A létezés hullámveréseiben

Az önismeret nemcsak a személyiség kialakulásának feltétele, hanem életprogram, s az önismeret nemcsak személyiségre, hanem közösségre is érvényes. Ha például egy nemzet hosszú, történelmi időkön keresztül csak az őt ért külsődleges csapások, inzultusok áldozatának hiszi magát, panaszkultúrába menekül, önmagát történelmi áldozatként ismeri meg, ott valami nagy baj van. Ez azt jelenti a személynél és a közösségnél is, hogy szenvedés-beteggé válik; önmaga és az őt körülvevő valóság nem ismeretében nem képes megfelelő döntéseket és cselekvési módokat találni. Helyette csak panaszkodik. És a külvilágra vetíti minden frusztrációját.

Az élet értelmezés kérdése. Hitetek szerint történnek a dolgok, mondja a modern pszichológiával egybecsengően maga a Biblia. Így aztán szellemünk szennyeződése a külvilág szennyeződéséhez vezet. Ébernek lenni - gondolkodni -, felelősen dönteni, kreatívan cselekedni éppúgy társadalmi, mint egyéni feladat. Az élet tanulás kérdése. Ha valaki a tapasztalatokból még nem képes tanulni, azért szenvedéssel fizet. S ha tud, az azt jelenti, hogy a kozmikus törvényekbe, kollerációkba bele tudja helyezni magát, készségét fejleszti arra, hogy ne csak önmagát, hanem embertársait és konfliktusait is több megértéssel kezelje. Egyáltalán megérti a valóság-, a sorsáramlatot, amelynek urává válhat. Aki a sorsát ismeri, azt a sorsa vezeti, aki a sorsát nem ismeri, azt a sorsa vonszolja. Nagy dilemmája az embernek, mennyire determinált, s mennyire szabad akaratú. Bizonyos determinánsokkal születünk: mint például génöröklés, hiedelemklíma... A determinációk tagadhatatlan befolyással vannak az emberre addig, míg nem ismeri fel szabad akaratát, a döntés felelősségét sorsa menetében. Ugyanakkor mindig sejtettem isteni létet, transzcendenciát. Nem tudom elképzelni, hogy tér-idő dimenzión túl ne legyen egy olyan dimenzió, amely magába zárja a teret és az időt is. Ezekben a többletdimenziókban felsőbbrendű létezéseknek - nem lényeknek - van helyük. A létezésekben pedig lényeknek. Egyszerűen kifejezve: egy pont kiterjedésű dimenzióban lévő feltételezett élőlénynek fogalma sincs a vonal dimenziójáról. A vonal dimenziójában élőnek fogalma sincs a síkéról. A végtelenséget és az örökkévalóságot ez a törpe hit nem tudja fölfogni. Hozzászoktunk: kezdet van és vég. Nem igaz; Isten van, aki nem szakállas öregúr, nem alkotmánybíró, nem antropomorf, nem is különálló személy. Egyezzünk meg abban: törvény, melyhez a kvantummechanikai kutatás biztatóan közelít.

A tér-idő dimenzióba redukált lét-tudatunk iszonyú válságot él meg. A puszta ráció olyan technikai és materiális fejlődést élt meg, amely egy térbelileg rángásokat, rekordokat (lásd televízió, divatok) és időbelileg iszonyatos gyorsulásokat hozott. A mostani élet mondhatni gyorsasági versenyek kultusza. Majdnem minden ember életében jelen van az időzavar, mindezek tér-idő cunamik. Az átlagember fél, hogy valamiről lemarad. Azt hiszi, ha gyorsan és sokat vállal, akkor lépést tart. Holott önmaga spirituális halálát idézi elő. A csönd, a szemlélődés, a befelé fordulás veszteséges befektetés; tagadhatatlan, hogy ebben az egzisztenciálisan megalapozott kétségbeesésben ez veszteségként tartatik számon, de ez a kifelé orientáltság elkerülhetetlen katasztrófához vezet. Nem a köldöknézésnek a szószólója vagyok, de az agonizáló kapkodáson kívül vannak olyan spirituális valóságok, amiket úgy neveznek, hogy adás, elfogadás, empátia, alig merem kimondani: legalább hajlam a szeretetre. Figyelem, mint a szeretet rügye, szolidaritás. És annak a felismerése, hogy korlátok nélkül nincs szabadság. És fordítva: lazulás nélkül nincs kreatív újratöltődés. Figyelemre és figyelemveszteségre egy rövid példa: sok színházi előadásban csak ordítás hallatszik. Sokan azt képzelik, ha ordítanak és veszekszenek, akkor drámát, konfliktust jelenítenek meg. Holott olyan, társadalmilag elharapódzott agresssziót testesítenek meg, amely agresszió válasz arra az akusztikus és vizuális ingertombolásra, amely nap mint nap bombázza az embert. S alig akad valaki, aki a kapcsolóhoz nyúlna, hogy ettől az agressziótól mentse magát. Hogy ez nekem miként sikerül(t)? Megtanultam, hogy az igen és a nem kapcsolóját saját felelősségemre használom. Tehát elzárkózni és nyitni életfeladat. Egyszerre a transzcendencia éberségében és az anyagi létben lenni emberpróbáló, elkerülhetetlen feladat; ezt a gondolatot Müller Pétertől kölcsönöztem. Megtanultam alantas feladatokat, kapcsolatokat elutasítani. Csakúgy, mint akármilyen egyszerű egzisztenciájú, lelkileg, értékrendileg gazdag embereket felismerni, velük tartós kapcsolatot teremteni. Ezt úgy szoktam mondani: te, X, vagy Y, te olyan ember zsugori kincseskamrájába kerültél, aki nem tallérokat gyűjt, hanem értékes embereket. El kell dicsekednem: gazdag vagyok. Ez nem a magam ügyességének, spekulációjának, hanem értékes embertársaimnak köszönhető. Szeretem a tiszta szellemi italokat, tapasztalatokat, amiktől nem részegszik az ember, nem kómába kerül, hanem felébred; s egyre több felébresztenivalónk van.

Thornwald Dethlefsent idézi: Az igazi asztrológia a beavatás útja, amely az önismereten és a természet megismerésén keresztül az Isten megismeréséhez vezet.

Gera Zoltán kiváló művész: Értékes embertársaimnak köszönhető gazdagságom