legyen a léleknek gyógyír

2020.04.05. 15:30

Ami régen szájhagyomány útján, most a megosztások révén terjed

Megint elindult egy magyar népművészeti mozgalom, ami az internet révén túlburjánzik a határokon, beszövi az egész Kárpát-medencét, sőt összekapcsolódnak benne a világ magyarjai. Vasiakat szólaltattunk meg. Varga Albin, Tanai Erzsébet, Varga Diána, Gerlecz László mondja el tapasztalatait.

Merklin Tímea

Varga Albin Tanai Erzsébet énekére „söprűt” táncol

Fotó: Szendi Péter

Varga Albin, a gencsapáti művelődési ház igazgatója, a gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes vezetője hívja fel a figyelmet arra, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kezdeményezése – ami az otthon­maradás jegyében „megtáncoltatja” a néptáncosokat – hogyan növi ki magát azzal, hogy sok határon túli magyart is bevontak ebbe a Facebookon keresztül: hogy tegyen fel egy-egy táncot, eredetileg legényest. Őt magát a művelődési ház könyvtárában látjuk, nem legényest, hanem „söprűt” táncolni, méghozzá Tanai Erzsébet, a Vasi Népdalstúdió vezetője, a népművészet ifjú mestere énekére, aki ott könyvtáros.

Varga Albin Tanai Erzsébet énekére „söprűt” táncol
Fotó: Szendi Péter

Varga Albin egy posztjában táncba hívta az ország minden hagyományőrzőjét, nem csak a legényeket, nehogy kimaradjanak a lányok:

– A népművészeti mozgalom lényege a saját közösségek életben tartása, de szükségképpen szövődik nagyobb közösséggé, ahogy a táncosok egymást is kihívják, kommentálják, megosztják – mondja.

– Vannak, akik a kihívásra válaszolva párban táncolnak, ebédszünetben a patikában, ahol dolgoznak, maszkban, gumikesztyűben. Megtörtént, hogy lányok táncoltak legényest. De megmutatkoznak családok is, láthatjuk Gerlecz Lászlóékat, Csollány Csabáékat is. De ugyanezt csinálják a zenészek – akár nem is saját hangszeren játszanak – és az énekesek. A néptáncpedagógusok bevállalták, hogy feltesznek az online oktatáshoz tananyagokat, gyűjtéseket, játékos feladatokat osztanak meg. Az egész Kárpát-medencét megmozgatja, hiszen látunk felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, őrvidéki szereplőket is. Vannak, akik németországi magyarokat hívtak ki, mások a tengerentúli ismerőseiket is megszólítják, láttunk Dél-Amerikában élő magyar táncost is. Látjuk a vasi néptáncegyütteseket, a körmendieket, a sárváriakat, a kőszegieket, a szombathelyi Ungarescát, a Szökőst. Megszólalnak a vasi zenészek, muzsikál az ifjú Földesi János, az idősebb pedig anyagokat tesz fel. Ez az összefogás sokaknak nagyon szimpatikus, mert szakmai kihívás, ugyanakkor közösségépítés: miközben otthon maradunk, kifejezi, hogy mégis együvé tartozunk. Láthatjuk egymást, ha nem is találkozunk. Molnár Péter és Györke Eszter, a művészeti vezetőink minden pénteken próbaidőben küldik a feladatokat az együttes tagjainak, így próbálunk együtt. Elmaradnak persze a finom kis közös borozások, de jó, hogy ebben a helyzetben hírt adunk magunkról egymásnak, a néptáncszövetségünkről, a barátságunkról. Ahhoz adunk erőt, hogyan éljük túl ezt az egészet együtt. Legyen a léleknek mindez gyógyír, közvetítsünk vidámságot az otthonainkból.

A Herényben élő Tanai Erzsébet népdalénekes tanítványai is jó nevű pedagógusok ma már. Pintér Anikó Tormásligeten lakik, Bükön működik a dalköre, amelynek tagjaival most nem tud találkozni. Amint mondja, a teraszon ülve énekel, felveszi, és azt teszi fel az internetre a virtuális szakkörébe, így tanítja tovább a növendékeit, mígnem majd újra együtt lehetnek. Most húsvéti dalokat ad közre, így kapcsolódik a mozgalomhoz, és használja a másik Tanai Erzsébet-tanítvány, Varga Diána videóit, aki erre az időszakra új YouTube-csatornát is indított, és hamar népszerű lett, népszerűbb, mint a régebb óta meglévő profilja. A Sárváron lakó Varga Diána jelenleg óvodapedagógusként dolgozik, hiányzik neki a tanítás, ezért kitalálta, hogy Dalolj Diuval! címmel rövid online órákat tart, énekel, hangzó anyagot mutat, versszakokat tanít, mindent ugyanúgy, mint máskor, mintha „rendes” tanórán csinálná.

Dalolj Diuval!
Fotó: VN

– Sok pedagógus van, aki nem szívesen áll kamera elé, ezért találtam ki ezt a csatornát, hogy ne maradjanak a gyerekek a veszélyhelyzetben sem dal nélkül. Az ének mindenre gyógyír. A felvételeket mások is megosztják. Közben egyetemi portfóliót készítek, és az óvodai hetirendhez kapcsolódva verseket, meséket, énekeket teszek fel a szülőkkel közös Facebook-csoportba. Több csatornán működünk. Ami régen szájhagyomány útján vált közkinccsé, most a megosztások révén terjed.

Gerlecz László néptáncpedagógus a Maradj otthon! – Táncolj otthon! mozgalomhoz kapcsolódva arról beszél, hogy hiányzik a tánc, hiszen a tanároknak, táncosoknak napi elfoglaltsága volt, hirtelen jött, egyik napról a másikra lett vége a próbaterembe

járásnak. – Kontinenseket átívelő mozgalom lett egymás kihívásából, hamar körbeért a világban. Megjelentek a határon túli magyarok, a tengerentúliak úgy, hogy akár nem is egy felkérést kaptak. Volt táncos az ausztráliai Melbourne-ből, az argentínai Buenos Airesből, a kanadai Vancouverből, a dél-amerikai Eldoradóból – meséli Gerlecz László. – Először mindenki a közvetlen munkatársait szólította meg, koreográfusokat, művészeti vezetőket, profi táncosokat, barátokat, a Hagyományok Háza munkatársait. Aztán tágult a kör a tanítványok felé, és zenészek is bevonódtak. Egy felvételen legényest táncolok, egy másikon a fiammal, Gáborral mezőségi sűrű magyart és korcsost. Kevesebbet vagyok ma már színpadon, de még megmozdulok, nem is ügyetlenül, jólesett, amikor rám írtak, hogy: „Na, még villan az a láb!”

A táncos azt is felfedezte a posztokban, hogy nagyon tanulságos így sűrítve együtt látni esténként a különböző stílusban táncoló generációkat, az idősebbektől a mai virgonc kis srácokig. Ki lehet olvasni a táncokból, hogy ki melyik műhelyből való. Valószínűleg a mozgalomnak lesz utóhatása, ha elmúlik a veszélyhelyzet, mert rájöttek, hogy így is lehet kapcsolódni egymáshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!