Csupati, a legendás rendőr - páncélos lovag kutyával

 A legendás hírű Tóth Tibor (1929-2011) nyugalmazott rendőr főhadnagy - akit mindenki Csupatiként emleget (a nevében lévő t betűk miatt ragasztották rá e becenevet) - alakját, személyiségét, néhány vele kapcsolatos történetet Biczó Péter, a Körmendi Kutyasport Centrum - Kántor és Csupati Kutyaiskola vezetője idézi fel kérésünkre.

Mindenekelőtt kis részlet a Kutya Kalendáriumból (1999), Balog László cikkéből. A szerző azt kérdezte Csupatitól: "Az a rengeteg tapasztalat és szakmai ismeret, amit az évtizedek alatt felhalmozott, vajon hasznosul-e a jövőben?" Ekképpen hangzott a felelet: "Semmit nem akarok magammal vinni a sírba. Amit megtanultam, szeretném átadni az ifjúságnak. Minden vágyam, hogy legyen méltó utánpótlás a szakmában. Elméleti tudásomat és gyakorlati tapasztalatomat ifjú barátomnak, a körmendi Biczó Péternek adom át. A szakmában sokat mondó nevet is reá hagyományoztam: az országban egyedül őneki engedtem meg, hogy a Kántor és Csupati nevet reklámcélra felhasználja. Erről ügyvéd közreműködésével írtunk nyilatkozatot. A kutyaiskola szaktanácsadójaként és szakmai támogatójaként garantálom a szakmai munka színvonalát."

"Hiányozni fog. Mintha a nagyapám lett volna. Hétfőn, január harmadikán beszéltem vele utoljára telefonon. Megdöbbentett, megrázott a halála" , sóhajt nagyot az 1972-es születésű Biczó Péter.

"Hiányozni fog. Mintha a nagyapám lett volna. Hétfőn, január harmadikán beszéltem vele utoljára telefonon. Megdöbbentett, megrázott a halála" , sóhajt nagyot az 1972-es születésű Biczó Péter.

"Én valójában Szamos Rudolf Kántor nyomoz és Kántor a nagyvárosban című kötetein, valamint indiánkönyveken nőttem föl. Mindig is szerettem a kutyákat, a macskákat. Egyszer aztán megtudtam, hogy Tibi bácsi nyugdíjasként az év nagy részét Körmend-Horvátnádalján tölti Rába-parti horgásztanyáján. Gondoltam egyet s megkerestem az erdő és a nádas sűrűjében... Nem találtam odahaza, ahol viszont élete párja, Erzsi néni fogadott. S rögvest hadd jegyezzem meg: utóbb mondtam is neki, hogy ahhoz, hogy Tibi bácsi sikeres ember lett, kellett egy igazi társ, aki mindig kitartott mellette... Elérzékenyült Erzsi néni, de hát tényleg ez az igazság. Tibi bácsit amúgy a nádaljai kocsmában leltem meg. Szó mi szó, nem volt túl közlékeny. Korábban többen is megkörnyékezték, ezért volt eleinte velem is kissé bizalmatlan. Három-négy év kellett, mire megbarátkoztunk. Pont olyannak ismertem meg, ahogyan Szamos Rudolf író, újságíró - aki egy ideig a Vas Népe főszerkeszője is volt - könyveiben jellemezte. Rajongott a kutyákért! Jó humora volt. Beszólásain, beköpésein amiként ő szokta mondani az ilyesmik kapcsán, 'le lehetett petézni.'

Szerény volt, nem kérkedett. Rendszerint Szomjas Tivadarként mutatkozott be. Szerette a jó bort. ("Azért, mert a nevemben is benne van: Ti-bor." ) Nyugdíjasként sem szakadt el a kutyáktól, Például Kántor és Csupati 2000 elnevezésű országos nyomozókutya-versenyt rendeztünk közösen Körmenden, de besegített a 2009-ben zajló polgárőr- és vagyonvédelmi járőrkutyaverseny szervezésébe is. Önzetlen volt. S az idők során összecsiszolódtunk. Az elmúlt hét-nyolc esztendőben jártunk falunapokra, iskolákba, óvodákba bemutatókat, élménybeszámolókat, előadásokat tartani.

