Funkcionális edzés gyerekeknek? Igen!

2020.07.26. 15:30

A koordináció és az ügyesség fejlesztése van előtérben az órákon

A legkisebbeknek tart funkcionális edzést Hangay Péter. Az edző szerint fontos, hogy a gyerekek korán megszeressék a sportot, ráadásul a foglalkozások alatt észrevétlenül tanulnak is.

Budai Dávid

A gyerekek örömmel fáradnak el a játékos gyakorlatok közben

Fotó: VN/Hangay Péter

Már több mint egy hónapja gyerekeknek – köztük egészen kicsiknek – is tart hetente egyszer funkcionális edzést Hangay Péter a város egyik edzőtermében. Az edzőt az elmúlt néhány alkalom során szerzett tapasztalatairól kérdeztük.

– Sok szülő kérdezte, hogy miután a járvány miatt több nyári tábor elmarad, nem lehetne-e a gyerekeknek is valamilyen foglalkozást kitalálni, így indult az egész – mesélte Péter. Hozzátette, az edzéseken a koordináció, az ügyesség fejlesztése van előtérben, és minimálisan az erőnlété is. A gyakorlatok hasonlóak, mint amelyek a felnőttedzéseken is vannak, tulajdonképpen azoknak a gyerekekre optimalizált változata.

A gyerekek örömmel fáradnak el a játékos gyakorlatok közben
Fotó: VN/Hangay Péter

– Azt, hogy merre haladjanak az edzések, mindig előre megtervezem, ám ez módosulhat aszerint, hogy végül hány gyerek jött el az edzésre, illetve, hogy mi válik be, mert elképzelhető, hogy egy gyakorlat csak elméletben tűnik jónak, olyankor változtatni kell. Mint kiderült, az 5 és 12 éves korosztályba tartozó gyerekekkel való edzésnek van könnyebb és nehezebb oldala is. – A kicsikkel abból a szempontból könnyű dolgom van, hogy nyitottak, ügyesek, lelkesek, terelhetők, és csak nagyon ritkán kell őket fegyelmezni, viszont minden érdekli őket, márpedig ha akarnak valamit, azt azonnal akarják, így itt kezelni kell a helyzetet. Például a hatkilós medicinlabdát nem emelhetik meg, de súly nélkül a teremben található csigát már meghúzhatják, ahogyan a felnőttedzésekhez is gyakran használt hajókötelekkel is gyakran kitalálok nekik gyakorlatokat.

Hangay Péter hangsúlyozta, a gyerekek, ha jól érzik magukat, akkor boldogan melegednek ki, fáradnak el, és nem is veszik észre, hogy a játékos gyakorlatok során mennyi mindent megtanulnak a helyes tartástól kezdve a kitartáson át a fegyelemig, de ami a legfontosabb, megszeretik a sportot. Mivel a gyerekek szervezete még fejlődik, súllyal nem edzhetnek, és ez egészen a serdülőkorukig így is lesz, viszont mindenféle más mozgás jó hatással van rájuk.

– Az eddigi visszajelzések alapján tetszik a gyerekeknek az edzés, ha hazamennek, másról sem beszélnek, csak arról, hogy mi volt nálam abban az egy órában – legalábbis ezt hallom vissza a szülőktől, akiknek egyébként nyolcvan százaléka meg is nézi, hogyan boldogul csemetéje a gyakorlatokkal, vagy hogy éppen milyen barátságok szövődnek, merthogy erre is gyakran van példa – mesélte az edző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!