hely és tehetség

2018.03.24. 16:00

A Föld körül a köcski lelkésszel

„A hely sohasem definiálható, ezért nincs tudománya, ellenben van költészete, művészete és mítosza.”

FEISZT GYÖRGY

Régi idők tanúja a Hunyadi utcában. A hely szelleme is itt bujkál valahol Fotó: Unger Tamás/ Unger Tamás

A Hamvas Bélától származó gondolat kapcsán sokan eltűnődtek már azon, hogy mennyire befolyásolja a hely egy tehetséges ember kibontakozását. Ez a gondolat a Kemenesalján különösen sokszor jut az ember eszébe, hiszen ezen a tájon szinte nincs egyetlen falu sem, amelynek múltjában elmélyedve ne találkoznánk valami egészen különös szellemi teljesítménnyel.

Így van ez Köcskkel is. A Kis- és Nagyköcsk egyesítéséből 1939-ben keletkezett község kisköcski nemesi kúriájában a felvilágosodás zenitjén, 1782-ben született Horváth Zsigmond író, evangélikus lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia (akkor még Magyar Tudós Társaság) levelező tagja.

Régi idők tanúja a Hunyadi utcában. A hely szelleme is itt bujkál valahol Fotó: Unger Tamás/ Unger Tamás

Utazások

A soproni evangélikus líceum diákjaként a jénai egyetemre ment teológiát hallgatni, beutazta Németországot. Életre szóló élményt jelentett számára a Herderrel, Schillerrel és Goethével való weimari találkozás.

1810-től a csöngei evangélikus gyülekezet lelkésze volt, a parókia csendjében dolgozott lankadatlanul. Mentora, egykori soproni tanára, a Berzsenyi „felfedezőjeként” is számontartott Kis János szuperintendens biztatására az általa szerkesztett Nevezetes utazások tárháza című sorozatban magyar fordításban megjelentette a James Cook föld körüli útját és Ausztrália felfedezését tárgyaló művét, valamint Kínáról és Észak-Európáról szóló útleírásokat. Ebben a műfajban a legnevezetesebb az Ámerikának haszonnal mulattató esmértetése című munkája, amely két évtizeddel előzi meg Bölöni Farkas Sándor amerikai útinaplóját.

Horváth Zsigmond széles érdeklődési körére utal, hogy természettudományi és filozófiai értekezéseket is papírra vetett, történeti olvasókönyvet állított össze az ifjúság számára. A Horváth család kisköcski kúriáját leányágon az Ajkay család örökölte. Az épületet a 19. század végén átépítették. Horváth Zsigmondot 1824-ben a kővágóörsi gyülekezet választotta lelkészévé, ezt követően Zala megye táblabírája, majd zalavidéki esperes lett.

Filológiai aktivitását a Tudományos Gyűjtemény lapjain, egyebek között a stilisztikáról, az égitestekről és a nevelés problémáiról írt tanulmányok megjelentetésével és a Magyar Tudós Társaság balatonvidéki tájszótárának kiadását támogató adatgyűjtéssel folytatta.

Az évtizedek hosszú során végzett munkája elismeréseként a tudós testület 1833-ban levelező tagjává választotta. 1845-ben bekövetkezett halálakor sírja felett a gyászbeszédet Toldy Ferenc egyetemi tanár, a Kisfaludy Társaság igazgatója tartotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!