Örök realista

2019.10.19. 07:00

Jaksa István pedagógiai karizmája sokakat a bűvkörébe vont

Jaksa István pedagógiai karizmája sokakat a bűvkörébe vont. Méltó helyére kerül Jaksa István festőművész (1894–1982), a város első festő­iskolája elindítójának életműve: születésének idei, 125. évfordulóján emléktáblát avattak a lakóházán, a Berzsenyi könyvtárban kiállítás nyílt.

Merklin Tímea

Tóth Csaba nyitotta meg a Jaksa-tárlatot a megyei könyvtárban

Fotó: Szendi Péter

Tóth Csaba festőművész a ­Welther Károly utca 32. szám alatti emléktábla-avatáson is elmondta: Jaksa István a ­30-as évek közepén Szombathely egyik legjelentősebb művésze volt, szerepelt az 1928-as olasz–magyar nemzetközi kiállításon, vidékiként, hat képpel szerepelt Chicagóban az 1932–33-as világkiállításon, Glatz Oszkár, Csók István és más hazai nagyságok mellett, érthetetlen, hogy miért „veszett el” a 20. század második felének művészettörténetéből. Tóth Csaba úgy fogalmazott: az a probléma, hogy mindig az újat választjuk, nem azt, ami kapcsolódik a hagyományhoz.

Ez egy furcsa szelekció, miközben Jaksa István azt az évezredes küldetést gondolta folytatni, ami szerint a művészet legyen nemes, erkölcsi tett, és ezzel a magatartással mindig-mindig háttérbe szorult. Hamvas Bélához hasonló módon dolgozta fel az életéhez társuló mellőzöttséget, és maradt egy pedagógiai módszertani anyag, mert egy pedagógiai talentum volt, olyan erős bűvkörrel, hogy ha kiszállt az első sor, azonnal jött a következő. Ezt pedagógiai karizmának is lehetne hívni.

Tóth Csaba nyitotta meg a Jaksa-tárlatot a megyei könyvtárban
Fotó: Szendi Péter

Baráthné Molnár Mónika, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatója a rendezvényen megosztotta: az emléktábla az egykori lakóház falán a festőművész unokája, Kalmár Mária és Horváth György kezdeményezésére készült, Jaksa István bibliográfiája pedig a Vasi Életrajzi Bibliográfiák sorozatban jelent meg 2013-ban a BDK kiadásában, a kiadvány 135 tételt tartalmaz Jaksa kiállításairól, a róla szóló irodalomról. 1926 és 2011 között körülbelül nyolcvan csoportos és önálló tárlaton voltak láthatók Jaksa-képek, a Berzsenyi Dániel Könyvtár most ehhez egyet tesz hozzá az idei születésnap alkalmából, a tárlat október 31-éig látogatható.

Jaksa István az élete végén a képeit ismerősöknek, barátoknak ajándékozta, ezért volt hatalmas feladat az unoka, Kalmár Mária számára, hogy ezeket a kiállítás erejéig kölcsönkérje. Érkeztek képek a Vasvári Békeházból is.

Az igazgatónő köszönetet mondott Rasperger József grafikusművésznek, aki segített a képeket kiválasztani, és a képek helyét megtalálni a könyvtári tárlaton, és Szalainé Bodor Edit igazgatóhelyettesnek, amiért az ötlettől a megvalósításig segítette Kalmár Máriát.

A művész lírai realizmusát mutatja meg a kiállítás

Tóth Csaba festőművész a megnyitójában arról beszélt, hogy általában azt tekintjük értéknek, ami közgyűjteménybe kerül, és a Vasvári Békeház az egyetlen ilyen, amely birtokol négy Jaksa-képet. A galéria őt tekinti zászlójának, mert nélküle elképzelhetetlen a Vas megyei képzőművészet. A legismertebb tanítványa, Németh Mihály szerint „megrögzött realista” volt, ezen a kiállításon a lírai realizmusát látjuk. Számára a legfontosabb inspirációs élmény a látott valóság volt, ezen keresztül beszélt az érzelmeiről.

Itt főleg természeti képek, portrék vannak, műtermi és lakásenteriőrök nincsenek. A Best of Jaksa tárlat vitrinjeiben is kincsek vannak, köztük egy fotó, amely igazi kuriózum: kiderül róla, hogy Jaksa István és Derkovits Gyula általános iskolai osztálytársak voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!