mozogni élvezet

2019.10.13. 07:00

Futó cikkünk második részében a klubot mutatjuk be Önöknek

Korábbi cikkünkben a kezdő(bb) futóknak adott pár hasznos tanácsot Pátkai Attila, a Szombathelyi Futóklub facebook csoport vezetője és a Szombathelyi Szabadidősport Egyesület elnöke, most pedig bemutatnánk olvasóinknak magát a klubbot is.

Varga Anett

Fotó: Pátkai Attila

Senkit ne zavarjon meg a kétféle csoport, míg az Egyesületbe olyan embereket várnak, akik akik versenyeznének is amatőr futóversenyeken, illetve aktívan részt vennének a futósport népszerűsítésében és az egyesület céljainak eléréséért dolgozzanak. A Klub továbbra is egy jóhangulatú és izzadós, csapatos sportolási lehetőséghez ad keretet, ahol a szabadidőt kellemes és egészségesen lehet eltölteni.

A városból kiszakadva hosszabb távokon is lehet futni
Fotó: Pátkai Attila

Miként működik a Klub és az Egyesület?

A facebook csoport 5 éve alakult meg, minden héten kiírjuk a heti programot, közeljövőben általában a megyénkben rendezett eseményeket osztjuk meg, de távolabbi versenyekről is találhatóak információk.

Egyesületként nyár óta működünk, azért, hogy minél több programot tudjunk szervezni, például versenyeket, előadásokat.

Korábban Lubics Szilvia járt nálunk, kétszer is, másodszor a könybvemutatója után volt egy beszélgetés.

A jövőben szeretnénk egy élménybeszámolóra meghívni a vas megyei Borbás Tibort, aki 12-ként ért célba a Spartathlonon. Rajta kívül pedig tervezzük Bódis Tamást és Maráz Zsuzsát is elhívni egy-egy beszélgetésre.

Ezen kívül a Káldi Természetjáró és Tájékozódási Futó Sportegyesülettel együtt, immáron harmadszor szerveztük meg a Savaria félmaratont, amit jövő áprilisban ismét megtartanánk.

Akkor inkább csoportosan futtok vagy egyénileg a versenyeken?

Ez a versenytől függ. Vannak, olyanok, ahol egyénileg indulunk, de olyankor is többen, de a lányok évek óta indulnak csapatban 12 órás futáson, vagy több csoport szerveződött az Ultrabalatonra is.

A maratonisták, ultamaratonisták általában egyénileg futnak készüléskor is, de ha tudjuk, hogy valaki hosszabb távra készül, akkor úgy igazítjuk az edzéseket, hogy lehetősége legyünk velünk készülni. Például márciusban lesz a Spuri Balaton Szupermaraton, amire többek között én is készülök. Ilyenkor nyártól egészen a versenyig készülünk, minimum heti öt napot edzünk.

Ahány futó, annyi cipő Fotó: Pátkai Attila

Hogyan zajlanak maguk az edzések?

A pályafutások során, heti kétszer, kedden és csütörtökön találkozunk a Sugár úti sportpályánál, bemelegítésként körbefutjuk, majd bemegyünk nyújtani és ott futjuk a köröket. Ez azért jó, mert ide a kezdő futók is könnyen be tudnak csatlakozni, mindenki a saját tempójában fut, olyan távot, amilyet bír. Később pedig megtalálhatja azt a személyt, akivel együtt tud haladni és egymást kezdik el majd „húzni”, egyre többet és jobb időt futnak.

Ezen kívül a Csónakázótó környékén is szoktunk futni, szerdánként. A tónál inkább bemelegítünk, mert a sok kör unalmas lenne hosszú távon. Ezután jön a dombozás vagy lépcsőzés az Emlékműnél, a Kálváriánál, vagy az Oladi falu részen, majd következik egy levezető futás és nyújtás.

Hétvégente pedig, inkább vasárnap hosszabb távokat teszünk meg. Ilyenkor kivonulunk a városból és Búcsú vagy Nárai irányában futunk, de mindig figyelünk arra, hogy a rövidebb távon futók is becsatlakozhassanak. Ők vagy kisebb kört tesznek meg, vagy egy adott ponton ugranak be közénk.

A résztvevők hamar rátalálnak a futó társaságukra, kisebb csoportok verődnek össze, akik azonos időt, vagy távot teljesítenek, ismeretségek, barátságok szövődnek közben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!