A várakozás fanyar gyümölcse – berkenye

No, azért nem kell megijedni. Az író csak figyelmeztetni akart arra, hogy várni kell, amíg a frissen ültetett berkenye termőre fordul. A várakozási idő – úgy mondják – akár húsz esztendő is lehet.

A berkenye nem tartozik a közismert gyümölcsfajtáink közé. Két-három éve talán, hogy egy kis kosárkával vittem belőle barátaimnak. Kértem őket, mondják meg, milyen gyümölcs az, aztán pedig kóstolják is meg. Találgatták, találgatták, volt közöttük, aki úgy gondolta, valamilyen „lasponyaféle” lehet, de végül egyikük sem jött rá. A dolog nekem is meglepetést okozott. Tudtam, hogy nem túl gyakori gyümölcs, de nem számítottam rá, hogy ennyire ismeretlen. Én szerencsés gyereknek számítottam, nekünk otthon, Kercaszomoron volt berkenyefánk. Csupán egyetlenegy, de az bőven termett. Azt, hogy ki ültette azt a fát, soha nem kérdeztük. Nem is lett volna sok értelme egy ilyen felvetésnek, mert tudtuk, hogy az a fa az emberi élet léptékével összehasonlítva is nagyon öreg. A mi berkenyénk már akkor is megvolt, amikor a nagyanyánk még gyerek volt, tehát „mindig ott volt”. Nem gondoztuk, gyümölcsét a természet ajándékának tekintettük. Amikor a termés lehullott, a fűről szedtük össze. Meg kellett várni, amíg megpuhul, megbarnul, akkor lehetett megenni. Emlékeim szerint voltak évek, amikor néhány maréknyival rostán vagy tepsiben a „sparhelt fölött” meg is aszaltunk belőle. Az aszalt berkenyének némi gyógyhatást is tulajdonítottak. Azt tartották, hogy segítségével megállítható a hasmenés.

Később rájöttem, hogy a bokros, csepötés domboldal, ahol a fa állt, korábban szőlőhegy volt. A szőlő az 1800-as évek végén a filoxéra miatt kipusztult, de a berkenye tovább élt.

Szőlő és berkenye máshol is társnak számítanak. „Mikor a szőlő leve buggyan, barnul a fanyar berkenye” – írja Babits Mihály az Édes az otthon című versében. Az éretlen berkenyének nagyon fanyar, szinte fojtós az íze. Ahogy barnul, édessé válik, de mindvégig megőriz egy keveset a fanyarságából is.

Nem kell felednünk, a fenti sorok mind a házi berkenyéről szólnak. Rajta kívül még számos berkenyeféle van, fekete berkenye, madárberkenye, stb. Rokonai az előbbinek, de gyümölcseik ízét tekintve össze sem hasonlíthatók vele.

Nem tudom, felmérte-e valaki, hány házi berkenyefa van Vas megyében. Nem lehet sok, talán pár tucatnyi. Aki sokat barangol erdőn-mezőn, az is ritkán találkozik vele. Gayer Gyula már 1929-ben „Egy kivesző gyümölcsfa” címmel írt cikket róla a Természettudományi Közlönyben. Az általa felsorolt vasi öreg berkenyék egy része azóta már elpusztult. A lap képet is közöl a pösei-hegyi (Gyöngyösfalu) öreg berkenyékről. Közülük egy-kettő még ma is megvan. Ha mai állapotukat nézzük, lehet, hogy a végóráikat élik. A pösei-hegyi fákat Gayer nyomán Kaán Károly is megemlítette a Természetvédelem és természeti értékek címmel 1931-ben megjelent munkájában. Azok közé az értékek közé sorolta őket, amelyeket fontos lenne megőrizni.

A házi berkenye bár ritkaságnak számít, mégsem tekinthető elfelejtettnek. 2013-ban az „év fája” volt.