A látássérülteknek ki kell lépniük az emberek elé

2015 végétől, amióta Bősze Györgyöt választották elnöknek, egymást érik a programok az egyesület klubhelyiségében. Ez volt a célja, amikor a tisztséget elfogadta: hogy minél többen eljárjanak a rendezvényekre. A saját példájából tudta, hogy mennyire nehezen telnek a kényszerű tehetetlenség napjai, míg a közösségben számos lehetőség kínálkozik, hogy a tagság értelmesen töltse el az időt együtt.

György, bár foltokat még lát, hivatalosan már vaknak minősül. Még hatéves sem volt, amikor látóideg-sorvadást diagnosztizáltak nála. Az iskolában hetedikben félévkor megbuktatták földrajzból, mert nem hitte el a tanár, hogy nem látja a térképet. Orvosai javaslatára a bolti eladó szakmát tanulta ki, 32 éves koráig dolgozott is, miközben a látása egyre romlott. Ekkor egy vizsgálaton döbbenten kérdezte tőle az orvos: maga még tud dolgozni? Tudok, ha odatalálok – felelte ő, aztán a viccet félretették és nyolc napon belül megkapta a százszázalékos rokkanti szakvéleményt. A kétgyermekes sitkei családapát lesújtotta a diagnózis. Sokáig otthon tett-vett, szőlészkedett, biciklit javított. Négy év múlva tudott elhelyezkedni egy celldömölki, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégnél.

A nyugdíjazás után, ahogy megszűnt az életében a ritmus, tartozni akart valahová. Így lett a tagja a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének, ahol három éve az aktívabb tagok felkérték, álljon az élükre. Ő is elvégezte az úgynevezett elemi rehabilitációs képzést, lehet is az egyesületen keresztül ilyen szakemberhez folyamodni. De Györgynek meggyőződése, hogy a látásában sérült embernek legjobban egy sorstársa tud segíteni, aki maga is átérzi a problémát. A közös programok szervezésénél elvileg az az alapvetés, hogy az illető tevékenység gyengénlátó személy számára is elérhető legyen. Ami azt illeti, a Vörösmarty utcai klubtagok folyamatosan feszegetik a határaikat. Főznek, kézműveskednek, kirándulnak, lengőtekeversenyt, számítógépes tanfolyamot szerveznek. A kerékpártúra, a cirkusz és a múzeumlátogatás is belefér a kitágított keretekbe. Több szombathelyi múzeumban is szívesen látják őket, nekik azt is megengedik, hogy „tapis módszerrel” ismerkedjenek a tárgyakkal, a cirkuszban pedig legutóbb fülhallgatón olyan részletes narrációt kaptak a műsorhoz, hogy végre ők is valójában átélhették, hogy minek tapsolnak.

Az egyesület kapcsolatainak köszönhetően a tagság hírt kap a legújabb segédeszközökről, és kedvezményesen juthat hozzá az egyébként néha borsos árú lehetőségekhez. Van már olyan okostelefon, amibe gyárilag beépítették a beszédtámogatást és például pénzfelismerő alkalmazást is le lehet tölteni. Létezik már okosfehérbot és okosszemüveg is, bár az utóbbinak még milliókra rúg az ára. Az önkormányzati, pályázati és céges támogatásokból az egyesület folyamatosan bővíti a tagság által igénybe vehető olyan hasznos eszközöket, mint például a szövegfelolvasó, amivel bizalmas iratainak tartalmát is megismerheti a vak ember, mások segítsége nélkül.

– Volt korábban olyan szemlélet, hogy a vakokat nem kell kivinni az utcára, nem bohócok ők – mondja Bősze György. – Én nem így gondolkodom. Nemcsak az a fontos, hogy sorstársainkat kirángassuk a tétlen önsajnálatból, hanem az is, hogy a látó emberek minél jobban megismerjék és megértsék a nehézségeinket. Ezt szolgálják az érzékenyítő programok, az ép embereknél, szervezeteknél tett látogatásaink, vagy az ügyfélszolgálatoknál dolgozók, katasztrófavédelmi szakemberek meghívása köreinkbe. Rengeteg munkánk van ebben, hogy már valamennyire ismernek minket. Azt gondolom, hogy ezzel a mostani fiataloknak, a következő látássérült generációnak teszünk jót, mert őket már jobban el fogja fogadni az épek társadalma.