Ilyen még nem volt: Otthonkás forradalom, avagy nagymamák a színpadon

„Attól féltem, a lányom majd kinevet, hogy mit bohóckodom a színpadon. De nem: itt várt az ajtóban és gratulált”, mondja a 19 virgonc celldömölki hölgy közül egy, és nem halványul az arcán a büszke ragyogás. Valaki más arról beszél, hogy eddig az unokája hívta különféle föllépésekre, most viszont fordult a kocka: a nagymama invitálta a családot - a saját színházi bemutatójára. Közben komoly képű kamaszfiúk hajolnak össze, és mondják ki a megfellebbezhetetlen ítéletet: „Ez jó volt.”

De tulajdonképpen mi is volt ez? Azon túl, hogy jóleső (színházi) élmény. A MU Színház ajánlója szerint: „Drámapedagógusok vezetésével tíz hónapon keresztül dolgoztunk szépkorú csoportokkal, a kultúra témakörét körbejárva: beszélgetésekkel, játékokkal, színházi eszközökkel.” (Szépkorú? Idős? Nyugdíjas? Öreg?) A sorozatot zárja le ez a közösségi színházi esemény, amelynek a társulatból is többen részesei. Külön szép, ahogy a színészek (B. Péter Pál, Benkő Ágnes, Piller Ádám, Tóth Ákos, Ziembicki Dóra együttműködnek a hölgyekkel a színpadon.) Persze „ebben az egészben” bizonyos szempontból az előadás és a közönségsiker „a legkevesebb”. Fontosabb az út, amire a hölgyek ráléptek.

A program kezdeményezője és koordinálója a budapesti MU Színház, támogatója a Norvég Civil Alap. Négy helyszínen: Budapesten, Tiszalúcon, Inárcson és Celldömölkön párhuzamosan lépett működésbe majdnem egy éve ez a csodálatos szerkezet. Az inárcsi KB 35, a celli Soltis Lajos Színház, a Tiszalúci Diáksport Egyesület és a MU Színház hosszú távú együttműködésének célja „az idősebb korosztály humán és kulturális értékeinek továbbvitele, ezáltal az egyéni kommunikációs, valamint kapcsolatteremtő képességek fejlesztése, a generációs problémák enyhítése. Bízunk abban, hogy a projekt során kialakított jógyakorlatnak a környező településekre való továbbterjedésével hosszú távon érdemi változás indulhat be a magyar társadalomban. Munkánk eredményeiről és módszereiről hamarosan kiadvány is készül”. Vagyis mindenképpen úttörő kezdeményezésről van szó, amelynek létjogosultságát az első év sikere igazolja.

Celldömölkön a Népjóléti Szolgálat két idősek klubjának (egyébként is aktív) tagjaiból alakult ki az a 19 főt számláló csapat, amely a programban B. Péter Pál vezetésével részt vett. A nőuralom nem volt cél, de az a tény, hogy végül kizárólag hölgyek maradtak talpon, akár messzemenő következtetésekre is alapot adhat. Kuruczné Falusi Tünde, a celli idősek klubja-hálózat részlegvezetője (aki aztán maga is beszállt a játékba) azt mondja, a nők eleve nyitottabbak, aktívabbak a klubéletben, és többen is vannak.

A MU Színház munkatársai februárban tájékozódtak a program állásáról. A celli hölgyek már akkor is arról számoltak be, hogy új világokat nyitott meg előttük ez a sorozat, miközben egymásról is sok mindent megtudtak: „egy másik énjük” szabadult föl a beszélgetések, tréningek alkalmával. Például milyen jó volt, amikor Benkő Ági - mozgástanár, rendező - vezetésével „versre kezdtek el mozogni”, és a gyakorlat után észrevették, hogy egészen frissek lettek és koncentráltak. Menet közben még a szituációs játékokat is megkedvelték, nyitottabbá váltak, megnőtt az önbizalmuk.

A bemutató után lép a függöny elé Söptei Józsefné alpolgármester - mondván, hogy neki is „szereplési vágya támadt”. Kettős szerepben: alpolgármesterként és magánemberként, celldömölki polgárként („Marikaként”) beszél arról, hogy milyen fontos ez a program, mekkora köszönet jár a norvég alapnak és a színháznak, hogy ezen a módon is hozzájárulnak a tudatos állampolgári lét megtanulásához és megtapasztalásához. Arról nem beszélve, hogy ez a sorozat fényesen bebizonyította: az idősebb korosztályok is élhetnek értelmes életet, nem szabad lemondani róluk.

Söptei Józsefné hangsúlyozza: mindent megtesz azért, hogy a színházi programnak legyen folytatása. Azt se vette zokon, hogy a bemutató nyitójelenetében az otthonkás tüntetők éppen egy (képzeletbeli) város (képzeletbeli) polgármesteri hivatalánál tüntetnek: elvégre a véleményeket artikulálni kell, hogy meghallgatásra találjanak.

A mozaikos szerkesztésű produkció improvizációra épülő fórumszínházi jelenetében az anyák generációja a vasárnapi ebédnél arra próbálja rávenni a fiatalokat, hogy házasodjanak össze és gondoskodjanak mielőbb unokákról. A kérdésre, hogy de ki állja az esküvőt (nászutat, lakást stb.) azonnal érkezik a válasz: „Fedezzük.” Az előadás zárópillanatában mindenki ledobja az otthonkáját, és ott állnak előttünk csillogóan, fölszabadultan.

Nagy Gábor, a Soltis Lajos Színház vezetője vezényli a koccintást. Az alpolgármester asszony a polgármesterrel egyetemben a premierbuli sikeréhez is hozzájárul (így gyarapodik a hölgyek által megrakott terüljterüljasztalkám). Benkő Ági premier-ajándékot oszt: kis szívek virítanak a szívek fölött. A kapcsolat a színháziak és a hölgyek között közvetlen, olyan „soltisos”. P. Péter Pál egyrészt a csoportvezetőjük, másrészt mintha az unokájuk lenne vagy a gyerekük. Amikor például átadják a maguk premierajándékát Péternek és Áginak - vagyis a Benkő házaspárnak -, rögtön adódik a fórumszínházi gyöngéd vegzálás is: „Fotóalbum van benne. Mielőbb tegyétek bele a gyerekeitek fényképeit.”