Egy falu forradalma

A faluban 1985 óta hatékonyan működik az Oszkói Hegypásztor Kör, egy civil szervezet, amelynek tagjai úgy döntöttek, hogy az emlék-évre való tekintettel valami nagy meglepetéssel, igazi közösségformáló élménnyel lepik meg a helybelieket. Bár nagy feladatnak bizonyult, de filmkészítésbe fogtak. Nem is akármilyenbe... Azt tervezték - és meg is valósították -, hogy az itthon maradtak és a külföldön új életet kezdők visszaemlékezésein keresztül mutatják be a sokak számára máig ismeretlen oszkói, 1956. októberi történéseket. Pályázatot nyújtottak be a Nemzeti Évfordulók Titkárságához, valamint a Kulturális és Oktatási Minisztériumhoz. Mindkettőtől támogatást kaptak.

A több mint félórás filmben kronológiai sorrendben, a megszólalók folytonos váltásával mutatják be az eseményeket. Közben archív filmrészleteken idéződnek meg a budapesti események, majd a Carmina Burana taktusaira pörögnek a pillanatfelvételeket megörökítő fekete-fehér fényképek.

Ezt nem tudjátok ti, csak azok, akik keresztülmentek rajta. E mondattal kezdődik a több mint félórás film, amelyet a hegypásztor kör tagjai már az év elejétől folyamatosan készítettek. Az egyik külföldre szakadt falubeli nyaranta jár vissza Oszkóba. A civil szervezet tagjai, kihasználva az alkalmat, itt- tartózkodásakor megszólaltatták őt is. A férfi ötven éve hagyta el az országot, Angliában kezdett új életet. De nyugdíjazása után hazatért, s visszavásárolta szülei oszkói házát, az otthonát, amelyhez gyerekkora élményei fűződnek. Az ő és a többiek emlékeiből tudni lehet, hogy a helybeliek a kultúrház rádiójában hallgatták a budapesti történésekről szóló híreket. Az egyik megszólaló egykori párbeszédek részleteit elevenítte fel: - Mi van, szomszéd? - Forradalom van Pesten. - Hála Istennek! Most mit teszünk? - Nem tehetünk mást, szolidarítunk. Majd az összes csillagot eltüntették a sapkákról.

Ahogy az egyik helybeli férfi fogalmaz: Az egész falu kint állt a házajtókban, s várta, hogy valami történjen. Olyan izgatottak voltunk, hogy még dolgozni sem tudtunk, annyira lefoglaltak bennünket a történések. Egymást kérdezgettük: Mit tudsz? Mit hallani? Mindenhonnan azt a választ kaptuk: felfordult a világ Pesten. Mindent tudni akartak, várták haza a vasúton dolgozókat, kérdezték, máshol milyen állapotok vannak, kíváncsiak voltak a vidék forradalmára is.

Egy emberként vonultak az utcákra, énekeltek és jelszavakat skandáltak. A tömegben többen a tanácsházán lévő papírok elégetéséről és akasztásról is beszéltek, de mindig volt egy-egy vezéregyéniség, egy kemény, józan mag, amelynek tagjai csitították az indulatokat, s arra hívták fel a figyelmet, hogy saját harcukat békés úton kell megvívniuk. Egyesek a falu emlékművére visszatették a koronát, amelyet korábban le kellett venni onnan. Előzőleg a királyi ékszert néhányan előrelátóan biztonságos helyre, s jobb időkre eltették. Most érkezett el az ideje annak, hogy elővegyék. A forradalom másnapjára, reggelre, még az éjszaka mindenki megszerkesztette a maga nemzeti zászlaját. Ki biciklivel, ki gyalog, ki szekéren elindult Vasvár felé, hogy ott csatlakozzanak a többi tüntetőhöz. Az oszkóiak emellett kétszer is élelmiszer-szállítmányt küldtek a fővárosba.

A 36 perces film végén az Angliába disszidált férfi elmeséli az emigrálás történetét. Beszélt arról a fájdalomról, amelyet akkor érzett, amikor elhagyta a faluját. Akkor kezdett kelni a nap. Azon gondolkodtam, látom-e még ezt a napot. Egyáltalán, hova megyek?... Azt mondták, Szentgotthárdon nem ajánlatos leszállni, így Jakabházán ugrottunk le a vonatról. A Rába folyó partján, a bozótban húztuk meg magunkat. Ott ettünk együtt egy hosszú rúd kolbászt. Esett a köd, igazi októberi, őszi idő volt. A filmből megtudni, hogy az emigrált férfi hazatérte után újra ellátogatott Jakabházára, hogy felkeresse a helyet, amely akkor védelméül szolgált.

Az utolsó képsorokon, az interneten talált archív felvételeken, az embernagyságú fűben feltűnnek a menekülő emberek, nyakukban a kisgyerekekkel, miközben meg- gyötörten, de elszántan haladnak a határ felé.

Az érzelmekre ható, igazi élményt nyújtó filmet Nagy Ádám készítette, a program szervezője Zágorhidi Czigány Ákos ügyvezető és Kovács István elnök volt.

A civil szervezet azonban nemcsak filmmel készült az ünnepre, hanem egy kiállítással is, amely Oszkó és az 1956-os forradalom címet kapta. A gyűjtemény összeállításában szintén a falubeliek segítettek, akik ötven évvel ezelőtti tárgyi emlékeiket bocsátották a szervezők rendelkezésére. Kevés újság, képeslap, hivatalos dokumentum maradt fenn, mivel a félelem és megtorlás miatt sokan eltüzelték 1956-os emlékeiket. A Rákosi-Sztálin korszakból azonban számos fénykép, könyv, valamint bírósági peres dokumentum is előkerült. Egyikben olvasható, hogy az egyik cséplőgép tulajdonosát azért ítélték négy hónapos börtönbüntetésre, mert ötven kévével több gabonát csépelt a megengedettnél.

A helyi szervezet tagjai a tárlatra ajánlott tárgyi emlékeket digitalizálták, ezzel is megőrizve azokat a jövő nemzedékének. Gyűjtőmunkájuk nem fejeződött be a filmkészítéssel és a közösségi házban bemutatott kiállítással. A munkát ezután is folytatják, több emigránst és helybelit szeretnének megszólaltatni, hogy még inkább kirajzolódjanak a helyi történések apró momentumai 1956-ból.