 Évente huszonötször-harmincszor is Vas, Zala, Veszprém megyébe. Olyan kedvesen tudott útközben zsörtölődni, mindig mondta a magáét. A sapkáján egy kutyafej volt, mellette a neve: Csupati. Egyszer megállította az autónkat egy rendőrjárőr, Tibi bácsi kiszólt neki: mi van öcsi, mit akarsz? Nézd a sapkámat! Azt gondolta, hogy felismerik, éppúgy, mint harmincöt-negyven évvel ezelőtt... Sokat kérdeztem tőle, idővel megnyílt. A nagyobb bűnügyeket, balhékat nemigen hozta ugyan elő, inkább a kisebb, színes esetekre emlékezett szívesebben. Együtt jártuk be szülőfaluját, Csákánydoroszlót. Szülőháza helyén ma emeletes ház áll, megmutatta egykori iskoláját is. Szakmai dolgokban pedig rengeteget segített. Volt tartása, nem hagyta el magát. Jó karban volt, biciklizett, csak úgy tekert a 8-ason a kamionok között. Féltettük is, nagyon!

Március végén, április elején költöztettem szombathelyi lakásából a Rába-partra, október vége tájban meg vissza. Erzsi néni péntektől vasárnapig szokott itt lenni. Tibi bácsi Haladás-meccsekre, a nyugdíj érkezésekor, gyógyszer íratására, esetleg nyugdíjas találkozókra szokott el-elugrani, aztán jött is vissza. Itt volt az élettere!"

A jó Csupati, azaz a mester így vallott egyszer Péternek, a tanítványnak: "Huszonnégy évig foglalkoztam kutyászattal. Hetvenkét ezer kilométert tettem meg a négylábúakkal nyomon. Mert akkora súly nehezedett a vállaimra, hogy én még magam sem tudtam először fölfogni. Éjjeleket, nappalokat, heteket nem voltam itthon, mert nem volt rá időm. Olyan voltam, mint egy söprű, mindig menni kellett valamerre söpörni. Helyszínre értem, mindig valakit el kellett fognom. Mindig az első csatornában voltam, elől kellett mennem. Egyet ismertem: a parancsot végrehajtani! Mindegy, hogy milyen körülmények között. Volt, hogy átmentem a Rábán a káder után, saját magamon megfagyott a ruha, ami olyan volt, mint a páncélos lovagoknak a vasöltözete. Télben, hóban, fagyban, viharos szélben, gyönge öltözékben, kaja nélkül tettem, amit tettem."

Kántorral - leghíresebb kutyájával, merthogy természetesen több is volt, például Elli és Sátán... - félezernél is többször nyomozott 1953 májusa és 1964 májusa között. Hozzávetőleg egymillió-kétszázezer(!) forint értékben szereztek vissza lopásból származó értékeket. Amiként a már említett Kutya Kalendáiumban olvasható: "Kántor a nyomkövetés világbajnoka volt: előfordult, hogy gazdájával együtt 112 kilométeren át, egy nap és két éjszaka követtek étlen-szomjan nyomot..." 

Rád hagyom kutyás relikviáimat , közölte Csupati tavaly októberben Péterrel, aki erre így reagált: "Tibi bácsi, az még ráér!"  Mire a mester: Öreg vagyok már...

Néhány éve együtt mentek a Bűnügyi és Rendőrségtörténeti Múzeumba (Budapest, Mosonyi utca), ahol Kántor - preparáltan kiállítva - mind a mai napig látható, látogatható.

