Hétvége

2010.03.20. 04:25

A lelkipásztori munka segítői

Ezen a hétvégén utolsó alkalmához érkezik a Martineum Felnőttképző Akadémián a lelkipásztori munkatársak négy találkozásból álló, hatvanórás képzése. Dr. Horváth József pápai prelátust, intézményigazgatót kérdeztük a munkatársak szerepéről s arról, milyen tudással vértezi fel őket ez a kurzus.

Tersztyánszky Krisztina

Hogy a lelkipásztori munkatársak szerepét megértsük, egészen a Szentíráshoz kell visszanyúlnunk. Péter apostol írja levelében: Mindnyájan szent nemzet, királyi papság vagytok. Ennek teológiai értelmezése, hogy a hívek valamennyien részesei az általános papságnak. Mindenki egyaránt jogosult áldozat bemutatására és az Istennel való kapcsolat tartására. Az idők során ennek ellenére kialakult a szolgálati papság, mely élethivatásként vállalja, hogy az embereket közelebb hozza Istenhez.

A gondolatot aztán a II. Vatikáni Zsinat hozta újra felszínre, hangsúlyozva, hogy a pap nem lehet egyedül, a közösséggondozásban és más feladatok ellátásában is segítőtársakra van szüksége. Az egyházban, így a Szombathelyi Egyházmegyében is tendencia, hogy sok lelkipásztor éri el a nyugdíjkorhatárt, a fiatalok közül pedig kevesen lépnek a papi pályára. Ilyen körülmények között különösen felértékelődik a lelkipásztori munkatársak szerepe.

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a munkatársak helyettesíthetnék vagy pótolhatnák a felszentelt papokat. A szentmise bemutatása, a szentségek kiszolgáltatása, az igehirdetés minden körülmények között a pap feladata marad. A világi munkatársak viszont segíthetnek az egyházközségi közösségek gondozásában, vezethetnek szentségimádást, litániát, keresztúti ájtatosságot, közreműködhetnek az áldoztatásban, és szerepet vállalhatnak az egyház és az egyéb helyi közösségek közötti együttműködésben is.

A lelkipásztori munkatársak feladata nem tévesztendő össze sem a ministránséval, sem a hitoktatóéval. Olyan, megfelelően képzett világi hívek ők, akik lelkipásztori irányítással alkalmasak az egyházmegye főpásztora által engedélyezett egyházi igehirdetési és pasztorális alaptevékenységek ellátására.

A feladatra csak olyan személy választható ki, aki a katolikus egyház élő tagja, hitét példamutatóan éli, valamint megfelelő szellemi és lelki felkészültséggel rendelkezik. A plébános által alkalmasnak tartott hívőnek képzésen kell részt vennie, majd ha ezt eredményesen elvégzi, a megyés püspöktől kap engedélyt a tevékenység folytatására.

- A négy hétvégéből álló képzés több fő pilléren alapszik - magyarázza Horváth József atya. - A hittani ismeretek keretében a hallgatók bibliai, dogmatikai, egyházjogi és liturgiai tudásra tesznek szert. Spirituális felkészítésük részeként a hit mindennapi gyakorlásának, a keresztény elkötelezettségnek a kérdéseivel foglalkoznak. Szakmai útmutatást kapnak a közösségépítés módszertanából is, hogy munkájuk ne legyen átgondolatlan, kudarcra ítélt. Végül elméletben és gyakorlatban is megtanulják, hogyan vezessenek le a pap távollétében bizonyos liturgikus alkalmakat.

A Martineumban időről időre szerveznek hasonló képzéseket. Az előadásokat az egyes szakterületekre specializálódott lelkipásztorok tartják, s egy alkalommal a megyés püspök is ellátogat a képzésre, mely mindig bentlakásos. Fontos ugyanis, hogy a jelöltek különböző élethelyzetekben legyenek együtt, emberi kapcsolatok szövődjenek közöttük. Így egymás példájából is tanulhatnak. A most végző csoportban huszonheten szereznek tanúsítványt. A képzés ingyenes, a költségeket az egyházmegye állja.

- Nagyon jó a csoport összetétele, a többségük férfi, középkorú, és érkeztek a megye minden részéből - számol be Horváth József atya. - Nem kevesen közülük magasan kvalifikáltak, érdeklődésük-re, szorgalmukra nem lehet panasz. A későbbiekben folyamatos továbbképzésükről is gondoskodunk. Intézményünkben végezzük ezenkívül a karitász munkatársak képzését, valamint az egyházi iskolák pedagógusainak spirituális, világnézeti felkészítését. A hit nem spontán dolog. A tanulás gyermekkorban elkezdődik a hittannal, a bérmálással. Ez a töltekezés, a hitbeli elkötelezettség megerősítése az egyházközségi közösségekben folytatódik. Ezért is nagy szükség van olyan emberekre, akik ezeknek a csoportoknak az összetartására mind lelki indíttatással, mind megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkeznek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!