Alberti Zsófi és Nasztaszja Filippovna titkai

Szeszélyes, titokzatos, kétségbeesett, szelíd, tajtékzó, bűnös, ártatlan, gyönyörű. A világirodalom egyik legjelentősebb nőalakját, Nasztaszja Filippovnát Alberti Zsófi játssza a Weöres Sándor Színház Dosztojevszkij-előadásában. Amikor 2010 őszén friss diplomás színészként megérkezett élete első társulatához, tele volt boldog várakozással. Aztán ő bújt a takaró alá vad és gyerekes duzzogással Minna szerepében (A kis Lord). Ő rajzolta meg a korszerű Clarát néhány könnyű és erős mozdulattal (Pygmalion).

Ő volt a szekrényből jókor (rosszkor) előbújó, karcos Patkány Etus a Naftalinban. A rebbenő Alison a DühöngŐ-ben. A jóra kész, fénylő szemű Tama a Zarándokénekben. A pikáns- kedves Zdenicka a Szigorúan ellenőrzött vonatokban. Maritores, az álmélkodó angyal a La Mancha lovagjában. Masni a Portugálban.

Most Valló Péterrel Nellát próbálja a centenáriumi Szent György és a Sárkány-bemutatóra. Zsófi két és fél éve még csak sejtette, hogy jól választott, most már biztos benne, hogy a helyén van: Vannak, akiknek az tesz jót, ha azonnal mély vízbe kerülnek. Ez lelki alkat kérdése.

- Én örülök, hogy mire elértek a nagyobb szerepek, addigra már megszeretett a társulat. Már tudták, hogy komolyan veszem a feladatokat, a kicsiket is. Így már nem akartam a többieknek külön bizonyítani, hogy hol a helyem - ami pályakezdőkkel gyakran megesik -, hanem egyszer csak "megérkeztem". Hosszú távon az is nagyon fontos, hogy aki egyszer dolgozott velem, az akarjon még.
Annyira sok színésznő van, és annyi sok mindenen múlik, hogy az ember játszhat-e, van-e rá szükség... Igen, Szombathelyen ilyen szempontból is jól alakulnak a dolgok. Nagyon boldog vagyok attól, hogy Jeles Andrással már harmadszor dolgozhattam együtt; és játszom a jövő évi Jeles-előadásban is. (Azt most még pontosan nem lehet tudni, hogy mit.) Mindaz, ami most történik, biztos, hogy nagyon fontos lesz az életemben.

A félkegyelmű. Nasztaszja Filippovna: Alberti Zsófi (Fotó: Mészáros Zsolt /Weöres Sándor Színház)

Nasztaszja Filippovna, Masni, Nella... Egy délelőtti Szent György és a Sárkány-próba után váltunk szót, este Portugál-előadás. Az emeleti büfében csönd van, Zsófi befészkeli magát a kanapéra, és tűnődik tovább. Tegnap volt a tizenhatodik Portugál, amit úgy játszottunk, hogy volt heti négy, heti öt, ezen a héten is négy; az azért nehéz. Mert egy darabig nagyon jó, hogy az ember tovább próbálhat a bemutató után tulajdonképpen, de egyszer csak egyformák lesznek a napok. És jön olyan este, amikor... találkozni kell például azzal, hogy ma olyan nagyon nincs kedvem színpadra menni és ez rettenetesen ijesztő. Huszonhat éves vagyok, hogyhogy nincs kedvem; hiszen csak úgy mennek a dolgok, ahogy mindig is akartam, hogy menjenek: estéről estére játszom. Ez is a színészléthez, színészséghez tartozik, ezt is meg kell tanulni.

Ahogy azt is, hogy most már egyre többen látnak, egyre többen ítélnek meg; színházon kívül, de akár belül is. Közben mindig itt jár köztünk Nasztaszja Filippovna; ha másképp nem, mint álomszerű, elsuhanó árnyék vagy késélű nevetés. Nasztaszja Filppovnával nem vagyok kész azzal szerintem soha nem lennék kész. Ráadásul az előadás is mindig alakul, mindig másképpen lesz. Jeles az a típusú rendező, aki nem tudja abbahagyni, nem tudja letenni a munkát... És ez is nagyon jó. Amikor megtudtuk, hogy A félkegyelmű bekerült a POSzT versenyprogramjába, akkor fölhívtam Gálffit (Gálffi László volt Zsófi osztályfőnöke a színművészeti egyetemen, - a szerk).

