Hétvége

2013.06.07. 14:52

A kövérség korai vénség?

Mielőtt megvádolnának, hogy kiforgatom a Szózat magasztos szavait, jobb, ha tudják, maga Arany János írta át tréfásan Vörösmarty költeményét valamikor 1880 körül.

Vinkó József

Bárki elolvashatja a kritikai kiadás hatodik kötetében, Forgácsok, tréfák fejezetcím alatt. "Hasadnak rendületlenül / Légy híve, oh magyar! / Bölcsődtül kezdve sírodig / Ezt ápold, ezt takard. / A nagyvilágon ekivűl / Nincs más, amit mívelj: / Áldjon, vagy verjen sors keze, / Itt enned, innod kell."

Arany nem Vörösmartyt parodizálja, sokkal inkább a Kiegyezés utáni dáridózózabáló magyarkodást állítja pellengérre. Ugyanolyan travesztia ez, mint Tóth Árpád híres Petőfi átirata: "Egy gondolat bánt engemet, / lóverseny nélkül halni meg!", vagy Esterházy Péter már-már szállóigévé vált parafrázisa: "Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a Cote d' Azur".

A magyar gyomorirodalom realista alappillére persze Móricz Zsigmond novellája. A Tragédiában Kis János a gazdag Sarudyt akarja kienni a vagyonábul, de korpaciberéhez szokott gyenge gyomra felmondja a szolgálatot a sok zsíros ételtől. A napszámos megfullad a töltött káposztától. Különös módon ugyanettől az ételtől hal szörnyet Móra Ferenc hőse, a debreceni Kerékgyártó Sámuel is. Ki gondolná, hogy a töltött káposzta (Mikszáth szerint az ételek királya) a magyar gasztroirodalom sorozatgyilkosa. Magyar ember addig eszik, míg a koporsóba teszik – tartja a mondás. De ez sem teljesen igaz, hiszen más nagyevőknek kutya baja.

Tersánszky Józsi Jenő ideiglenes díjnoka Repetánszky (aki valójában Petánszky, de állandóan repetázik, innen a neve), vagy Krúdy telhetetlen bendőjű Szűcs Pátrija, a nagy étvágyú ember, aki úgy ette végig az étlapot, hogy mindenből dupla porciót kért, Kosztolányi haspók urasága inkább a kedélyes táblabírók, a vidéki Falstaffok sorába tartozik. Szerintük a magyar ember ismeri a mértéket, addig eszik, amíg elfárad. Aztán pihen egyet a következő étkezésig. Elvégre nem lóverseny ez, hanem a has ezeregy éjszakája. A kövér költők kora.

Az ínyenc alaptípusa pedig nem Brillat-Savarin, vagy más nyápic francia, hanem Szindbád. A hajós. Nálunk nemzedékek nőttek fel Huszárik Zoltán filmjén. Egy nemzet bámulta dermedt tekintettel, ahogy Latinovits Zoltán megrendeli a velős koncot, majd a szalvétát a bal kezére csavarja, s jobbjával a balkarjára csap, hogy a derék csont kiadja derék tartalmát. Cupp! Amikor a velő kicsusszant a csontból, egy ország sóhajtott fel megkönnyebbülten: nincs még minden veszve e hazában. Pedig hol volt már akkor a dolgok rendje!

Krúdy egyik másik hőse (Ilondai úr) már javában eszegette nőismerőseit. Ma Szekond Irmát esszük meg – mondta a meghökkent vendéglősnek az Előhang egy kispörkölthöz című tárcanovellában. És Irma nagysádot malacpörkölt formájában fogyasztotta el. Ez volt az első olyan magyar gyomornovella, ahol egy kisvendéglőben (igaz, vidéken) megettek egy komplett nőszemélyt. Mint valami cupákot. Igen, igen, volt valami fűszere szegény Irmának, amely fűszert a malacpörköltben szokott érezni az ember.

 

Arany nem a költőtársat veszi célba, a századvég dáridózó-zabáló magyarkodását állítja pellengérre



Kis csontjai voltak, de csak térdig volt karcsú a lába, mert azután már a zsírok és húsok következtek. Így derékban is karcsú volt, mert gyenge, hajlékony bordáit nagyon jól tudta idomítani, de vállán és mellén felduzzadtak a húsocskák, ez ellen nem lehetett mit sem kitalálni. Szeretném tehát, ha a csontosabb darabokat válogatná ki részemre a pörköltből, vendéglős úr. Van valami közös főzésben és halálban.

