Kelemen Zoltán - Akkor is tele lélekkel

Sokan szeretik és ismerik. Legújabban a Vitéz Mihály-ősbemutatóban láthatjuk: a bohózati alapozású három magyar úr közül ő játssza Sennyei Pongrácot. (....ahogy elkezdi dúdolni azt a néhány taktust az István, a királyból...!) A szerep illik szerzői attitűdjéhez is: tele iróniával – és tele lélekkel. Nincs ellentmondás. Kelemen Zoltán szerzőként (verseiben, színpadi jeleneteiben, kisprózáiban) sokszor keserű, ironikus, sőt: a közállapotok láttán tehetetlenül szatirikus – miközben mindvégig ott érződik benne a gyöngéd lélek, amely gyöngéd érintésre vágyik.

Mai szerzőnk Kelemen Zoltán.

Ez a gyöngéd lélek mutatkozik meg akkor is, amikor Zoli – együtt Varga Richárddal – irodalmi műsort szerkeszt, és föllép kulturális terekben, zsidó imaházban – vagy sérült emberek előtt. Mert adni jó, mert adni jólesik. Az „adni jóból" született meg a karneváli Rabszolgavásár-sorozat is, amelyben lelkes társulat szerveződött Zoli köré, aki ebben a sorozatban szerző volt, rendező, játékmester – és mindenes. (Kár, hogy már csak múlt időben.) Az írás azonban szerencsére mindig jelen idejű: ott és akkor szólal meg, ahol és amikor befogadja az olvasó. Úgyhogy álljon most itt két Kelemen Zoltán-vers: hódolattal Babits Mihály – és a Krétakör Színház emlékének.

Feketére festetted

Fekete festő fekete ember,

fekete vásznon fekete tenger.

Fekete Sátán fekete angyal,

fekete színe fekete hajnal.

Fekete éden fekete dísze,

fekete leves fekete íze.

Fekete testén fekete lepel,

fekete arca fekete szeder.

Fekete emlék fekete gyümölcs,

fekete bánat fekete szemölcs.

Fekete tócsa fekete vére,

fekete élet fekete bére.

Fekete jele fekete madár,

fekete vonal fekete határ.

Fekete porban fekete szekér,

fekete képe fekete-fehér.

Fekete himnusz fekete hangja,

fekete humusz fekete hamva.

Azért voltak szép napjaink

Azért voltak szép napjaink,

mocsokban tiszta lapjaink,

nem kellett vívnunk harcaink,

látták valódi arcaink.

Azért voltak szép napjaink.