Jóban vagyunk, de évente kétszer ha beszélünk, különben nem traktálom őt magammal. De most fölhívtam, hogy örülnék, ha megnézné az előadást. Miért, szívem, nagyon jó vagy benne? Csöndben maradtam. Ő meg elkezdett nevetni, és azt mondta, hogy vannak olyan szerepek az ember életében, amelyeket egyrészt kizárólagosan a sajátjának érez (...még szép, hogy én játszom, hát ki más játszaná...), másrészt meg minden előadás után marad benne valami hiány, hogy na, ma se tudtam a maximumot nyújtani.

Nasztaszja Filippovna pont ilyen szerep. A színészetről most azt tudom, hogy nagyon nehéz. Meg hogy jó színésznek lenni borzalmasan nehéz (lehet). Miközben persze nagyon szerencsésnek tartom magam. De hát minél többet tudsz, tapasztalsz, annál inkább nem tudsz semmit most valami ehhez hasonló ijedtség van bennem. Az idén Zdenyicska volt az a szerep, amire csak mosolyogva és szeretettel gondolok. Egyrészt azért, mert az egész próbafolyamat is laza volt és jó hangulatú, másrészt azért, mert annyira paráztam attól, hogy nekem ott majd a híres pecsételős jelenetben meg kell mutatnom a fenekemet, hogy közben véletlenül megszületett a szerep.

Nasztaszja Filippovnára már tavaly májusban elkezdtem készülni. Aztán begörcsöltem attól, hogy ha ennyit foglalkozom vele, akkor nem leszek majd szabad, amikor elkezdjük a próbákat. Nagyon sok belső harcom volt, hogy vagyok-e olyan szép, olyan bonyolult, mint ez a nő. Jeles persze sokat segített. A vele való találkozás hogy valami okból nagyon hisz bennem csodálatos, fontos dolog az életemben. Lassan eljutottam oda, hogy ha ő azt gondolja, meg tudom csinálni, akkor merek én vitatkozni ővele? Ha ő nem fél, akkor én mitől féljek. Persze rettegek továbbra is. A félkegyelmű bonyolult, folyton mozgásban lévő kapcsolatrendszerében párhuzamosan (vagy ellentétesen) halad Nasztaszja, Aglaja, Miskin, Rogozsin pályája. A maga módján mind egy-egy vakító, fénycsóvás üstökös.

Ki, kivel, miért, hogyan? Van egy jó barátnőm, együtt jártunk iskolába, most ügyvéd. Nekem ő Aglaja: tényleg azt gondolom, hogy ő a legokosabb, a legérzékenyebb, a legszebb ember a világon, százszor tisztább, mint én. Hamarabb tudtam, hogy Aglaja kicsoda Nasztaszja Filippovnának, mint azt, hogy kicsoda Miskin; mert az Aglaja-Nasztaszja-viszonyt ismertem.

A Miskin-Nasztaszja Filippovna-kapcsolat lényegét egy régi kép mutatta meg. Van nekem egy fotóm magamról tizenhat éves koromból, amit az akkori szerelmem az első nagy szerelmem készített. Akárhányszor ránézek arra a képre, az jut eszembe, hogy semmi más dolgom nincs az életben, mint az, hogy ez a vidám, tiszta, szorongástól mentes lány aki akkor voltam jóban legyen velem. Közben gyötrődik az ember, mert az élet ad ezt-azt, de történjen bármi, muszáj azzal a lánnyal jóban maradni. Miskin számomra ennek a fotónak a szerepét tölti be Nasztaszja Filippovna életében.

Nem öröm ez a szerelem: folyamatos szembesítés a gyermeki önmagammal, és ha a saját szemembe nézek azt hiszem, Nasztaszja érez ilyesmit Miskinnel , nem lehet többé a könnyű utat választani. Miskin herceget Czukor Balázs játssza. Zsófi-Nasztaszja számára hol a határ, a különbség? Bazsit korábban személyesen nem ismertem, láttam játszani természetesen. Nasztaszja Filippovnának és Miskinnek annyira bonyolult, érzékeny viszonya van, hogy a próbafolyamat idején csak Miskinre voltam kíváncsi, Czukor Balázs nem igazán érdekelt. Odáig mentem magamban, hogy amikor a büfében üldögélt, én akkor is Miskinként néztem rá.

