Advent és Amadeus

Amint sétálunk a bécsi városházi, karácsonyi forgatagban, ezt rögvest érzékelhetjük. A helyiek elegánsak, nem ritka az Armani öltöny, a méregdrága szőrmekalap, egyedi tervezésű sál, arany karóra. Láthatóan nincsenek likviditási gondjaik. Egy harmincas férfi például előttünk veszi meg szinte a fél boltot gyermekeinek. Ezután az öttagú család a Ringen levő csillogó cukrászdába vonul, és kedélyesen szemléli a kinti tülekedést. Éppen most futnak be nagyobb számban a magyar, a cseh, a szlovák és a lengyel turistabuszok, a sofőrök első dolga a fedélzeti zacskós ebéd maradványainak eltüntetése. Salzburg, a leggazdagabb város, illetve tartomány felé vesszük az irányt. Útitársunk nemzeti jellegű idegeskedése itt aztán kiteljesedhet. Az autópályák kiépítettsége, az alagutak, felüljárók, zajvédők minősége, a környezet rendezettsége egészen más stílust, mentalitást, világot sugall, mint az otthoni. Érdekes jelenetbe csöppenünk. Egy szőke úr áll az út szélén, kezében pecsétes papírokat lenget, instruál. Talicskát toló emberek figyelik tátott szájjal. Az előbbi a főnök, az utóbbiak pedig a vendégek, mármint munkások. Salzburgban aztán megtudjuk az egyik árustól, hogy itt az a rend, hogy a fizikai munkás délvidéki, a taxis arab, a boltos kínai, a kozmetikus, a pincér magyar vagy kurd, mindezek főnöke pedig osztrák. És mi szeretjük a magyarokat, teszi hozzá. Egészen megvigasztalódunk. Tény, hogy szomszédainknak nyugodt lehet az adventjük, bízhatnak a jövőben. Nem fenyegeti őket gazdasági amatörizmus, gázcsapás, passzívba döntött kórházi ágymizéria. Itt az a bevett szokás, hogy a választott vezetők akkor is összefognak az ország érdekében, ha nagyon nem kedvelik egymást. Ugyanis rendelkeznek az ehhez való fő kellékkel, az intelligenciával.

Salzburg, Mirabell-kastély és felnyírt parkja. A tavaszi decemberben csak úgy hemzsegnek a turisták. Legtöbbjük ázsiai; ők imádják a várost, benne Mozartot. Olyannyira, hogy Japánban például kultikus helyként jegyzik. A popzenéből is leginkább Falco híres szerzeményét, a Rock Mee Amadeust ismerik, dúdolgatják. A 138 ezres lélekszámú ékszerdoboz kulcsa egy szocialista polgármester asszony kezében van, ami eléggé pikáns a beton-konzervatív közegben. Ráadásul kőhajításnyira a hagyományosan jobboldali Bajorország. Így tehát egyfajta kísérletnek is felfogható a szocialista típusú városvezetés, bár tegyük hozzá: a pénzszámláláson kívül sok dolga nem akad... A várost viharos történelme után a bajorok vették birtokba, innét a sörhatás, majd jött a sóhatás. Az utóbbiért, a sóért kapott pénzből épültek aztán fel a szebbnél szebb paloták, és maga a sóvár. Ebből épült a Mirabell-kastély is, amelynek gazdája megerősítette a tételt: aki gazdag és hatalmas, az megszegheti a szabályokat. Meg is szegte, egyházi emberként több mint tíz gyerekkel gazdagította a helyi populációt.

Sétálunk a folyóparton, megnézzük a Karajan-palotát, elmegyünk a Sacher Szálló mellett, majd Mozart szülőháza elé érünk. Amadeus minden mennyiségben: csokin, házfalon, márványban, pólón, tortán, iskolán, hídon, zászlón, melltartón (ez utóbbinak biztos örülne). A harangtorony és a városháza uralja a földszinti városképet, míg az emeleten a sóvár kápráztat a szikrázó napsütésben. Nemcsak a város, de klímája is különleges. Egy évben száznyolcvan nap esik, s ha hóra vált, nem ritka az 1-2 méter magas fehér fal sem. Mindez meg sem kottyan a városgazdáknak, akik valószínűleg nem CCCP-típusú hómarókkal tisztítják az utakat. Aztán hopp, jön a főn, és órák alatt akár 10-15 fokkal is lendülhet a hőrmérséklet, felfelé. Sétánk során eljutunk a híres barlangsorhoz, ahova a kincses vonatokat menekítették a második világháborúban. Egy bizonyos Collins amerikai városparancsnok feladata volt a magyar zsidóktól elrabolt, műkincsekkel pakolt szerelvény, hm, gondozása. A felmérhetetlen értékű vagyon azonban kézen-közön eltűnt (szakszó: zabrálás). Mindez ma is per tárgya. Szerencsére nem tűnt el a Szent Jobb, amit vissza is adtak. A Szent Korona kalandosabb utat járt be, amíg az USA-beli Fort Knox-ba került, majd a detante idején visszahozta Cyrus Vance külügyminiszter. A salzburgi adventi hangulat inkább idézi a piac mindenható szellemét, mintsem az elmélkedő várakozást. Színes forgatag, puncsfesztiválokkal. Ez utóbbi nemzeti ital, készülhet bármiből, csak legyen benne rum. No nem sok, csupán 1-2 cent poharanként. A pohár betéti díja több, mint maga a puncs, de így is viszik rendesen. Elvégre kell valami emlék ebből a csodavárosból, amely gazdagságával, nyugalmával, tisztaságával és pedáns rendezettségével méltán vívja ki irigységgel vegyes tiszteletünket...

Már Kőszeg után gurulunk, amikor egy kocsi csaknem az árokba szorít. Itthon vagyunk.