mesélő házak

2020.08.23. 07:00

Aki megette a piros királyt

Kisrákos hajdan hét szeren települt. A századfordulón még 700 főt számláló település lakosainak száma napjainkra egynegyedére csökkent. Eltűnt épületek nyomán még mindig téglákat ver fel az eke.

Feiszt György

Itt járt pórul a csavaros eszű juhász

Fotó: Szendi Péter

A kisrákosi határban egy tégla halom jelzi azt a helyet, ahol – így mesélik az öregek – valamikor egy templom volt. A monda szerint amikor a törökök Bécs ellen vonultak, a kisrákosiak meghúzatták a templom harangját, hogy a veszedelem elől mindenki oda meneküljön. De a harangszó a megáradt Rábán átkelni nem tudó törököt is odacsalta, akik legnagyobb ágyújukkal a közeli dombról addig lőttek a templomra, amíg az teljesen összeomlott és maga alá temette a bemenekült kisrákosiakat.

A kiömlött vér – folytatódik a legenda – a völgybe vitte a harangot. A harang helyén keletkezett forrásból fakadó víz ma úgy üdíti a kisrákosiak testét, ahogy egykor a harang hangja vidította a lelküket.A kisrákosi Milosics juhász – ahogy mesélik – arról volt híres, hogy honvédlovakat csempészett. A Hegyhát betyárjaival, a „menősökkel” cimborált, ő szerzett nekik fegyvereket, amivel azután elhajtották a nagybirtokosok állatait.

Itt járt pórul a csavaros eszű juhász Fotó: Szendi Péter

Ezeket Milosics eladta és a befolyt pénzből földeket vásárolt, így lett az Őrség leggazdagabb embere. Tudták ezt a hatóságok, de nem sikerült semmit rábizonyítani. Csavaros eszű, kíméletlen ember volt, a halálát is a csalás okozta. A kisrákosi csárdában huszonegyezett, és amikor a minden nála levő pénzét elveszítette, az utolsó játékra feltette az egész vagyonát. Kérte a kártyát, de a lapja elsokallott, hogy mégis nyerjen, egy óvatlan pillanatban megette a piros királyt. A vagyonát így megmentette, de másnapra meghalt, mert új kártyával játszottak, és annak festéke gyomorvérzést okozott.

A Kisrákos és Szaknyér között, a Málé-patakon álló Csörgöt malom története valóságos horror.

Száraz évszakokban, ha kifogyott a víz és leállt a malom, a molnár farkas képében eljárt állatokat rabolni. A malomfej alatt átbukva változott farkassá és ugyanígy vissza. A gyanú azzal terelődött rá, hogy amikor a rabló farkast üldözni kezdték, az mindig a malom felé menekült. Ekkor egy öregember tanácsára szétszedték a malomfejet és a molnár nem tudott visszaváltozni emberré. Farkas képében kóborolt a malom körül, kérte a feleségét, hogy segítsen rajta.

Az asszony – akit a szóbeszéd boszorkánynak tartott – időközben összeszűrte a levet a molnárlegénnyel.

Kapóra jött, hogy megszabaduljon az urától. Elhitette vele, hogy az átváltozás csak úgy lehetséges, ha lenyúzzák róla a farkasbőrt. A molnár beleegyezett, és meghalt a kés alatt. Ha ma betérünk a Fő utcai „Parasztvigadóba”, ennél csak békésebb történeteket fogunk hallani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!