A bemutató után közelebb kerültünk egymáshoz civilben is, de előadás előtt soha nem találkozunk. Ő a tökéletes Miskin, az első pillanattól. Vannak színészek, akik minden rezdülést szeretnek megbeszélni a partnerükkel, mielőtt színpadra mennek; én nem tartozom közéjük. Ellenkezőleg: félek, ha kimondom, nem marad titkom, és már el is vesztem. Valami babonaság ez. Bazsival eljutottunk oda, hogy amikor Nasztaszja Filippovnának van egy apró, új gesztusa mert előző este mondjuk rájöttem valamire, amiről úgy gondolom, hogy jó lesz , ő Miskinként azonnal észreveszi és arra reagál. Akkor meg minek bármit is előre megbeszélni?

Amerre jár, csodák szegélyezik az útját

Szombaton évadzárót tart a társulat, de az évad nem ér véget: hátra van még Weöres Sándor 100. születésnapjának megünneplése. Weöres Sándor ritkán játszott, indázóan szép, légies, egyúttal vaskos humorral sőt: metsző iróniával teli mesés és zenés tragikomédiájából, a Szent György és a Sárkányból Valló Péter rendez előadást a WS Színházban. Álomfüzér, tavasz-ünnep, csecsemő- csillogás. És tobzódó öldöklés. Díszbemutató: június 22-én. Az előadás ősztől természetesen bérletben is megy majd az Akacs Mihály utcában. A kérdés az, hogy legyőzhető- e és főleg hogyan a tavaszról tavaszra szüzeket habzsoló silenei Sárkány. Vagy még inkább az, hogy voltaképpen ki vagy mi a Sárkány. Hol terem? Ki teremti? Ki élteti? És vajon mi célból? A szűzies Giorgio lovag szerepében vendégként Fekete Ernőt láthatja a közönség: Amerre jár, csodák szegélyezik az útját. (Miféle csodák? Mire megy velük?) Cannidast, Silene királyát Trokán Péter játssza.

Középen Alberti Zsófi, balra Jordán Tamás (Fotó: Szendi Péter )

Ingaganga, a százéves anyakirályné: Kiss Mari. Uttanganga, királykisasszony: Nagy Cili. Lauro, a király unokaöccse: Czukor Balázs. Isbel, hercegnő,majd az Akacs Mihály utcában. A kérdés az, hogy legyőzhető- e és főleg hogyan a tavaszról tavaszra szüzeket habzsoló silenei Sárkány. Vagy még inkább az, hogy voltaképpen ki vagy mi a Sárkány. Hol terem? Ki teremti? Ki élteti? És vajon mi célból? A szűzies Giorgio lovag szerepében vendégként Fekete Ernőt láthatja a közönség: Amerre jár, csodák szegélyezik az útját. (Miféle csodák? Mire megy velük?) Cannidast, Silene királyát Trokán Péter játssza. Ingaganga, a százéves anyakirályné: Kiss Mari. Uttanganga, királykisasszony: Nagy Cili. Lauro, a király unokaöccse: Czukor Balázs. Isbel, hercegnő, Lauro féltestvére: Sodró Eliza. (A fiatal színésznő a kaposvári egyetemről érkezett a társulathoz, jövő többször is láthatjuk a színpadon.) Miron, a Sárkány főpapja: Jordán Tamás. Sirio, silenei lovag: Kálmánchelyi Zoltán. Athanas, a király miniszterere; valamint Drinus réthor, nyomorék: Orosz Róbert. Bardanes, a király minisztere; valamint Batrach, kocsmáros és hajós: Szerémi Zoltán. Lydia, Cynthia, Barbara, udvarhölgyek, a Sárkány jegyesei: Fekete Linda, Varga Dóra, Korponay Zsófi. Nella, piaci árusnő: Alberti Zsófi.

A szerepkettőzések (miniszter- réthor, illetve miniszter- kocsmáros) Valló Péter interpretációjában a hatalmi körforgás mechanizmusát érzékeltetik: egyszer fönn, egyszer lenn. És mert a színház jelen idejű és érzéki művészet, a befogadó az érzékeivel fölfogja (fogja is föl), hogy az ember lényegileg nem változik. Az előadás díszlettervezője Horgas Péter, jelmeztervezője Benedek Mari, dramatrugja Duró Győző, zeneszerzője Melis László, korrepetitora Falusi Anikó, kellékese Jenei Ágnes (aki mostanában például Kádár-kori üvegpoharak után kutat), súgója Balogh Lívia, ügyelője Németh Éva. A rendező munkatársa M. Kapornaki Rita. Silenében tavasz-ünnep közeleg, a Sárkány áldozatra vár. Az első színben jön a tüzes szemű, sziporkázó Nella (Alberti Zsófi), és a zöld ruhás, szamárfej-álarcos Lauro herceggel (Czukor Balázs) bújik be a sátorba.