jó helyek és hasznos tippek

2020.07.07. 07:00

A Szombathelyi Tekergők is tudják, hol lehet csobbanni bringázás közben

A kerékpározást többen a tavaszhoz, vagy az őszhöz kötik, mivel télen a fagyban, illetve a nyári hőségben, vagy viharokban nem biztos, hogy mindenki szívesen teker. Azonban ilyenkor is vannak Vas megyében is olyan útvonalak, amik egy kellemes csobbanással végződhetnek! Szabó Gerit, a Szombathelyi tekergők (Kerékpáros Baráti Társaság) Facebook csoport alapítóját kérdeztük meg, merre érdemes elindulni, ha valaki bringázás után, közben szívesen megmártózna valahol.

vaol.hu

A burgi tó

Fotó: Szabó Gergely/Szombathelyi Tekergők

Geri elárulta, hogy a társaság július 12-én Burgba teker el pont ilyen célból, ahova bátran csatlakozhatnak azok is, akik inkább terepen mennének, de a kényelmesebb aszfalthuszárok is, mert két útvonalon teszik meg a Szombathely-Burg kört. A mountisok a Parkerdőn, Felsőcsatáron keresztül mennek majd, míg a trekkinges csapat Nardán keresztül jut majd el az osztrák tóhoz. Elmondása szerint a nardai átkelő és út egy kicsivel bringabarátabb, kisebb a forgalom, mint a búcsúi határátkelő felé. Kezdőknek is bátran ajánlja, mivel nem túl megterhelő.

Egy kezdők számára is teljesíthető út Burgot és Rohoncot is érinti
Fotó: Rozmán Zoltán/strava

 

A burgi tó
Fotó: Szabó Gergely/Szombathelyi Tekergők

Rohonc szintén nincs annyira messze az osztrák határon túl, azonban a vizét hegyi patakok táplálják, így sokkal hidegebb, mint a burgi tóé. Azonban, ha ez nem tántorít el senkit, akkor ide is érdemes elkerekezni, mert szintén könnyedebb a táv, kevésbé gyakorlott bringások is tudják teljesíteni.

Rohoncon hidegebb a víz, de melegben nagyon kellemesen tud esni
Fotó: Holhos János/Szombathelyi tekergők

Vas megyén belül Geri ajánlja még az Őrségben található Vadása-tavat, ami már hosszabb táv, főleg, ha valaki egy nap alatt teljesíti. Ez már edzettebb kerékpárosoknak való, körülbelül 100 km-es táv. De, ha valaki kicsit könnyíteni szeretne, akkor vonattal elmehet Körmendre és onnan folytathatja az utat két keréken. Azonban a személyvonatokon nem lehet egyszerre sok kerékpárt szállítani, érdemes előre tájékozódni a lehetőségekről és természetesen kerékpár jegyet is venni.

Az Őrségben található Vadása-tó
Fotó: Molnár József/Szombathelyi Tekergők

Az alapvetően méltán népszerű vasi fürdőhelyekre, viszont nehézkes lehet a lejutás kerékpárral.

A csoport alapítója szerint vagy nem elég biztonságosak az utak, vagy hatalmas kerülővel lehet csak elérni a fürdőhelyeket, de nem ez jelenti a legnagyobb problémát.

A kerékpáros túrázók többsége egy közepes, vagy komolyabb biciklivel vág neki az útnak, aminek minimum értéke is 150 000 forint körül mozog. A fürdőhelyek többségének ugyan van biciklitárolója, de a fürdőn kívül, őrizetlenül. A praktikus gyorszárak nem csak a szerelést könnyítik meg, de az alkatrészek ellopását is, ami egy drágább bicikli esetében több százezer forintos anyagi kárt is jelenthet.

Például hivatalosan a burgi tónál sem lehet bevinni a kerékpárt, de a jegypénztárnál többnyire megértőek, így mégis megoldható, hogy a fürdő területén tárolhassák őket, ahol szem előtt vannak.

Aki pedig nem szeretne csobbanni, mégis tekerne, azoknak a Kőszegi-hegység és az Őrség nyújthat kisebb-nagyobb részben árnyékos utakat. A Kőszegi-hegység Szombathelyhez közel található, kerékpárral is egyszerűen megközelíthető, míg az Őrség egy hosszabb túrával szolgálhat. Érdemes akár egy egész hétvégét eltölteni ott és akár saját kis útvonalakat felfedezni.

De mi az, ami nélkül ne induljunk el nyáron tekerni?

Mint minden évszakban tapasztalt bringás, Geri javasolja, hogy sisak nélkül ne induljon senki sem útnak. Nem csak a komolyabb sérüléstől, de a naptól is véd, főleg, ha shieldes része is van. Hosszabb távra ugyanilyen jól jön a fotokróm napszemüveg, ami a napsütéshez alkalmazkodva szűri a fényt és verőfényes napsütésben, de felsősebb időben is tökéletesen látni vele. Mellesleg véd a bogaraktól is.

Alapvető a naptej használata, de olyat válasszunk, ami nem ragad és az izzadság miatt sem oldódik fel. A tapasztaltabbaknak, hosszabb távra indulóknak jól jön egy-két gumibelső, kis méretű pumpa és javítókészlet a balesetek megoldására.

A Vadása már edzettebb bringásoknak való
Fotó: Molnár József/Szombathelyi Tekergők

Ha a kerékpáron van lehetőség több kulacs elhelyezésére, akkor használjuk ki és készüljünk minél nagyobb palackkal, hiszen nem feltétlenül tudjuk, mikor jutunk legközelebb vízhez. A vizet legkönnyebben a nyilvános ivókutaknál, kerékpáros megállóknál, temetőnél lévő közkutaknál lehet pótolni, de olykor egy-egy vendéglátó egység is jól jöhet.

A túra tervezése során célszerű több pihenőt beiktatni, árnyékos helyeken és kerülni a hideg ételek, italok fogyasztását. A túlzott hőmérséklet különbség miatt egyeseknek megfájdulhat a torka, a feje, ami megkeserítheti a folytatást.

Fontos az ásványi anyagok pótlása, ilyen a só, amit a gyakorlottabbak sótablettával pótolhatnak, de erre tökéletesek a kekszek is és vannak olyan gyümölcsszeletek, amelyek jól bírják a hosszú utat. Csokit, vagy krémesebb ételeket nem célszerű vinni, mert hamar megolvadnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!