Hétvége

2006.07.15. 02:24

Egy Fazioli zongorára gyűjtenek

A Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumba évek óta várják rangos koncertekre a város közönségét. Az iskola kitűnő akusztikájú dísztermében egy Fazioli zongora van kölcsönben. Egy ugyanilyenre gyűjtenek.

Mórocz Zsolt

A Premontrei Közösség Kulturális Diakónia rendezett már Pilinszky-estet, tartott itt rendkívüli irodalomórát Mécs Lászlóról Korzenszky Richárd, voltak színjátszók Erdélyből, adott hangversenyt a Capella Savaria. A Nobel-díjas író, Harold Pinter estjét is a gimnázium dísztermében rendezték meg, három éve nagy sikerű előadássorozat zajlott a zsidó hitről, de volt itt rangos pedagógiai konferencia is Hoffmann Rózsával.

- Most, amikor a piaci logika mindent átsző, mi azt valljuk közösséget teremt a kultúra, de csak a legjobb minőséggel lehet felvenni a versenyt - mondja a gimnázium Londonban tanult igazgatója, Gábor Bálint József. - Régi vágyunkkal egybeesett, amikor a szimfonikusok igazgatója, Horváth László a kiváló akusztikájú dísztermünkben elhelyezte a zenekar Fazioli zongoráját. Nagyszerű hangszer ez. Azon munkálkodunk, hogy ugyanilyen márkájú saját zongoránk legyen. Fazioli néhány éve csak kettő volt az országban, a másik Vácott. Páratlan dolog lenne, ha kettő lehetne Szombathelyen.

Pauk György világhírű hegedűművész, aki Angliában a Királyi Zeneakadémia tanszékvezetője, ugyancsak rendkívül jónak tartja az ötletet, mert csütörtök esti fellépésén megtapasztalta, milyen kitűnő akusztikájú a gimnázium díszterme.

A Fazioli zongoráról, amelyre a premontrei gimnázium gyűjtést szervezett, keveset tud a nagyközönség. Ez ma az egyetlen zongora a világon, amelynek minden alkotórésze kézi munkával készül. A zongora-világ rendkívül hagyománytisztelő. Új márkával nehéz, szinte lehetetlen betörni, a Faziolinak mégis sikerült.

Paolo Fazioli első négy zongoráját 1981-ben állította ki a frankfurti hangszervásáron. Négy napon át standjuk volt a legzsúfoltabb. Az elmúlt 25 év alatt a Fazioli elfogadott és elismert márka lett. (Hazánkban két kiváló zongoraművész, Szentpétery Csilla és Bogány Gergely a hangszer megszállott szerelmesei!)

A zongora atyja Paolo Fazioli. Az 1970-es évek végére a Római Egyetemen műszaki mérnöki diplomát, a Pesarói Konzervatóriumban zenei diplomát szerzett zongoristaként. Családja a bútor-iparban szerzett elismert nevet. Maga is dolgozott a cégben, menedzsmenti tapasztalatokat szerezve. Ezután született meg elhatározása, hogy egyesíti a három irányt egy nagyszerű hangszer megalkotására. Paolo Fazioli ebben az időben sok márkát kipróbált, de egyik sem nyújtotta azt a hangzást, amit ő keresett. Családja is támogatta az ötletet, így hangszerműhelyük helyet kapott a családi gyárukban, Sacilében, Velencétől északra 40 kilométerre. Közel van Val di Fiemme-hez, ahol azok a lucfenyők nőnek, melyekből Stradivari és más hegedűkészítők megfelelő fát szerezhettek. Az itteni lucfenyők sajátos tulajdonsága, hogy az egészen hűvös klíma miatt lassan nőnek, s ezért egészen sűrű, mondhatni tömény gyűrűszerkezetet termelnek. Ez a fa tökéletes a zongora hangszekrényéhez, hisz ez a hangszer szíve.

Egyetlen zongora sem hagyhatja el a gyárat az alkotó jóváhagyása nélkül. Paolo Fazioli mindegyiket személyesen teszteli, ezzel garantálja a minőséget.

A szombathelyi közönség tudatosan is felfedezheti ezt a nagyszerű hangszert.

Legközelebb július 23-án, vasárnap este hét órakor szólal meg az európai hírű művészekből frissen alakult Esterházy-trió bemutatkozó koncertjén, a gimnázium dísztermében. A trió tagjai Sebestyén Ernő (hegedű), Mérei Tamás (cselló), Aima Maria Labra-Makk (zongora). A koncert érdekessége, hogy a művészek a hangverseny bevételét a gimnáziumnak ajánlják fel, ezzel segítve a Fazioli zongora megvásárlását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!