Hétvége

2006.07.01. 02:29

Ismerkedés az egyházmegyével

Dr. Veres András egri segédpüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárát nevezte ki XVI. Benedek pápa a szombathelyi egyházmegye új püspökévé. A főpásztor ünnepélyes beiktatása augusztus 5-én lesz.

Mórocz Zsolt

Az új megyés püspök lapunknak elmondta, hogy nagy örömmel fogadta a kinevezéséről szóló hírt, a pápa döntését kitüntetésnek és a személye iránt megnyilvánuló bizalomnak tekinti. "Külön öröm számomra, hogy a nagyobb nyilvánosságnak szóló bejelentés Mariazellben történt, ahol a kinevezés időpontjában közös szentmisén vettek részt a Magyar és az Oszt-rák Katolikus Püspöki Konferencia tagjai. A bazilikában koncelebrált szentmise végén Christoph Schönborn bíboros úr, az Osztrák Katolikus Püspöki konferencia elnöke jelentette be a híveknek, hogy épp abban az órában látott napvilágot az egyházmegyés püspökké történő kinevezésemről szóló pápai döntés híre, amit püspöktársaim és a hívek is örömmel fogadtak" - tette hozzá.

Veres András a pápa szándékáról egy héttel a kinevezése előtt értesült, amikor találkozóra hívta Julius Janusz pápai nuncius, s feltette neki a kérdést, vállalja-e a neki szánt tisztséget. Erre igent mondott. Elmondása szerint azért is örül egyházmegyés püspökké történt kinevezésének, mert a nyolc éven át végzett irodai, diplomáciai munka után újra a szívéhez közel álló lelkipásztori szolgálatot végezhet. "Igaz - fűzte hozzá -, az eddigi munkám is kapcsolatba hozható a lelkipásztorkodással abban az értelemben, hogy püspökkari titkárként azon is munkálkodtam, hogy paptestvéreim minél eredményesebben végezhessék lelkipásztori feladataikat."

Arra a kérdésre, hogy mennyire ismeri a szombathelyi egyházmegyét, ezt vála-szolta "Sajnos nem nagyon. Bár az utóbbi években többször is megfordultam Szombathelyen, Körmenden, Zalaegerszegen, mégsem mondhatom, hogy ezáltal jobban megismertem. Előfordult, hogy rekollekciót tartottam, előadásra hívtak, vagy éppen prédikáltam, mint például Batthyány-Strattmann László boldoggá avatása után Szombathelyen és Körmenden is azon egyszerű oknál fogva, hogy annak idején Rómában a boldoggá avatási ügy posztulátora voltam. Igyekszem minél előbb a helyszínen tájékozódni, és gyorsan megismerni az egyházmegyét, a paptestvéreket és az egyházmegye hívő közösségeit. Egyelőre felelőtlenség lenne a részemről, ha nagy püspöki terveket sejtetnék, hiszen nincsenek ilyenek. Ha kellőképpen tájékozódtam, amiben nyilván Konkoly püspök úr is sokat segít, igyekszem minél előbb elkészíteni a lelkipásztori tervet. Az mindenesetre fontos célom, hogy az aprófalvas egyházmegyében jól szervezett legyen a lelkipásztori ellátás. Ezt persze egyedül nem tudom elérni, számítok a paptestvérek segítségére."

Dr. Veres András egyelőre továbbra is a püspöki konferencia titkára, bár benyújtotta a lemondását. Mint fogalmazott, a titkári feladatok egész embert kívánnak, ráadásul a munkát nem lehet Szombathelyről elvégezni, ezért magától értetődő volt számára a lemondás. Reméli, hogy utódának megválasztása minél előbb megtörténik.

A sajtóban találgatások is megjelentek dr. Veres András kinevezésével, illetve azzal kapcsolatban, hogy távozik a püspöki konferencia titkári beosztásából. Egyes magyarázatok szerint erre azért volt szükség, mivel az utóbbi hónapokban "nem éppen diplomatikusan" fogalmazta meg néhány gondolatát a választások eredményével kapcsolatban. Mindezt ostobaságnak minősíti, s ekképpen magyarázza "Egyrészt egy megyés püspöki kinevezés nem megy ilyen gyorsan. Másrészt titkári megbízatásom két éven belül lejárt volna. Mivel már a második ciklust töltöm, s a szabályok szerint többre amúgy sem lett volna lehetőségem, nyilvánvaló volt, hogy a megüresedő egyházmegyés püspöki székek valamelyikét fogom megkapni."

Szent Márton, Szily János, Batthyány-Strattmann László - néhány kiragadott név a szombathelyi egyházmegye jeles személyiségei sorából. Kit, kiket tekint példaképének, kinek az életéből vesz példákat, amikor az egyházmegye kormányzására készül? - tettük fel a kérdést a püspöknek. Válasza "A sort akár Kovács Sándor püspök úrral vagy Brenner Jánossal is folytathatnák, de még akkor sem soroltunk fel mindenkit, akiknek a példáján el lehet indulni, akiknek az élete tanulságos lehet jövendő püspöki munkálkodásom során. Brenner János vértanú példája él bennem talán a legelevenebben, már csak azért is, mert szülőfalumban, Pócspetriben is volt a negyvenes évek végén egy országosan elhíresült, egyházellenes koncepciós per, amelynek emlékei, még ha nem is éltem át azokat, elevenen bennem vannak."

Brenner Jánossal kapcsolatban azt is megkérdeztük kiterjedt nemzetközi, köztük vatikáni kapcsolatait mennyire tudja felhasználni azért, hogy mielőbb megtörténjen a pap boldoggá avatása. Erre azt válaszolta, hogy természetesen minden tőle telhetőt megtesz az ügy érdekében. Mint ahogy - ismételten és hangsúlyozottan - azért is, hogy egyházmegyéjét a lehető legrövidebb idő alatt megismerje, s Istentől rendelt módon szolgálva kormányozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!