Életpálya-üzenet

István Lajos a magyar irodalom rajongója, a történelem szenvedélyes faggatója volt (nem véletlenül került mindig politikaközelbe, lett és maradt politizáló értelmiségi). Érettségi után bölcsészkarra ment volna, de édesanyja kívánságának engedve az orvosi egyetemre iratkozott be 1940-ben.

Nyolcvanöt évesen a magyar tudósok elitje fogadta be: Széchenyi-díjat kapott március 15-én. A kitüntetés indoklásában több évtizedes kiemelkedő, nemzetközileg is elismert gyógyító, oktató és tudományos, valamint példaértékű közéleti tevékenységét emelték ki. Majd felfedezésére, a Haemoglobin Savariára utaltak.

Az interjúra segítőkészen érkezett dr. István Lajos. Átadott egy listát, amelyen összeírta szakmai és tudományos munkássága területeit. Kilenc témakört jelölt meg. Sehol nem láttam a Haemoglobin Savariát. Hagyjuk most a véradás megszervezését, a vérképzőszervi betegségeket, a nyirokszervi daganatokat, az AIDS-sel kapcsolatos felismeréseket, a trombózis megelőzési programot, javasoltam, beszéljünk a Haemoglobin Savariáról.

Krimibe hajló történetet ismerhettünk meg:

Első gyermekét várta egy fiatalasszony a 70-es években, amikor besárgult és májgyulladás gyanújával a megyei kórházba került. Sem a belgyógyászaton, sem a fertőző osztályon nem találták a sárgaság okát. A gyermek egészségesen született meg, de a szülést levezető Illei György szülész-nőgyógyász főorvos vérzékenységre, vérképzési rendellenességre gyanakodva konzultációra hívta dr. István Lajost. Az asszonyt átvitték a haematológiára, István Lajos kezelni kezdte:

- Én akkor a DIC-korszakomban voltam, igyekeztem minélt több ilyen esetet találni, meggyógyítani. A DIC angol rövidítése egy véralvadási zavarnak, amely miatt még a 70-es években is veszítettünk el szülő nőket. Lényege: a vörösvérsejtek valamilyen okból feloldódnak, szétesnek, és a keringési rendszerben egy idő után trombózist okoznak. Kifelé vérzékenységnek látszik a kórkép, szüléskor vérzékenység lép fel, lényegét tekintve azonban ez trombózis a hajszálerekben, halált okozhat. Illei főorvossal több szülő nő életét mentettük meg. Mosonmagyaróvártól Kaposvárig minket hívtak, ha várandós anyáknál ezeket a tüneteket észlelték. Illei György ellátta a szülészeti feladatokat, én a haematológiait. Azt az asszonyt, nevezzük Kissnének (ma is él egy Vas megyei faluban) is sikerült meggyógyítanunk. A probléma egy év múlva okozott komoly fejtörést. Jelentkezett Kissné és azt kérdezte: Lehet-e valakinek kétszer DIC-je? Állapotos volt. A szakirodalom ilyen esetet nem írt le, a DIC-es anyák vagy meghaltak vagy meggyógyultak, de második gyermeket nem vállaltak. Az asszonyt gondozásba vettük, besárgulva ugyan, de megszülte második egészséges gyermekét is. Helyreállítottuk az anya vérképét, a probléma azonban nem hagyott nyugodni. A véletlen segített: a minisztérium hozzánk küldött egy erdélyi asszonyt, akinek különleges vérszegénységét tíz éve kezelték Romániában, de nem tudták meggyógyítani. Úgynevezett mediterrán anémiára (vérszegénységre) gyanakodtunk. Haemoglobinjának vizsgálatához globin-láncanalízisre volt szükség. Akkor csak Londonban volt rá lehetőség (a WHO működtetett ott egy speciális labort). Megszereztem az engedélyt a kiküldésre, de belém bújt a kis ördög. Levettem az erdélyi hölgytől is, Kissnétől is két-két kémcső vért, és a négy vérmintát a vámtiszt jelenlétében becsomagoltuk. Az ellenőrzés azért kellett, nehogy valami mást is kijuttassak a dobozban Londonba. Abban bíztam, hogy az erdélyi asszonynál az alfa haemoglobin betegséget lehet kimutatni. Két hét múltán hívtak Londonból. Csodálatos dolgot küldött nekünk , mondta egy doktornő. Lelkesen közbekérdeztem: Alfa thalassémiát? (Ilyen esetre gyanakodtam az erdélyi páciensnél.) Ugyan, az annyi van nálunk, hogy a Temzét el lehetne rekeszteni vele. A másik vérmintáról beszélek, abban olyan aminosavcsere van a globinláncban, amilyennel még nem találkoztunk. (Az volt Kissné mintája.) Most azonnal adjon nevet az új haemoglobin-variánsnak, jövő hónapban közöljük a felfedezést a szaklapban. Csak álltam, zakatolt az agyam. Se magamról, se az asszonyról nem akartam elnevezni, végül beugrott, hogy a bajorok egy haemoglobint Bavariának neveznek, és kimondtam, legyen Haemoglobin Savaria. Így is jelent meg az Egyesült Államok haematológiai szakfolyóiratában 1980-ban. Az orvosi tankönyvekben a ritka haemoglobinok között azóta szerepel a Savaria.

Ami a gyógyítást illeti: a ritka haemoglobinok 82 százalékát világszerte a várandós nőkben fedezték fel. Rájöttek, a terhesség - a folyamatos és fokozott oxigénigény miatt - jobban igénybe veszi a vörösvérsejteket, bizonyos típusúak nem bírját ezt a terhelést, szétesnek. Mióta felismerik, meg tudják előzni a ritka haemoglobinú, várandós nők elvérzését, trombózisos halálát.

Magyarországon nem publikálhatta felfedezését István Lajos (szakmai féltéknység, kicsinyesség miatt). Külföldi kongresszusokon többször a Haemoglobin Savaria felfedezőjeként mutatták be István Lajost. Legalább húsz olyan tudományos cikke van a szombathelyi főorvosnak, amely csak angol vagy német szaklapban jelent meg.

Dr. István Lajost felpörgette, felkavarta a Széchenyi-díj:

- Nem lettem más, de valami megváltozott. Érzem a díjjal járó felelősséget. Akik velem találkoznak, engem hallanak, az én megnyilvánulásaim alapján fogják megítélni a Széchenyi-díjasokat. A kitüntetés, a születésnapi ünneplés kapcsán szeretném elmondani, mit tartok fontosnak az életben. Négy dolgot ajánlok az értelmiség figyelmébe. Egy: hidat kell verni falu és város, kórház és betegek, szegények és gazdagok, egyáltalán: a különböző szakmák és a különböző emberek között. Kettő: Bármit el akarunk érni, meg akarunk tenni, meg szeretnénk változtatni vagy reformálni, barátokat kell szereznünk hozzá. Három: Az értelmiségi lét lényege, hogy mindig meg kell húzni a harangot, kongatnia kell, azaz szólnunk kell, hallatnia kell a hangunkat. És reménykedni, hogy lesznek, akik meghallják a szavakat, megértik és bíznak bennünk. A negyedik: Le kell bontani a kerítéseket. Nemcsak a nagyokat, hanem a kicsiket is: az ember és ember közti válaszfalakat.