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

Március végén, április elején költöztettem szombathelyi lakásából a Rába-partra, október vége tájban meg vissza. Erzsi néni péntektől vasárnapig szokott itt lenni. Tibi bácsi Haladás-meccsekre, a nyugdíj érkezésekor, gyógyszer íratására, esetleg nyugdíjas találkozókra szokott el-elugrani, aztán jött is vissza. Itt volt az élettere!"

A jó Csupati, azaz a mester így vallott egyszer Péternek, a tanítványnak: "Huszonnégy évig foglalkoztam kutyászattal. Hetvenkét ezer kilométert tettem meg a négylábúakkal nyomon. Mert akkora súly nehezedett a vállaimra, hogy én még magam sem tudtam először fölfogni. Éjjeleket, nappalokat, heteket nem voltam itthon, mert nem volt rá időm. Olyan voltam, mint egy söprű, mindig menni kellett valamerre söpörni. Helyszínre értem, mindig valakit el kellett fognom. Mindig az első csatornában voltam, elől kellett mennem. Egyet ismertem: a parancsot végrehajtani! Mindegy, hogy milyen körülmények között. Volt, hogy átmentem a Rábán a káder után, saját magamon megfagyott a ruha, ami olyan volt, mint a páncélos lovagoknak a vasöltözete. Télben, hóban, fagyban, viharos szélben, gyönge öltözékben, kaja nélkül tettem, amit tettem."

Kántorral - leghíresebb kutyájával, merthogy természetesen több is volt, például Elli és Sátán... - félezernél is többször nyomozott 1953 májusa és 1964 májusa között. Hozzávetőleg egymillió-kétszázezer(!) forint értékben szereztek vissza lopásból származó értékeket. Amiként a már említett Kutya Kalendáiumban olvasható: "Kántor a nyomkövetés világbajnoka volt: előfordult, hogy gazdájával együtt 112 kilométeren át, egy nap és két éjszaka követtek étlen-szomjan nyomot..." 

Rád hagyom kutyás relikviáimat , közölte Csupati tavaly októberben Péterrel, aki erre így reagált: "Tibi bácsi, az még ráér!"  Mire a mester: Öreg vagyok már...

Néhány éve együtt mentek a Bűnügyi és Rendőrségtörténeti Múzeumba (Budapest, Mosonyi utca), ahol Kántor - preparáltan kiállítva - mind a mai napig látható, látogatható.

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

Március végén, április elején költöztettem szombathelyi lakásából a Rába-partra, október vége tájban meg vissza. Erzsi néni péntektől vasárnapig szokott itt lenni. Tibi bácsi Haladás-meccsekre, a nyugdíj érkezésekor, gyógyszer íratására, esetleg nyugdíjas találkozókra szokott el-elugrani, aztán jött is vissza. Itt volt az élettere!"

A jó Csupati, azaz a mester így vallott egyszer Péternek, a tanítványnak: "Huszonnégy évig foglalkoztam kutyászattal. Hetvenkét ezer kilométert tettem meg a négylábúakkal nyomon. Mert akkora súly nehezedett a vállaimra, hogy én még magam sem tudtam először fölfogni. Éjjeleket, nappalokat, heteket nem voltam itthon, mert nem volt rá időm. Olyan voltam, mint egy söprű, mindig menni kellett valamerre söpörni. Helyszínre értem, mindig valakit el kellett fognom. Mindig az első csatornában voltam, elől kellett mennem. Egyet ismertem: a parancsot végrehajtani! Mindegy, hogy milyen körülmények között. Volt, hogy átmentem a Rábán a káder után, saját magamon megfagyott a ruha, ami olyan volt, mint a páncélos lovagoknak a vasöltözete. Télben, hóban, fagyban, viharos szélben, gyönge öltözékben, kaja nélkül tettem, amit tettem."