Tudta ezt a nagybeteg Petri György is, amikor legkésőbbi költeményeiben a kettőt összekeverte: Mint ínyenc a húsos cubákokat, csontig lerágom végnapjaimat. Elvégre a költő emberszakács is, étel és élet összerímelnek. Vesd meg az erkölcsi fertőt végy egy kiló marhafartőt, ne hallgass talkshow zöldséget, végy két kiló leveszöldséget, soha ne váltsál párt-színt, inkább végy még egy szép darab hátszínt. Petri verses szakácskönyvet akart írni, amiben minden a helyére kerül. És a legvégén, talán jóllehet tétován, mint egy pongyolán kimért sütemény összeáll egy félig rántotta, félig kocsonyaszerű halál. A magyar főzésirodalomnak persze se vége, se hossza.

Tersánszky Józsi Jenő hőse, a toprongyos, szerencsétlen Gazsi egész életében egy jó nyúlpaprikásra vágyakozik, ám amikor álma végre teljesülne, megsajnálja a buta tapsifülest. Sőt! A nyuszit Paprikásnak kereszteli, s bűvészmutatványokra tanítja. Így lesz a nyúlpaprikásból tudós nyúl. Zilahy Lajos a francia pacal rejtelmeiről, Szini Gyula Beethoven lakomáiról, Jékely Zoltán majoránnával és szerecsendióval ízesített olasz pacsirtavacsoráról, Simonffy András az igazi lecsóról ír. Hamvas Béla szerint a világ egyik legtökéletesebb étele a rántott leves.

Az ember a nap bármely szakában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan, vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz. A püthagóreusok kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük, vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. Arany János közzéteszi a marczafánk receptjét, Bródy Sándortól megtanulhatjuk a zsírra pörkölés tudományát, Molnár Ferenctől a rétestészta rejtelmeit, s akkor még meg sem említettük Balatoni Kálmán evőbajnokot, vagy a magyar kulináris panoptikum más figuráit. Berda József például eposzi magaslatokba emeli az evést.

Az újpesti Villon, a haspókok védőszentje ódát írt a birka-, és csülök pörkölthöz, a töltött káposztához, az illatos-ízes húsleveshez, szabályos dührohamot kapott a lelketlen, hanyag hentesek láttán, akik hullaszagú avas töpörtyűt kínáltak. Berda kedvence a kövér pörkölt volt, ami négyféle húsból (sertés, birka, liba, ökör) készült, négyféle borban külön-külön párolva, majd összeforralva. Számára az étel nem tárgya a költeménynek, hanem maga a költemény. Jóllakni a gutaütésig kell és ha túlélted, kezdheted elölről. Élete utolsó hónapjaiban - barátai szerint- Petri György is szakácskönyvet akart kiadni, receptversekkel.

Zilahy Lajos pedig komolyan állította, hogy ha még egyszer születhetne, történelemkönyvek helyett biztosan szakácskönyveket olvasna. Azokban kevesebbet hazudnak, viszont belelátna a világ gyomrába. A tűzhely füstje még a szigorú József Attilát is megcsapta. Tudjuk, hogy a Párizsból a nővérének írt levélben azt kéri, küldjön neki csomagban Jolán bablevest csipetkével és kolbászreszelékkel. Többnyire írótársai hívták meg ebédre. A Japán kávéházban gombás pontyra, az újpesti Vágner vendéglőben (éppen Berda József) pörköltre. A gyomor örömei nem nagyon izgatták. Ezért meglepő Kínálgató című verse, amit a nővére vacsorájára írt 1930- ban.

Íme néhány konyhai rigmus:
Csigaleves: E levestől mennek falnak, Kik belőle sokat falnak!
Halmajonéz: Majonézből bármi kevés, Harmadnapos hideglelés.
Pulykamell Jóasszony módra: Pulykamelltől hull a hajad, Jobb tehát, ha tálban marad.
Uborka: Lúdtalpat kapsz uborkától Ne is égy belőle mától.
Feketekávé: A fekete török átok , De hát úgyis megisszátok.

És a végére a régi szabály, csak mértékkel egyél, igyál. Kinek hinnénk el, ha nem éppen őneki? Kövérség korai vénség, Tehát móddal, ó vendégség Az angyalok sose esznek, Mégis gyönyörűek lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!