mesélő házak

2018.07.29. 08:00

Kalandos történettel bír a koltai kastély

A 13. század óta Vasban birtokos Vidos család tagjai folyamatosan jelen voltak a vármegye nemesi közéletében.

Feiszt György

A nemeskoltai kastély a Vidos családé volt Fotó: Archív

A Koltán máig álló kastélyt Vidos István táblabíró a 19. század elején építtette. Sorsa – mint általában a kastélyoké – kalandosnak mondható.

A táblabíró 1840-ben bekövetkezett halála után a koltai birtokot a kastéllyal együtt a Meszil család, tőlük aztán gróf Cziráky János főtárnokmester, majd 1893-ban Schreiber Ignác bécsi gabonakereskedő vásárolta meg.

A klasszicista stílusú épületet az 1930-as évek elején modernizálták: miután a kastély Grünauer József és felesége, Németh Mária tulajdonába került. A körmendi születésű opera-énekesnő karrierje a budapesti Operaházban indult, 1925-től a bécsi Staatsoperben, majd Párizs, London, Milánó operaházaiban és a Salzburgi Ünnepi Játékokon folytatódott.

A primadonna elénekelte szinte az összes drámai szoprán szerepet. 1935-ben a Magyar Rádió – fennállásának 10. évfordulóját ünnepelve – nagyszabású zenés film elkészítését határozta el. A Halló, Budapest című film főszerepére a Magyar Filmiroda Németh Máriát kérte fel. A rádió és a filmstúdió együttműködését a színházi sajtó különös figyelemmel kísérte.

„Félek; nagyon félek” – ismételgette Németh Mária élete első filmfelvételénél. A Színházi életben olvasható tudósítás azt is megörökítette, hogy a művésznő élő rádióközvetítésben üzent haza Nemeskoltára a Józsi fiának, hogy „tanulja szorgalmasan a földrajzot”. Ez a pár szó – írja a beszámoló – nála premiernek számított, mert „Európa majd’ minden rádiójában énekelt már, de beszélni most beszélt először”.

A nemeskoltai kastély a Vidos családé volt Fotó: Archív

A Vasvármegye írta meg, hogy a Vajda László által rendezett Halló, Budapest külső jeleneteit a művésznő frissen elkészült nemeskoltai kastélyában és annak parkjában forgatták. A felvétel idején a filmes stábot és a ma már a magyar színház- és filmművészet halhatatlanjai közé sorolható szereplőket – például Kabos Gyulát, Bársony Rózsit, Pethes Sándort, Filotás Lilit, Svéd Sándort – Németh Mária látta vendégül. Az esemény a kis faluban nagy szenzációnak számított.

A nemeskoltai kastélyhoz fűződő legenda szerint egyébként az 1945-ben nyugatra menekült házaspárnak a park üvegházában – méghozzá a mesebeli törvények szerint pont hét ládában – elásott értékeit a szovjet hadsereg találta meg. Ennek a legendának a valóságtartalmára nincs adat – de nincs cáfolat sem: így maradhat legenda a legenda. A műemlékileg védett kastélyt az 1950-es államosítás után a helyi termelőszövetkezet használta. Jelenleg magántulajdonban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!