A jó kedvvel alkotó Mersich Máté

A dal szövegét hallva néhány pillanatra az ólmodi főutca házai jelennek meg előttünk. Az 1800-as évek első felében egész sor Mersich nevű férfi élt a faluban. Köztük volt Ignác is, aki később a közeli Répcesarudra költözött, ott alapított családot. Feleségével a falu szélén, a temető felé vezető utcában, a nyolcvanas számú házban laktak, Katalin, Máté és György nevű gyermekeik már ott születtek. Minden família története érdekes, de valljuk be, az eddig leírtak alapján az ő életükben még nem látunk semmi különlegeset. Pedig kellett benne valaminek lennie, mert száztíz évvel később a középső gyereknek – akit az anyakönyvbe Mátéként jegyeztek be – Répcesarudon szobrot állítottak. Az alkotást pedig egy világhírű művész, Ivan Mestrovic készítette el. Ő ekkor már jó ideje Amerikában élt, de őt tekintik a horvát nemzeti szobrászat megteremtőjének.

Mersich Máté az elemi iskolát szülőfalujában végezte, algimnáziumba a kőszegi bencéseknél járt, utána a győri gimnázium következett, majd, szintén Győrben, a szeminárium. 1876-ban szentelték pappá. Előbb Fülesen, majd Szabadbárándon volt káplán. 1879-ben Horvátkimle plébánosává nevezték ki. Negyvenkét éven át látta el a feladatot, 1928-ban halt meg. Az életútja a földraji környezetet nézve nem volt túl változatos, a karrier sem vitte a magasba. Látszólag egyszerű falusi plébánosként élt, dolgozott és halt meg. Íróként a sok vesződséggel járó aprómunkát vállalta. Kalendáriumokat szerkesztett és a Győrben megjelenő Naše Novine című lapba írt cikkeket. Célja az volt, hogy segítse a horvátságot az anyanyelve megőrzésében. Verseit „Miloradić” névvel írta alá, ami örömmel dolgozót jelent.

Handler Andrástól tudom, hogy őtőle ered a „Gradistye” elnevezés is. Egyik versét választották a gradistyei horvátok a himnuszukul. Így a horvátok megmaradásáért vívott békés küzdelem szimbólumává vált. Nemcsak horvátul publikált, hanem magyarul, németül és latinul is. Több településen emléktáblát állítottak a tiszteletére. Van ilyen a szülőhelyétől légvonalban csak három kilométerre lévő Ólmodon is. Az apja élt ott, az ő emléke jelenik meg a himnusszá vált versben.

Az utókor elsősorban költőként tartja számon, bár önálló verseskötete az életében nem jelent meg. A répcesarudi (Frankenau, Frakanava) szobor felirata a „gradistyei horvátok tanítójának” nevezi. Joggal merül fel: mit tudunk Mersich Mátéról? Ha a kérdést nem is, a válaszokat célszerű két részre osztani. A horvát nemzetiségűek körében viszonylag sokan ismerik a nevét, a magyarok közül alig-alig néhányan. Nekik legfeljebb ez ugrik be: „ő az a fura nevű valaki, akiről Szombathelyen a horvát iskolát elnevezték.” Ezen nem kell csodálkozni, Mersich versei nem olvashatók magyarul. A horvát nemzetiségi szóhasználat jobban kedveli a költői nevet, a Mate Meršić Miloradić-ot, a magyarok ezt nehezebben tudják megjegyezni, számukra az élete során használt hivatalos név, a Mersich Máté lenne érthetőbb.

Vas megyeiként és magyar szemszögből nézve, szinte mindegyikünknek vannak horvát ismerősei, barátai. Talán ismerünk is néhány horvát kifejezést, de nincs olyan dolog, ami arra késztetne bennünket, hogy tanuljunk meg legalább egy keveset horvátul. Pedig jó lenne. Erről az oldalról nézve hihetetlen erős tartás van bennük. Fél évezrede itt élnek és még mindig őrzik a nyelvüket.Jó lenne kicsit többet tudni róluk, mert igen felületesek az ismereteink. Csak néhány falunév jut az eszünkbe, de ők valójában négy országban élnek. A burgenlandiakról és a magyarországiakról tudunk, de van néhány horvát falu Szlovákiában, sőt Csehországban is van egy kis gradistyei horvát közösség.