Egy cipődizájner különös élete

A szombathelyi Lukács László pimaszul fiatal még, ennek ellenére nagyon komoly eredményeket ért már el dizájnérként. Úgy van most saját cipőmárkája, hogy évekkel ezelőtt még annyi köze volt a cipőkhöz, mint hajdúnak a harangöntéshez. Mivel jelenleg Bécsben él, Skype-on értük utol, és annak ellenére szakított ránk időt, hogy éppen a diplomamunka leadásának lázában égett. Azóta már a diploma is kézben van, ami nem volt egyszerű, pedig azt gondolta, az lesz, hiszen évek óta cipőkkel foglalkozik, ám a professzorok azt mondták, nagyon tetszik nekik, meg minden, de legyen más színű. Kezdhette előröl az egészet. Na, de mi sem rohanunk ennyire előre, mi is kezdjük, elölről.

Laci elmesélte, miután a szombathelyi művészetiben végzett, három B betűs helyre adta be jelentkezését. Bécs, Berlin és Budapest voltak versenyben, és mivel mindhárom intézményt egyaránt kiválónak tartotta szakmailag, úgy döntött, hulljon le fejére a bárd és oda megy, ahonnan először visszajeleznek. Talán nem meglepő módon Budapestről érkezett meg a legkésőbb az igen, Bécsből pedig a legkorábban. Tulajdonképpen a végzet, vagy ha úgy tetszik, a magyar és német posta lassúsága irányította az osztrák fővárosba. A legviccesebb azonban, hogy itt egyáltalán nincsen cipős szak. Vannak a textilesek és a divatosok. Ő mindkettőbe felvételizett, és mindkét helyre fel is vették. Ő a textil mellett döntött, mert ott nagyobb a szabadság, csinálhatnak bármit, akár még cipőt is, ám ekkor még szó sem volt erről.

Lukács Lászlóról csak fekete-fehér fotók vannak, ez is része a jól felépített imázsnak

Laci elmesélte, textilesként az első év a leghúzósabb. Mindent ki kell próbálni, kezdve a ruhakollekciótól a térinstalláción át a könyvkötésig, de utána szabadkezet kapnak. Az első év után aztán jött egy másfél éves projekt, az volt a címe, hogy fehér. Nem túl váratlan módon itt csak fehérrel lehetett dolgozni. Az volt a lényeg, hogy két szemeszter után egy terméket kellett prezentálni, ami bármi lehetett. Laci úgy gondolta, olyat kellene csinálnia, amit a többiek nem fognak. Mivel az várható volt, hogy a többiek ruhát, textilszobrot, térinstallációt, táskát fognak készíteni, valami más kellett. Egy alkalommal édesanyja mondta neki, ő ismer egy cipészt Szombathelyen, miért nem csinál cipőt? A dolog kézenfekvőnek tetszett, csakhogy ő soha az életben nem csinált cipőt, ráadásul egészen addig a textilnyomásra specializálódott. Ennek ellenére a szünetekben elkezdett tanonckodni Szombathelyen. Végül aztán készített három fehér bowlingcipőt, amelyekre aztán általa készített fotókat nyomott. Annak ellenére, hogy a cipők végtelenül egyszerűek voltak (vagy talán éppen ezért), a bécsi képzőn hatalmas sikert arattak, egyből el is adott egyet száz euróért. Ez az ár körülbelül fedezte az alapanyag és a nyomás költségeit. Innentől kezdve pedig már nem volt megállás. A cipők hatására meghívást kapott az egyetem dizájner tanulóinak elitklubjába, akik éppen akkor készültek egy nemzetközi konferenciára. A projekt során az indiai szárik azon tulajdonságát népszerűsítették, miszerint négy réteg szári úgy megszűri a vizet, hogy azon a kolerabaktériumok 99 százaléka fennakad. Igen, így van. Olvassák nyugodtan újra, én is visszakérdeztem. A selyemből készült ruhadarab olyan sűrű szövésű, hogy négy egymásra hajtogatott réteg a mikrobaktériumokat is kiszűri. Lacinak több se kellett, miután megérkeztek a használt szárik Indiából, négy réteget összekasírozott és lézerrel mintákat égetett bele, majd bacilusokkal megfestette az anyagot. Végül elkészített egy kapszulakollekciót. A cipők és öltönyök aztán a Portugáliában megtartott dizájnkonferencián első díjat nyertek.

Ekkor volt másodszorra sikere a cipőinek és Laci érezte, hogy ez már nem tréfadolog. Egyre jobban beleásta magát a témába, mivel úgy látta, alig vannak olyanok, akik ezzel foglalkoznak. Akik cipőket készítenek, azok vagy nagyon klasszikus, vagy nagyon extrém cipőkkel jelentkeznek, elérhetetlen áron. A cél az volt, hogy megtalálja azt a lélektani határt, amit még megadnak egy egyedi dizájnercipőért a vásárlók.

Ezután következett élete legstresszesebb két és fél hete, ugyanis Budapestről jött egy felkérés, hogy készítsen el egy komplett kollekciót. Húsz nap alatt kellett létrehozni egy márkát, egy logót, és egy kollekciót. A cipőket persze még le kellett fotózni, és katalógusba kellett rendezni. Ezt követően összehaverkodott ByeAlexszel a Facebook-on és azt már könnyű kitalálni, Malmőben Alexet a „Kedvesem" című dal Lukács László cipőjében repítette a tizedik helyig. A megrendelések pedig egyre csak jöttek, céget kellett alapítani. Ausztriában ez valamiért könnyebben megy, mint Magyarországon. Igaz, hogy kezdésként le kell tenni tízezer eurót, de utána az állam mindenben segíti a fiatal vállalkozókat. Az osztrák kamaránál elég csak rendelni egy tárgyalószobát és azt teljesen felszerelve a vállalkozók rendelkezésére bocsátják. Ráadásul az adók is barátibbak a hazainál.

Ettől függetlenül Lacinak fontosak a gyökerei, ezért cipői kizárólag Magyarországon, magyar munkaerővel készülnek.

És ha már gyökerek. Megtudom, Laci évente hatszor jön haza: húsvétkor, karácsonykor, mindenszentekkor, a szülinapján, és amikor gumit kell cserélni az autón, ilyen pedig kettő van egy évben. A ritka látogatások miatt már idegenben érzi otthon magát és itthon érzi magát idegennek. Ennek persze vannak jó oldalai is. Amikor hazalátogat, őszintén rá tud csodálkozni minden változásra, legyen az egy felújítás, vagy egy kicserélt virágágyás.

Az idén voltak Bangkokban a nemzetközi textil- és divatkonferencián, és már meg sem lepődtünk, de ezt is megnyerték, és szintén az idén bekerültek a dizájnévkönyvbe is, ami Lacinak nagyon nagy megtiszteltetés, mivel példaképei mellett lehet egy könyvben. Jelenleg pedig egy német dizájnbútor-készítő céggel dolgoznak együtt.

Arra kérdésre, Ausztriában miért mennek jobban a dolgok, mint itthon, Laci azt felelte, szerinte a magyarok semmivel sem elmaradottabbak az osztrákoknál, mindössze a fejekben kellene rendet tenni, ahhoz hogy sikeresebbek lehessünk. Ha egymást segítenénk – amiben az osztrákok nagyon jók –, akkor sokkal nagyobb eredményeket érhetnénk el. És még valami, ha boldogok szeretnénk lenni, akkor: lesen, laufen, lieben, vagyis olvasni, futni és szeretni kell.