A segítség holland városa, ahol magyarul imádkoztak

Az ott kiadott művek között külön meg kell említenünk az utrechti magyar bibliákat. A nehéz időkben ezek a könyvek segítették a magyar reformátusok hit életét. Kiadásukat 1730- ban Hieronymus Simons van Alphen, az utrechti egyetem teológiaprofesszora kezdeményezte – és ő maga is indította meg a gyűjtést. A magyar reformátusok részére készült biblia – különböző változatokban – legalább hét alkalommal megjelent. Amint az ismeretes, a reformáció szoros összefüggésben van a könyvnyomtatással, valamint a nemzeti nyelvre lefordított egyházi irodalommal.

Vas megyei adatokat is közzétett

Az ellenreformáció időszakában aztán voltak évtizedek, amikor a kinyomtatott köteteket csak kerülővel és csempészutakon szállíthatták Magyarországra. A földrajzi értelemben vett célterület az ország református többségű térsége volt (gondoljunk csak például a debreceni nagytemplomra), de a könyvekből néhány példány Vas megyébe is eljutott. Utrechtet pedig a felekezeti béke, a tolerancia és a humanizmus városaként tartották számon. Azoknak a magyar diákoknak a száma, akik a fenti időszakban az utrechti egyetemet látogatták, hat-hétszázra tehető. (Mind azok számára, akik tanulni szerettek volna, természetes igény volt, hogy fölkerekedjenek, és a neves európai egyetemeken pallérozzák magukat.) A diákok Utrechtbe nagyrészt Erdélyből vagy a Tiszántúlról érkeztek, de a névsorban rábukkanhatunk egy-két őrségi diák nevére is. Ilyen például Bekes János vagy Császár Péter, akik Kerkáskápolnáról, illetve Nagyrákosról származtak. Utrechten kívül sok magyar diák tanult Leidenben, Franekerben és több más holland egyetemen is. Az iskolai névjegyzékekben a magyar kultúrtörténetből ismert nevekkel találkozunk: Apáczai Csere János öt évet töltött holland egyetemeken. Legismertebb műve, a Magyar Enciklopédia 1653-ban Utrechtben jelent meg először. 1728- ban Utrechtben adták ki az első magyar református egyháztörténetet. Szerzője, Debreceni Ember Pál fontos Vas megyei adatokat is közzétett.

Közös sírban nyugszanak Kolozsváron

A kapcsolatokat jellemzendő meg kell említenünk két utrechti asszony nevét. Az egyik Aletta van der Maet, aki 1653-ban Apáczai Csere János felesége lett. Amikor férje hazatért Erdélybe, ő is követte. Ma közös sírban nyugszanak Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben. (Aletta van der Maet nevét az irodalomkedvelők is egyszer és mindenkorra biztosan megjegyezték: Áprily Lajos Tavasz a házsongárdi temetőben című verse örökíti meg szépen zengő, muzsikakánt hangzó nevét: „A fényben, fenn a házsongárdi csendben / tovább dalolt a név zenéje bennem. / S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem, / egyetlen könny, hogy azt a dallamot / Aletta van der Maet-nak megköszönjem.”)

Antal Gézához ment feleségül

A másik utrechti asszony, Adél Opzoomer két és fél évszázaddal később élt. Ő is egy Utrechtben tanuló ifjúhoz, Antal Gézához ment feleségül. Az egyetem befejezése után együtt jöttek Magyarországra. Harminc éven át Pápán éltek. Antal Géza a Dunántúli Református Egyházkerület püspökeként és egyháztörténészként vált ismertté. Felesége, Adél (írói nevén: A.S.C. Wallis) magyar témájú regényeket írt. Magyar írók műveit – köztük Madách Tragédiáját és Petőfi verseit – fordította le hollandra. Foglalkoztatta egy holland–magyar szótár kiadásának gondolata is. 1920-ban visszatértek Hollandiába, ahol bekapcsolódtak az akkor induló magyar gyermekmentő akcióba. A húszas években több ezer szegény sorsú magyar gyermek utazhatott ki Hollandiába, hogy néhány hónapot ott töltsön el. Ebben az akcióban a magyar katolikus egyház is részt vett. Katolikus részről az egyik szervező a szombathelyi születésű Knébel Miklós volt. A fotográfus Knébel Ferenc unokáját 1917-ben szentelték pappá. Kezdetben Budaörsön volt káplán, majd 1920-ban rábízták a Hollandiába kiutazott magyar gyerekek lelki gondozását. Hollandok számára készített magyar nyelvkönyve több kiadásban is megjelent. 1924-ben hazatért, Budapesten, a Krisztinavárosban volt plébános. 1945-től újra Hollandiában élt. 1949-ben halt meg. Amszterdamban, a Szent Borbála temetőben nyugszik. Az utrechtiek úgy tartják, hogy városukat, amely 2000 év óta folyamatosan lakott, még a rómaiak alapították. A település központjában lévő templomot, a Szent Márton-dómot 1023-ban kezdték el építeni. Az épületet 1580 óta reformátusok használják. Korábban tartozott hozzá egy kisebb kápolna, ahol a hagyomány szerint egykor a magyar diákok gyűltek össze, hogy anyanyelvükön imádkozzanak.