Egy családban énekelnek

Zsiga 1978 márciusában a Békés megyei Gyomán született. Koraszülött volt, inkubátorba tették, a szeme világa sínylette meg a megpróbáltatásokat. Kezdetben még jól alakult az élete, gyerekként Budapesten, a Vakok Általános Iskolájában nevelkedett. Aztán előbb az édesapja, majd rövidesen az édesanyja is meghalt. Egyik testvére vette magához, de szerencsétlenségére ő is nemsokára eltávozott, végképp le kellett mondania a család közelségéről. A Hermina útra, a Vakok Állami Intézetébe került, majd hat évet a csákánydoroszlói bentlakásos otthonban töltött.

Zsiga szellemileg rendben van, sőt a rádióból szinte tökéletesen naprakész a világ történéseiről. Amikor jó egy éve Szombathelyre került, új remény csillant fel az életében. Az akkoriban ugyancsak ott lakó Horváth Róbert gyógypedagógus vezetésével művészeti csoport alakult az intézetben, ahol felfigyeltek Zsiga jó énekhangjára. Fellépés fellépést követett, és az életműdíjas gyógypedagógus eltökélte, hogy egyengeti a tehetséges fiú útját.

Sajnos a súlyos szívbeteg Horváth Róbert néhány hónap múlva elhunyt, így Zsiga elveszített egy újabb patrónust. Kíváncsiak voltunk, vajon mi történt azóta vele? A nyomozás szálai a Gagarin úti idősek klubjába vezettek, ahol Király Katalin énektanár vezetésével működik a húszéves Nefelejcs asszonykórus. Örömmel láttuk, hogy Zsiga az idős asszonyok között találta meg az éneklési lehetőséget, sőt ami talán ennél még ennél is több, egy igazi jó közösséget.

– Korábban már több időszakban én vezettem a Gagarin úti idősek klubjában működő asszonykórust, és úgy látszott, hogy októbertől ismét visszatérek hozzájuk – meséli a zenetanárnő. – Horváth Robi, gyerekkori jó pajtásom, látogatásomkor azzal fordult hozzám: Kirikém, én úgy érzem, nincs sok időm. Ha elmegyek, felkarolnád a Zsigát? Robikám, ez nem kérdés, válaszoltam. Bementünk Zsigához, elkezdtünk együtt énekelni. Összeborulva sírtunk, és még a nővérke is el­énekelt egy dalt, pedig máskor nem szokott énekelni. Egy aranynap volt ez mindannyiunknak!

Katalin aztán úgy döntött, hogy a vak fiúnak is az lesz a legjobb, ha a kóruspróbákon foglalkozik vele. Így a többi énekessel körülvéve jobban fejlődik, mint a négy fal között, hallja az éneket, a szöveget. Ráadásul közösségbe is kerül a fiú, nem is akármilyenbe.

A hölgyek már látatlanban elfogadták Katalin ötletét, aztán ahogy megismerték Zsigát, a szívükbe zárták. Fényt hozott az életünkbe – mondják – alázattal, szeretettel, tisztelettudóan közeledett hozzánk.

Amióta a kóruspróbákra jár, sokat mosolyog, viccelődik. A memóriáját pedig nem győzik csodálni. Hiába, hogy nem látja a kottát, a dalokat néhány hallás után megtanulja. Mindezt azon a közös próbán mesélik el, ahol már a karácsonyi dalokat gyakorolják.

– Olyan jó, hogy vagytok nekem! – mondja Zsiga, és hozzáteszi: – Az asszonyok mindenben segítenek, Kati áthoz kocsival, rám segítik a kabátot. Megváltozott közöttük az életem, olyan, mintha ők lennének a családom.

Azt is megtudjuk, hogy mi­óta velük énekel, Zsiga minden hölgyet a saját versével köszönt a névnapján, cserébe valaki mindig hoz valami nyalánkságot. Gyűlnek a sikerek is: nekünk is elénekli zengő baritonján azokat a vidám bor- és katonadalokat, amikkel a büki népzenei fesztiválon ezüst minősítést nyert. Úgy készítették a fellépésre, mint amikor menyasszonyt öltöztetnek, aztán amikor színpadra állt, izgatottság nélkül adta ki magából a legtöbbet. Amikor átszellemült arccal Kodály Esti dalát énekelte, csend lett a teremben, megállt a levegő. A „lányok” az utolsó taktusoknál aládúdoltak a dalnak, mintha csak megölelnék Zsigát. Ezzel fejeztük ki, hogy összetartozunk – mondják.