Egy igazi polgár portréja

1969 őszétől vezette a szombathelyi Markusovszky Lajos Kórház csecsemő- és gyermekosztályát dr. Cholnoky Péter professzor, aki az idei Szent Márton-napi gálán Szombathely díszpolgára lett.

– Idejövet azon gondolkodtam, hogy van egy agyoncsépelt, gyakran használt szavunk: a polgár, aminek a tartalma sokak számára nem egyértelmű. Egy díszpolgár kit tart polgárnak?

– Máraihoz tudok visszanyúlni, ezt ő nagyszerűen megfogalmazta. A polgár szereti a települést, ahol él – mint ahogyan Márai Kassát –, fontosnak tartja ismerni annak ügyeit, munkából élő ember, a becsületesség, a műveltségre való törekvés jellemzi, és magáénak érez, alkalmaz is nap mint nap egy viselkedési kultúrát. Sűrítve talán ennyi a jellemzője.

– Ön írta a Vasi Szemlében megjelent tanulmányában, hogy 1969-ben Pécsről, „a társadalmilag felhígult, piszkos levegőjű, büdös vizű városból kerültem ide, Szombathelyre, ahol a levegő csodálatosan tiszta volt, a víz bőséges és élvezetes, ahol azonnal feltűnt, hogy a boltban a személyzet előre köszön, az emberek sokkal nyugodtabbak és udvariasabbak, ahol a közterek fáit és virágait nagy műgonddal ápolják. A város és a környék lakossága tősgyökeres (még a városi ember beszédén is érzett a tájszólás), tisztelettudó, távolságtartó. Nagyon vonzó helynek láttuk a várost. Itt jutott osztályrészünkül, hogy magam és családom új gyökeret eresszünk.” Ma milyennek látja Szombathelyt?

– Hát egy picit megkopott. A köztisztaságot, az utcák, a járdák állapotát említeném, amiben persze benne van a pénztelenség. Ami nem tűnt fel akkor: esténként kihalt a város. Az individualista polgári városból, az akkori erényből mára egy begubózó várossá lett Szombathely. Színházban, vagy koncerteken szinte mindig ugyanazokkal az emberekkel találkozom. A Vasi Szemlében néhány éve vita volt egy civil szervezet felméréséről. A város lakóiról készült. Arra a kérdésre, hogy számít-e valaki segítségére, a szombathelyiek nagy többsége azt válaszolta: nem, csak saját magára. Többen állították, hogy ez hamis kép, nem volt eléggé széleskörű a felmérés. Én a vitában azt fejtettem ki: igaz a felmérés eredménye, nagyon sokan gondolják úgy: én se adok, mert én se kapok.

– Fiatal kora óta érdeklik a nyelvek, németből, angolból, franciából, spanyolból és hollandból van felsőfokú nyelvvizsgája, hét további nyelven olvas, különösen érdekli a latin és az ógörög irodalom, fordít...

– Elárulom, minden nyelvet más miatt kezdtem el tanulni. Külön történetük van. Németül kisgyerekként tanultam. Az iskolában a latint belénk verték, az egy drill volt. A francia tanár magával ragadóan, a nyelvtanra fütyülve versekkel, énekekkel tanította a nyelvet. Az angolt egyetemistaként tanultam meg, hiúságból. Évfolyamtársam angolul idézett valamit egy társaságban, ahol medikák is voltak, s rám pirított: te nem tudsz angolul? Titokban tanultam, mert az 50-es években nem volt kedvelt nyelv az angol, de tudtam, a szakmánkhoz is égetően szükség van rá. Az oroszt dacból kezdtem el tanulni – iskolában még nem tanultam –, nyelvtanát, sok szavát bevágtam, s ezzel például horvátországi nyaralásokon nagyon jól elboldogultam. A spanyol pénzéhségből jött. A pécsi bőrgyárban dolgozó iskolatársam kért meg, szerezzek valakit, aki tud spanyolul, fordítani kellene szakszöveget háromszoros fordítói díjért. Egyetemista voltam, kellett a pénz, nyolc év latin után játszva megtanultam. Egy évig dolgoztam Hollandiában klinikán, azt a nyelvet ott, kávézás, teázás közben tanultam meg. Tudja, nem hiszek abban, hogy valakinek nincs nyelvérzéke. Mindenkinek van. Inkább nem kapott megfelelő motivációt a nyelvtanuláshoz. Valami miatt érdekeltnek kell lenni benne.

