hogy az 50-es évek elején a Gundelben egy libasült 80 forint volt, mikor az apja havi bére 400. Egy menü 2 forintba került. Ezeket az ellentéteket most már humorforrásként is tudja szemlélni. Mulatságos a hokedli a koloniál mellett. Ha nem kell átélni, vicces, a személyes viselkedés bugrissága, az alárendeltekkel szembeni szemétség. Egy régi úr attól volt igazi úr, hogy emberként bánt a cseléddel, mondja az író. És ma? – kérdezem. „Az új hatalmi elit struktúrája valószínűleg ugyanolyan, mint régen – egyben a politikai és a gazdasági hatalom. Egy biztos: ez a szociológiai „katyvasz” nem tekinthető nemzeti középosztálynak. Azaz: példaadó nemzeti polgárságnak. Reméljük: csak egyelőre, még. Talán szociológiailag nyitottabb. Irodalom nem születik, talán majd 50 év múlva. A pletyka él, ez a tipikus magyar beszédmód. Az anekdotizálás, amit Mikszáthnál úgy szeretünk.”
Az anekdota, a pletyka él (Merklin Tímea jegyzete)
Irodalmár szegénylegényként keveredett bele a hatalmi elitbe – mondja Alexa Károly, s hozzáteszi: „mióta a nyilvánosság politikai erővé vált, egyre több hírlapírónak van komoly betagozódási lehetősége ebbe a világba, de kussolnak tapasztalataikról, élményeikről.” Esszéjéből kiderül, milyen is volt az igazi „szocialista realizmus”, illetve azon belül az uralkodó osztály – az egyszerű ember számára (át)láthatatlan – életmódja. Az egészre egy sajátos „kint is vagyok, bent is vagyok” helyzetből lát rá, a 90-es évek elejére visszanézve. Személyes emlékeket idéz és dokumentál. Olyan szociálpszichológiai képeket fest, amelyek irodalmi adalékokká is váltak és válhatnak. Érzékelhetően szórakozik, és szórakoztat írás közben. Meséli, hogy az 50-es évek elején a Gundelben egy libasült 80 forint volt, mikor az apja havi bére 400. Egy menü 2 forintba került. Ezeket az ellentéteket most már humorforrásként is tudja szemlélni. Mulatságos a hokedli a koloniál mellett. Ha nem kell átélni, vicces, a személyes viselkedés bugrissága, az alárendeltekkel szembeni szemétség. Egy régi úr attól volt igazi úr, hogy emberként bánt a cseléddel, mondja az író. És ma? – kérdezem. „Az új hatalmi elit struktúrája valószínűleg ugyanolyan, mint régen – egyben a politikai és a gazdasági hatalom. Egy biztos: ez a szociológiai „katyvasz” nem tekinthető nemzeti középosztálynak. Azaz: példaadó nemzeti polgárságnak. Reméljük: csak egyelőre, még. Talán szociológiailag nyitottabb. Irodalom nem születik, talán majd 50 év múlva. A pletyka él, ez a tipikus magyar beszédmód. Az anekdotizálás, amit Mikszáthnál úgy szeretünk.”