Kántorral - leghíresebb kutyájával, merthogy természetesen több is volt, például Elli és Sátán... - félezernél is többször nyomozott 1953 májusa és 1964 májusa között. Hozzávetőleg egymillió-kétszázezer(!) forint értékben szereztek vissza lopásból származó értékeket. Amiként a már említett Kutya Kalendáiumban olvasható: "Kántor a nyomkövetés világbajnoka volt: előfordult, hogy gazdájával együtt 112 kilométeren át, egy nap és két éjszaka követtek étlen-szomjan nyomot..." 

Rád hagyom kutyás relikviáimat , közölte Csupati tavaly októberben Péterrel, aki erre így reagált: "Tibi bácsi, az még ráér!"  Mire a mester: Öreg vagyok már...

Néhány éve együtt mentek a Bűnügyi és Rendőrségtörténeti Múzeumba (Budapest, Mosonyi utca), ahol Kántor - preparáltan kiállítva - mind a mai napig látható, látogatható.

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

A jó Csupati, azaz a mester így vallott egyszer Péternek, a tanítványnak: "Huszonnégy évig foglalkoztam kutyászattal. Hetvenkét ezer kilométert tettem meg a négylábúakkal nyomon. Mert akkora súly nehezedett a vállaimra, hogy én még magam sem tudtam először fölfogni. Éjjeleket, nappalokat, heteket nem voltam itthon, mert nem volt rá időm. Olyan voltam, mint egy söprű, mindig menni kellett valamerre söpörni. Helyszínre értem, mindig valakit el kellett fognom. Mindig az első csatornában voltam, elől kellett mennem. Egyet ismertem: a parancsot végrehajtani! Mindegy, hogy milyen körülmények között. Volt, hogy átmentem a Rábán a káder után, saját magamon megfagyott a ruha, ami olyan volt, mint a páncélos lovagoknak a vasöltözete. Télben, hóban, fagyban, viharos szélben, gyönge öltözékben, kaja nélkül tettem, amit tettem."

Kántorral - leghíresebb kutyájával, merthogy természetesen több is volt, például Elli és Sátán... - félezernél is többször nyomozott 1953 májusa és 1964 májusa között. Hozzávetőleg egymillió-kétszázezer(!) forint értékben szereztek vissza lopásból származó értékeket. Amiként a már említett Kutya Kalendáiumban olvasható: "Kántor a nyomkövetés világbajnoka volt: előfordult, hogy gazdájával együtt 112 kilométeren át, egy nap és két éjszaka követtek étlen-szomjan nyomot..." 

Rád hagyom kutyás relikviáimat , közölte Csupati tavaly októberben Péterrel, aki erre így reagált: "Tibi bácsi, az még ráér!"  Mire a mester: Öreg vagyok már...

Néhány éve együtt mentek a Bűnügyi és Rendőrségtörténeti Múzeumba (Budapest, Mosonyi utca), ahol Kántor - preparáltan kiállítva - mind a mai napig látható, látogatható.

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

A jó Csupati, azaz a mester így vallott egyszer Péternek, a tanítványnak: "Huszonnégy évig foglalkoztam kutyászattal. Hetvenkét ezer kilométert tettem meg a négylábúakkal nyomon. Mert akkora súly nehezedett a vállaimra, hogy én még magam sem tudtam először fölfogni. Éjjeleket, nappalokat, heteket nem voltam itthon, mert nem volt rá időm. Olyan voltam, mint egy söprű, mindig menni kellett valamerre söpörni. Helyszínre értem, mindig valakit el kellett fognom. Mindig az első csatornában voltam, elől kellett mennem. Egyet ismertem: a parancsot végrehajtani! Mindegy, hogy milyen körülmények között. Volt, hogy átmentem a Rábán a káder után, saját magamon megfagyott a ruha, ami olyan volt, mint a páncélos lovagoknak a vasöltözete. Télben, hóban, fagyban, viharos szélben, gyönge öltözékben, kaja nélkül tettem, amit tettem."