A Szent Márton-napi gálán hosszan dübörgő tapssal ünnepelték dr. Cholnoky Pétert Fotó: Cseh Gábor

– ... mesekönyve jelent meg...

– A lányaimnak és az unokáimnak is saját meséket találtam ki, persze egypárból kilógott a tanmese-lóláb. Néhány éve az egyik lányom megkérdezte: le vannak-e írva. Nem voltak, kérésére számítógép elé ültem. Ő titokban letöltötte a meséimet, s karácsonykor nagyon meghatott, mert könyvként átadta nekem. Aztán úgy alakult, hogy a Magyar Nyugat kiadta. Nem én akartam kiadatni, de nagyon kedves könyv lett egy barátunk, Solymosi Thurzó Vera festőművésznő illusztrációival.

–... arra szeretnék kilyukadni, hogy ön egy reneszánsz ember, hiszen foglalkozik még matematikával, naptárkészítéssel, zenével is. A szellemi ember homo ludens-sége ez a sokféleség? Egyik „játékból” a másikba váltás? Vagy az agy edzése?

– Igen, játék! Mindenképpen az. Már jóval 70 fölött voltam, amikor az egészségügyi főiskolán nem volt se latin tanár, se könyv. Ki kellett találnom mit, hogyan tanítsak. A szellemi tunyulás nem megengedhető, a nyugdíjas számára különösen veszélyes, sokan csak a tévé előtt ülnek. Hámori József agykutató szerint gyerekként a memoriter edzi az agyat, idős korban pedig segítenek a rejtvények. Lehetőleg a nehezebbek.

– Osztja-e az okosságról Popper Péter álláspontját, miszerint „a tanulással lehet képzettséget és műveltséget szerezni, de okosságot nem. Ha valaki egyetemi tanár vagy akadémikus, attól még lehet buta ember.”

– Eléggé sarkos megfogalmazás, de igaz. Szembeállítható az emberrel vele született intelligencia és a szerzett intelligencia. De ha több a vele született, akkor több a számon is kérhető talentum.

– Cholnoky Viktor író, műfordító, Cholnoky Jenő földrajztudós, Cholnoky László újságíró. Három kiváló tehetségű testvér, ismert kitűnőség a XIX. század végéről. Rokonai?

– Távoliak. Jenő bácsi jött még hozzánk látogatóba Pécsett. Fiát, Tibort már nem ismertem, utólag tudtam meg, a műegyetemen rektor is volt. Aztán amikor Budapesten előadást tartottam, egyszer csak odalépett hozzám egy férfi, s bemutatkozott: Cholnoky Péter vagyok. Kapásból azt mondtam, mi a csuda, eddig azt hittem, hogy csak egyedül vagyok az! Szóval ő Tibor fia volt, családkutatással foglalkozott, s bizony kiderült a rokonság.

– Ön a mai kategóriák szerint jobboldalinak számít. A baloldal szóba sem jöhet?

– Az igazi baloldal, a szociális értékeket valló igen. A francia forradalom jelszavai nagyon vonzóak. Az egyenlőség, a szabadság. A magukat baloldaliaknak valló emberek nem mindig vették tudomásul azt, hogy a szabadságom addig tart, amíg a másik ember szabadságát nem korlátozom. A testvériség viszont mindig csak szlogen maradt, mert Isten nélkül elképzelhetetlen.

– Mennyire aktív közéleti ember ma Cholnoky Péter?

– Erőim fogynak. Pestre már nem nagyon megyek. Könybemutatókra, koncertekre, különféle előadásokra eljárok a városban – nagyon élveztem a zsidó szabadegyetem sorozatát –, kis társaságunk, a Honderű is működik. Jó lenne, ha több fiatalt láthatnék ezeken a helyeken.