Hétvége

2014.04.18. 07:55

Doberdó: száz év magány

Különös világháború volt a 100 évvel ezelőtti első. Nagyhatalmi cselszövések és praktikák, árulás és hősiesség, szenvedések és forradalmak. A pergőtűz rávilágított arra, hogy mennyire törékeny a béke, milyen közeli a halál.

Kozma Gábor

Az Isonzó völgye már tavaszt idéz, de a Predil-hágó hegyeit még vastag hótakaró borítja. Szürkeség uralja a kavernákat, a lőréseken ferdén beeső napfény mintha simogatná a marcona köveket. Látni a mesterlövész sziklába vájt, kapocs-lépcsőjét és hallani véljük a közelgő ágyúdörejt: – Üríts! Készenlét! Vigyázz, tölts! Tűz! Caporetto (Kobarid) felöl hullámzott fel a hangtenger a hágóra, a huszonéves alföldi legényeken ekkor futhatott át először: közel a vágóhíd. Már hallottak a vérszivattyúról, azon szuronyrohamokról, amelyek mindkét oldalon halálba vezettek, borzalmas kínok által. A reszelt bajonettért nem hadifogság, hanem azonnali golyó járt, mégis öltek vele. Akkora volt a kezdeti gyűlölet egymás iránt... Pedig a hitszegő nagypolitika ugrasztotta egymásnak nemzeteket.

Az elmúlt heti, doberdói emléktúrán részt vett, három vasi, az Éhen Gyula Kör, a Sárvári Fotóklub, a Vas Megyei és Szombathely Város Nyugdíjas Szövetsége és egy országos, a Lions Club, civil egyesületeket képviselő csapat tagjai (balról): Magyar Lászlóné Erzsike, Magyar László, Süle János, Márkus Árpád, dr. Kirschner László és Tóth Imre.

Az 1915-ben nyitott olasz front főleg az Isonzó (Szocsa) völgyében, Gorizia-Nova Gorice városánál és a Doberdó fennsíkján húzódott, tombolt. A felek rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek. Az egymást követő szuronyrohamokban az emberek úgy hullottak, mint az őszi falevelek. A folyamatos ágyúzástól sokan megőrültek, öngyilkosok lettek, mások a tífuszba, kolerába haltak bele. A hegyen fagy, a völgyben rekkenő hőség pusztított. Ezrével hevertek a temetetlen holtak mindenütt. Doberdó Magyar Golgotává lett, minden centimlterét ifjúi vér öntözte. Részlet Sinkovits Ambrus kópházi katona horvát nyelvű naplójából: „20-án elmasírozás a vágóhídra! Szomjazunk, Istenem, mi lesz velünk? 23-án eltemettük a halottakat. 24-én a 28-as mozsár kiszántotta azokat, akiket 23-án eltemettünk. Egész nap 125 férfi esett el. 29-én a szomjúságtól meg a kíntól üvöltöttünk már! Aki el szokott menni vízért, mindenkit agyon szoktak lőni... 31-én már semmivel sem törődtünk. A taljánok úgy lövöldöztek, hogy a levegőben katonák szoktak repülni. 3-án a 2-es brigádunkat – szerencsére – leváltották. 12 kilométert mentünk hátra, a 76-os ezredből maradtunk 54-en férfiak".

A doberdói harcokban, egészen a caporettói áttörésig, amely egy fiatal német főhadnagy, Erwin Rommel zseniális húzására épült – magyar részről 200 ezren vesztek oda. Lukachich Géza kassai vezérőrnagy védte katonáival a fennsíkot, 13 hónapon át. Ha a helyén lenne a kollektív emlékezet, akkor ő ma az egyik nemzeti hős. Olyan, akit minden iskolás ismer és tisztel.

A zarándokhellyé lett magyar kápolna, jobbról Benkő Sándor, a Sárvári Fotóklub képviseletében.

Az elmúlt héten a Lions Club vezérletével kis csapat kerekedett fel és tett emléktúrát az egykori hadszintereken. A szombathelyi Éhen Gyula Kör, a Vas Megyei és Szombathely város Nyugdíjas Szövetsége, a Sárvári Fotóklub koszorúit, piros-fehér-zöld szalagjait helyezték el, a többi között a szlovéniai Bovec katonai temetőben. Magyar László, a Lions országos kormányzója, valamint felesége, Erzsike, aki református lelkész-igazgató, mondott megható beszédet. Azt hangsúlyozták, hogy a szenvedés és a könny nem hiábavaló akkor, ha a lélek nyitott és az elme megőrzi a múlt tanulságait.

– Az a fájdalom, amely e csodálatos vidék sajátja, azt mutatja fel nekünk, hogy értelme volt a hősiességnek. Akik itt elestek és békére leltek, egykori nagyapáink, dédapáink – ők a jelenünk és a jövőnk záloga. Nélkülük nincs semmi, csak az üresség, a magány – hangzott el a jeltelen sírok felett. A kis csapat végig járta az egykori hadszintért. Láthatta az Isonzó szűk medrét, a hegybe vájt ágyúállásokat. Felsétált a Mussolini által 1938-ban emelt redipugliai olasz hősi emlékmű 320 lépcsőfokán, ahol 320 ezer katona hamvait és csontjait őrzik. Majd koszorúzott, szalagot kötött a doberdói nagy kavernáknál, a Monte San Michelén, ahol hősiesen védték állásaikat a magyarok, elreteszelve a kijáratot Trieszt felé. Arra is jutott idő, hogy felkeressék a magyar kápolnát, ahol ideje és helye volt a tűnődésnek, főhajtásnak. Elmerengve azon, hogy a rendszerváltás után 24 évvel miért nem ismerik még mindig fiataljaink e helyeket, az első világháború honvédő, igen, honvédő harcait. Mivel a tengelyhatalmi szerződést az olasz fél mondta fel és támadt rá az Osztrák-Magyar Monarchia haderejére 1915-ben. Valaki azt mondta nemrég, hogy ugyan, minek az egész. Kit érdekel, mi volt száz évvel ezelőtt... Hát így veszti el emlékezetét egy nemzet, így lesz Doberdó száz év magánnyá. De aki ott volt és látta fehéren csillogó, éles köveit, az tudja: csak a hősök örök életűek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!