Kántorral - leghíresebb kutyájával, merthogy természetesen több is volt, például Elli és Sátán... - félezernél is többször nyomozott 1953 májusa és 1964 májusa között. Hozzávetőleg egymillió-kétszázezer(!) forint értékben szereztek vissza lopásból származó értékeket. Amiként a már említett Kutya Kalendáiumban olvasható: "Kántor a nyomkövetés világbajnoka volt: előfordult, hogy gazdájával együtt 112 kilométeren át, egy nap és két éjszaka követtek étlen-szomjan nyomot..." 

Rád hagyom kutyás relikviáimat , közölte Csupati tavaly októberben Péterrel, aki erre így reagált: "Tibi bácsi, az még ráér!"  Mire a mester: Öreg vagyok már...

Néhány éve együtt mentek a Bűnügyi és Rendőrségtörténeti Múzeumba (Budapest, Mosonyi utca), ahol Kántor - preparáltan kiállítva - mind a mai napig látható, látogatható.

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

Kántorral - leghíresebb kutyájával, merthogy természetesen több is volt, például Elli és Sátán... - félezernél is többször nyomozott 1953 májusa és 1964 májusa között. Hozzávetőleg egymillió-kétszázezer(!) forint értékben szereztek vissza lopásból származó értékeket. Amiként a már említett Kutya Kalendáiumban olvasható: "Kántor a nyomkövetés világbajnoka volt: előfordult, hogy gazdájával együtt 112 kilométeren át, egy nap és két éjszaka követtek étlen-szomjan nyomot..." 

Rád hagyom kutyás relikviáimat , közölte Csupati tavaly októberben Péterrel, aki erre így reagált: "Tibi bácsi, az még ráér!"  Mire a mester: Öreg vagyok már...

Néhány éve együtt mentek a Bűnügyi és Rendőrségtörténeti Múzeumba (Budapest, Mosonyi utca), ahol Kántor - preparáltan kiállítva - mind a mai napig látható, látogatható.

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

Kántorral - leghíresebb kutyájával, merthogy természetesen több is volt, például Elli és Sátán... - félezernél is többször nyomozott 1953 májusa és 1964 májusa között. Hozzávetőleg egymillió-kétszázezer(!) forint értékben szereztek vissza lopásból származó értékeket. Amiként a már említett Kutya Kalendáiumban olvasható: "Kántor a nyomkövetés világbajnoka volt: előfordult, hogy gazdájával együtt 112 kilométeren át, egy nap és két éjszaka követtek étlen-szomjan nyomot..." 

Rád hagyom kutyás relikviáimat , közölte Csupati tavaly októberben Péterrel, aki erre így reagált: "Tibi bácsi, az még ráér!"  Mire a mester: Öreg vagyok már...

Néhány éve együtt mentek a Bűnügyi és Rendőrségtörténeti Múzeumba (Budapest, Mosonyi utca), ahol Kántor - preparáltan kiállítva - mind a mai napig látható, látogatható.

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

Rád hagyom kutyás relikviáimat , közölte Csupati tavaly októberben Péterrel, aki erre így reagált: "Tibi bácsi, az még ráér!"  Mire a mester: Öreg vagyok már...

Néhány éve együtt mentek a Bűnügyi és Rendőrségtörténeti Múzeumba (Budapest, Mosonyi utca), ahol Kántor - preparáltan kiállítva - mind a mai napig látható, látogatható.

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

Rád hagyom kutyás relikviáimat , közölte Csupati tavaly októberben Péterrel, aki erre így reagált: "Tibi bácsi, az még ráér!"  Mire a mester: Öreg vagyok már...

Néhány éve együtt mentek a Bűnügyi és Rendőrségtörténeti Múzeumba (Budapest, Mosonyi utca), ahol Kántor - preparáltan kiállítva - mind a mai napig látható, látogatható.

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."

A bejáratnál a rendőrségi ügyeletes hölgy azt firtatta Csupatitól: mi járatban? Tóth Tibor válasza: "Szívem, jöttem etetni a kutyámat...! ."