Egy nagy, ismeretlen úr vendégei voltunk

Tavaly októberben a szombathelyi Weöres-kamarabérlet első előadása, a 30-as évek amerikai filmjeinek atmoszféráját idéző Záróra érkezett Szabadkáról, a színház kísérleti műhelyéből, a Soltis Stúdióból. (Soltis Lajos emblematikus figurája - volt - a vajdasági színházi életnek. A 90-es években aztán Veszprémben játszott, plusz - állandó otthonkeresésben - a Sitkei Színkörrel dolgozott. Autóbalesetben halt meg 2000-ben, két munka között. A színkör azóta, már Celldömölkön, a Soltis Színház nevet viseli.) Tavaly októberben még csak készült a szabadkai társulat az évfordulós Kosztolányi-premierre, amelyről Kovács Frigyes színigazgató azt mondta, hogy irodalmi összeállításnak indult, de ahogy közeledünk a bemutatóhoz, egyre inkább hasonlít színházi előadáshoz. Hernyák György rendezésében tényleg az lett belőle. Ráadásul - hangulatában, létrejöttének körülményeiben, de még témájában is - kicsit hasonlít a Zárórához. A szabadkai születésű Kosztolányi Dezső (1885-1936) zárórája, élő zenével.

A szabadkai előadás halált megvető bátorsággal - talán öntudatlanul - különbözteti meg és játszatja össze a művészt (az embert) és művészetét. A híresen szép és bevallottan gőgös, világ életében hipochondriára hajlamos, de itt már valóban a betegséggel küzdő, vizionáló - rettentően és néha kicsit patetikusan szenvedő -, olykor elviselhetetlen költőt játszó Péter Ferenc tekintetében nyoma sincs a Kosztolányi-fotókról és -versekből ismert talányos-ironikus csillogásnak. De itt van hál istennek (vagy az ördögnek) a három szent (zene)bohóc, Pálfi Ervin, Kálló Béla és Ralbovszki Csaba - a sekély mélység, a semmivel farkasszemet néző irónia és játékosság tökéletes megtestesítői. És a nők: a tűnékeny-törékeny Mária - G. Erdélyi Hermina - és a szépségesen nyugodt, tárgyilagos feleség, Ilona - Vicei Natália.

Minden fontos, tudni illő, Kosztolányitól való és Kosztolányit jellemző szólam felhangzik az előadásban, Moviszter doktor csöndes igazságától - emberiség nincsen, csak emberek vannak - a Hajnali részegség vallomásáig, hogy ...mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak / vendége voltam. Közben pedig refrénszerű csúfondárossággal tér vissza a - lényegében az Édes Anna ironikus zárlatából kiemelt - bohóc-párbeszéd, hogy ...ki az? Kosztolányi. A hírlapíró? Az. Ez írt is egyszer valamit. Valami verset. (...) Nagy kommunista volt. Ez? Hiszen most nagy keresztény. (...) Okos ember ez. Tudja, hogy mit csinál.

Az előadás címe - Futó por - a Negyven pillanatkép 23. darabjából került ide: Utókor? / Megyünk az úton s elfödi nyomunk a / futó por. Aki akadt már el a lomha Bácska süppedő homokjában, tudja, miről van szó. (A várost attól még lehet-szabad becézni. A népszínház előadásait elnézve - a Zárórától a Csirkefejen és a Murlin Murlón át a Kosztolányi-estig - tényleg egy szelet szabadság. Porszemeket táncoltató sóhajtás. Szabadka.)